Mit tennétek az én helyemben? (hosszú)

Először is szeretném megköszönni annak aki elolvassa és válaszol sokat segit vele!

Előre is bocsánat... régi laptop és nincs hosszú i betűm.

21 éves múltam lány vagyok, jelenleg otthon élek anyámmal és mostoha apámmal. 12 évesen váltak el a szüleim addig folyamatosan az apám vert minket részegen, volt, hogy ájulásig ment a dolog. Iskolában ez miatt rosszul teljesitettem, bunkó voltam, egy idő után megutáltak, kiközösített lettem. (1-6-on) Olyan szinten féltem és stresszeltem állandóan, hogy iskolába nem mertem enni (mert apám azzal fenyegetett, hogy beleköp és beleveri a cuccost ha rossz leszek) 12 évesen szétváltak végre. Ez a nem evés dolog annyira bennem maradt, hogy 14 éves koromig szinte alig ettem valamit köszönhetően ennek gyomorfekély és béllukadás alakult ki nálam amire 17-18 éves korom határán az utolsó pár órámban megműtöttek kidobtak egy jó pár méter belet és most elvagyok.

Általános iskola utolsó éveiben miután apám elköltözött és anyám összejött a mostoha apámmal ( aki tök normális volt kb 19 éves koromig) elég jól tanultam, mivel nem voltak barátaim ezért a tanulás volt az egyetlen dolog amivel tudtam iskolában foglalkozni. Buta nem vagyok, gyors a felfogásom, elég figyelnem és minden megmarad. Fizika és biológia ment a legjobban, de a matek se volt rossz.

Miután átkerültem gimibe a sok traumától továbbra se tudtam barátkozni... állandó magány, folytatódott a kiközösités... viszont a tanárok szerettek mert ügyes voltam... tőlük kaptam az egyetlen motivációt.

Kb. 14 éves lehettem amikor először kórházba kerültem légszomjjal... különböző kivizsgálások stb. kiderült a stressztől van... ez nem probléma, manapság is gyakran rámtör azonban tudom, hogy mit kell tennem és minden rendben lesz.

Gimnazista utolsó évfolyamos voltam amikor a műtétre sorra került, 5 hónapnyi kórház után (mivel a hatalmas fájdalomtól előtte is bent tartottak többször) teljesen kiestem a tanulásból, lemaradtam mindenből, romlottam. Érettségi meglett szerencsém volt a tétel húzásakor, hogy nem az utolsó évfolyam tananyagait húztam. Főiskolára nem mentem több okból:

- Hamar feladok mindent... még fiatalabb voltam ez kb 5-10 hónap után volt. Manapság 2 nap.

- Nincs önbizalmam.

- Anyám folyamatosan gátol, sérteget ahogy régebben is tette.

- Soha nem dicsért meg... csak mindenbe a roszat találta, hogy azt hol rontottam el... önbizalom hiányos vagyok.

- A legfőbb ok viszont, hogy akárhogy is szerettem volna menni nem engedett el... papíroktól kezdve minden be volt adva... de szerinte én egy semmirekellő vagyok aki nem tud magáról gondoskodni és még ételt sem tudnák magamnak csinálni.

Amúgy erről is ő tehet mert még 8-10 éves voltam imádtam reggelit késziteni anyuméknak... nagyon érdekelt a főzés. Hála nekik mivel ők nem szeretnek reggelizni minden étel a kukában végezte egy hatalmas orditás közepette, hogy fölöslegesen pazarolok.

Szerinte soha nem segitettem a házi munkában ami egy hatalmas nagy kamu. Régebben imádtam mindent, vasalni stb. De mindenben csak a rosszat látta meg... soha nem volt semmi jó amit csináltam. Úgyhogy utóbbi időben már leszoktam róla... Volt 20 évesen egy időszakom amikor újra elkezdtem... mondom itt lakom kötelességem. A végeredménye veszekedés volt. Elkezdtem felmosni a padlót ő odarohant hozzám, kitépte szószerint a kezemből a felmosót, hogy majd megcsinálja. Majd 2 óra múlva kijött panaszkodni, hogy mennyire fáradt és fáj mindene én meg soha nem csinálok semmit.

