Van valakinek normális kamasz gyereke?

Az a baj a kamaszokkal, hogy ők már nem tekintik magukat "gyereknek", és épp ez okozza a konfliktust. Te azt írtad, a szülő dönt helyette bizonyos helyzetekben, viszont a kamasz azt akarja, hogy felnőttként kezeljék, vagyis ő is dönthessen. Épp ez a legnehezebb: megtalálni az egyensúlyt. Kapjon elég szabadságot a gyerek (mehessen el bulizni, lehessen a barátaival, érezze jól magát, élvezze a fiatalságát), ugyanakkor ne kapjon túl sok szabadságot (tanuljon jól, ne legyen alkoholista, és a többi rossz, amit írtál). Ez a szülőktől és a gyerekektől is függ. Természetesen szükséges a jó nevelés, de a gyerekek között is vannak különbségek. Egyesek kikérik maguknak a szabadságot és nehezebb féken tartani őket, másokat könnyebb, szófogadóbbak, mert kevésbé temperamentumosak, nem állnak le veszekedni, elfogadóbbak. Ez nem csak a kamaszokra igaz, hanem úgy általában az emberekre.

Meg persze az idő is fontos, valamint a példamutatás. Ha a szülőnek van elég ideje foglalkozni a gyerekével és szeretetben neveli, az mindenképp jó, valamint ha a szülők harmonikus kapcsolatban élnek, a gyerek is ezt látja, így kevésbé lesz hajlamos mindenkivel összefeküdni.

Nézd én nekem semmi bajom nincs a szüleimmel és azthiszem nem is panaszkodhatok. Nincs okostelefonom és xbox 360-am, de mégis szeretem őket és szerencsésnek érzem magam, mert sokat tettek értem. Nem panaszkodom amikor rengeteg munkát rámsóznak mert tudom hogy nekik is sok dolguk vol és nem várom el anyámtól, hogy ő ültessen fát és porszívózzon a szobámban a napi tendői mellett, de ismerek olyan elkényeztetett gyereket aki nem tudja hogyan kell seperni. Konkrétan egyenesen kinyújtott karokkal, derékszögben huzogatták a seprűt maguk előtt. És volt olyan osztálytársam is aki nonsztop nyafogott minden héten 2szer bejelentette, hogy megjött neki és erre fogta azt, hogy mindig depizik és bunkó. Nézd ez olyan mint a rasszizmus: csak azért mert van x számú roma aki lop és csal attól még vannak becsületesek is. Nem kell szerintem aggódnod emiatt szerintem, majd 10 év mulva úgyis kiderül. Egyébként pedig amikor nem "fogad szót" és "rossz" egy gyerek az például lehet többször azért mert éppen abban a dologban már elég érettnek érzi magát, hogy ő döntsön, de a nagyobbak még túl kicsinek tartják őt hozzá. Ez engem szeményesen nagyon felidegelt úgyhogy néha engedd, hogy ő döntsön és ha látja, hogy neked volt igazad az extra pulcsival kapcsolatban és fázik az azért más mint amikor mindent megmondanak neked és neked semmi önálló döntésed nincs. Remélem hasznos volt.

16/F

Amit leírtál, olyan simán létezik, ismerek is ilyet és ezek alapján anyámnak is normális kamaszgyereke van :D (Hogy más értelemben is létezik a "nem normális" azt se felejtsük el.)

Szerintem ha foglalkozol a gyerekeddel, ilyen kamasz lesz, és azokon a bizonyos világfájdalmakon kívül más baja nem lesz. Persze ahhoz nem züllesztő környezet kell meg az, hogy ne nézzen meg mindig mindent, amitől kipusztulnak az agysejtjei.

Bár én szerintem a szüleim szigorúsága miatt nem lettem piálós, cigizős, qrválkodós fajta (meg nem is érdekel ez a része az életnek), de ezzel óvatosan, mert a túlzott szigorúság eredménye gyenge, túlérzékeny gyerek is lehet, meg hajthatatlan lázadó is; visszacsinálni meg nem tűnik könnyűnek...

Bocsánat az érzelgésért :D Röviden: létezik.

9-es vagyok... még mindig nem egyértelmű, mert ez a rész homályos: "Korához képest reálisan látja a dolgokat.

"

(Megjegyzem, sok felnőttről se tudják a legtöbben eldönteni, hogy a "dolgokat" reálisan látja-e vagy sem.)

Ha csak a többi pontot nézem, akkor igen, vannak normális kamaszok. (de azért fejtsd ki a "normálisan látja a dolgokat" témát, mert nagggyon kíváncsi vagyok, mit értesz ez alatt)

kérdező kommentje

"Utolsó, nem alkoholista, nem cigizik, nem kábítózik, és - bocsánat a szóért - nem qrválkodik.

Nem akarja megverni a szüleit (ezt is itt olvastam nemrég), felfogja, hogy a szülő dönt helyette bizonyos dolgokban. Korához képest reálisan látja a dolgokat."

nos, ez rám és az öcsémre mind igaz volt kamaszkorunkban, mégis folyton cseszegettek...anyukám és a mostohaapám.

nálunk a nem normális kamasz az volt, hogy merészeltem olvasni, úszni járni, meg néha diszkóba is. mert nálunk (a mai napig, egyébként) minden szórakozás, pihenés, hobbi lustaság és semmittevés, nálunk legyen az embernek 3 munkahelye, szabadidejében végezzen házi és kerti munkát.

ja, és nem normális kamasz voltam főleg én, mert merészeltem véleményt mondani. nálunk az "én nem így gondolom" , meg egyáltalán, bármilyen megszólalás feleselés volt.

Van amikor nagyon is hasznos lenne,a gyere szellemi, lelki, szociális fejlődése szempontjából

hogy "lázadjon" kamaszkorában. Vegyünk például engem.: Mivel velem ez nem történt meg 14-19 évesen mint más tulajdonképp normális fiatalokkal, így amolyan igazi looser lettem. Engem anyámék sokat bántottak kiskoromtól kezdve verbálisan és fizikailag is. Ettől szociális fóbiám lett, nehezen bízom az emberekben. 15 évesen elkezdtem egy vallásos gimit anyám unszolására hogy "legyen egy érettségim" ezt is anyám tartotta fontosnak nem én. Anyám egy átlagos nap olyan 30x káromolja az Istent ez azért is fura. Amikor majdnem lett egy barátnőm (párszor smároltunk) anyám lényegében eltiltott tőle azzal hogy "bolond" a csaj. Mivel a vallásos gimiben vettük a tízparancsolatot akkoriban teljesen igazat adtam anyámnak. Természetesen anyám az alkoholfogyasztást is szigorúan megtiltotta nekem, gondolom azért mert apám alkoholista és szeret verekedni mikor ittas. Később az egyetemen se ittam, pedig lehet jót tett volna a szociális készségeimnek, mivel oldja a gátlásokat. Végül 21 évesen vesztettem el, nem szerelemből, csak úgy mert már untam hogy szűz vagyok. Mivel anyámék nem igazán támogattak anyagilag, az egyetemen egyébként kajára is alig jutott. Apám egyébként is azt gondolta mindig hogy a tanulás csak pénzkidobás. Anyám viszont azt mondta mindig hogy az embernek először tanulnia kell hogy legyen munkája, aztán pénze.

Amikor felhoztan az ötletet hogy elmegyek diákmunkára arról viszont egy emberként beszéltek le. Anyám azt mondta hogy megvernének a munkahelyen, apám meg hogy én úgyse bírok "bulcsizni". A vége az lett hogy harmadik évre már nem kaptam kolit, az albérlet meg túl drága lett volna. Úgyhogy az én drága jó anyám ekkor azt mondta hagyjam ott az egyetemet, tette ezt a "na mosmá menjél el dógozni" felkiáltással. Tette ezt 2008 végén a válság kezdetén, mikor inkább elbocsátások voltak. Egyébként azt hozzá kell tenni hogy anyám azóta nem dolgozik mióta az eszemet tudom, mégis folyton azzal kérkedett hogy ő tart el. (apám az ő fizuját inkább megissza) Azóta már volt pár munkahelyem, jelenleg az én fizetésemből tartom el anyámat, meg adok apámnak a rezsibe elkerülendő hogy kötekedjen emiatt. Csajom továbbra sincs pedig lassan 30 leszek.