18 évesen elküldtek pszichológushoz mert szerintük beteg vagyok agyra... kiderült kb 5 alkalom után, hogy semmi bajom abba is hagytuk a kezelést... de szerintük még mindig nem okés velem valami.

Mivel nem mentem főiskolára elmentem először egy hipermarketbe, de mivel nem voltam állandós a havi 4 napnyi alkalom nagyon kevés volt.

Utána gyárba jelentkeztem, felvettek állandósra és majdnem 2 évig voltam ott majd leépités volt és elengedtek. Addig 5 hónap alatt felküzdöttem magam egyszerű munkásból irodistává (remek az angol tudásom). Sajnos sok irodistát és egyszerű munkást is elengedtek mivel közel van a gyár a csőd széléhez.

Azóta munkanélküli vagyok, hiába keresek nem találok sehol semmit. Szerintük ingyenélő vagyok és nem csinálok semmit, egész nap csak otthon ülök és a mobilt nyomom.

Itt még el kell mondanom, hogy egyedül nem engednek sehova... a szomszédos városba nem mehetek busszal. Naponta 6x hiv 6-tól 15.00-ig még munkába van, hogy otthon vagyok-e.

Amikor kimentem barátokkal az utcára (azzal a 2 normálissak aki most Pesten van főiskolán) akkor olyan, de olyan orditás volt, hogy a szomszédok is bámultak. Ezért belefáradtam az állandó orditozásba és otthon ülök egész nap. Nah meg abba, hogy állandóan azt hallgatom, hogy én csak élvezzem az életet még ő szenved.

Autóm van saját... a munkámból vettem magamnak egy használtat, jogositványt megcsináltam úgyszintén, de vezetni nem vezethetek soha. Azt sem tudom, hogy hol van a kocsikulcs mert elvették és eldugták. Vezetni nem tudok rendesen, sok hibát vétek, nincs tapasztalatom.

Nevelőapámban megbiztam, ő normális volt. Egy idő után megromlott a viszonyuk anyámmal (ugyan ezek a rossz dolgai miatt) és apám elkezdte lebeszélni anyámat nekem amikor ketten voltunk csak... én is mondtam neki pár dolgot... de az visszamondta neki. Elmondott mindent amit mondtam. Ezért én nagy sirva (mert benne biztam csak addig) elmondtam anyámnak, hogy az az álszent miket mondott róla. Ezért családi vita lett belőle. Azóta csak 3 ember vagyunk akik kényszerből együtt élnek.

Vérszerinti apám 16 éves koromban elitta a máját, meghalt. A rendes apám 19 éves koromban elkezdett fogdosni, célozgatni arra, hogy nekünk ágyba kellene mennünk mert anyámmal évek óta nem csinálja. Azóta félek tőle.

Amúgy apám miatt (mindkettő) nagyon félek a férfiaktól. Sok fiatal srác próbálkozik be. De utóbbi időbe már csak elzavarom őket. Félek tőlük, nem tehetek róla, még ha tudom is, hogy rendesek és hülyeséget csinálok mert rendesek nem megyen akkor se. Elfogadtam, hogy magányosan fogok meghalni. Eleinte még próbálkoztam munkába az ismerkedéssel de nem megyen, nagyon félek a férfiaktól.

Nagyjából ennyi a lényeg... más nem jut eszembe.

Teljesen egyedül vagyok, minden napunk csak veszekedésből áll. Elköltözni szeretnék de nincs miből és nincs hova. Nincs kihez.

Itt élni viszont maga a pokol. Szeretnék már önnálósodni, saját magányos életemet folytatni egy másik városban, messze ettől. Azonban nem tehetem meg. Minden napom egy túlélés miközben várom, hogy legyen munkám és megtudjak venni magamnak egy legolcsóbb, lerombolt házat (mert többre nem telik)

Szerintetek? Ti mit tennétek?