Mit kezdjek apámmal és úgy egyáltalán ezzel az egész helyzettel? Hosszú lesz.
Dióhéjban: édesapám egész életemben tojt ránk, sajnos számítógépes játék függő és az egész életét a monitor előtt töltötte. Soha az életemben nem foglalkozott azzal, hogy mi van velem, hogy érzem magam, ha baj van akkor mi és mit tehetne értem. Én nem tudom milyen az, ha az apukád megölel, szeret, ki akarja filézni a pasit aki miatt hetek óta sírsz (az enyém csak rám ordított, hogy fejezzem már be, de konkrétan azt se tudta miért zokogok folyamatosan, eszébe se jutott megkérdezni). Szóval fizikailag jelen volt, gyakorlatilag egy centivel sem áll hozzám közelebb, mint a látásból ismert bolti eladó.
Aztán mikor én már 22 éves egyetemista voltam és az öcsém is leérettségizett, anyám végre beadta a válókeresetet. Itt elindult anyu ellen egy hadjárat (amúgy nem a szeretett nőt siratta, hanem azon volt felháborodva hogy ő párosban tervezte az életét és nem tudja magát egyedül eltartani, -anyu meg egy esküszegő szemét) amitől olyan szinten elhatárolódtam, hogy a telefont se vettem fel neki (vidéki egyetem).
Nem tudták eladni a házat, egy fedél alatt maradtunk. Én akkor költöztem el, amikor egyik nap arra mentem haza, hogy csöves szag van a nappaliban, ahova apám beköltözött, és macskaszar van a kanapén. Ő meg ugye a gép előtt.
Eddig a pontig amúgy nem haragudtam rá konkrétan, mivel ebben szocializálódtam ezért nem is gondoltam, hogy ez lehetne máshogyan is. Aztán párkapcsolati gondok miatt elmentem pszichoanalízisre, ahol leesett a tantusz, hogy a drága apám miatt mennyi elcseszett fixáció van bennem. Sokat dolgoztam rajta, mire kompatibilissé váltan egy egészséges és felnőtt kapcsolatra.
Most pedig ott tartok, hogy apámmal valamikor júniusban beszéltem utoljára. Neha hív, meglátom hogy ő az és nem bírom felvenni a telefont. Ha megteszem, akkor először bűntudatot kelt amiért nem kerestem, utána meg elkezd magáról beszélni.
Próbáltam ezekről beszélni vele, de egyszerűen nem érti amit mondok. Fogalma sincs mi a gondom vele, elmondja mennyire szeret és hogy keressem amikor akarom ő vár. Csakhogy teljesen feleslegesen, mert nekem semmi igényem nincs rá az életemben.
A kérdésem pedig az, hogy mit kezdjek vele? Bevallom, nekem ő eszembe se jut soha, nincs "apa-tudatom". Haragot is érzek, de a magam módján elfogadtam ilyennek - ami viszont nem szeretet, legfeljebb megértés. Ugyanakkor egyre jobban kínoz a bűntudat, hogy az apám magányos. Tudom, hogy magának köszönheti, de ebben kvazi olyan, mint egy gyerek: nem tudja mit csinált rosszul. Nem akarom, hogy szenvedjen, de nem tudok átlépni a falon amit vele szemben emeltem egészen kicsi korom óta. Illetve nagyon őszinte ember vagyok, nekem kifejezetten rossz ha meg kell játszanom magam és úgy érzem nem tudom/nem akarom érte meghozni ezt az áldozatot.
Van valaki hasonló cipőben? Mit lehet kezdeni ezzel?
Nagyon köszönöm annak, aki olvasta.
válasza:Igyekszem, köszönöm. Én is úgy érzem, hogy arra van szükségem, hogy ne kelljen vele beszélnem és találkoznom amíg nem tudok magamtól megenyhülni, de ugyanakkor nagyon együttérző ember vagyok és fáj, ha másnak fáj. Leginkább azért amit írtam: ő nem tudja mit csinált rosszul. Elnézést a nagyon durva hasonlatért, de olya mint egy szomorú kiskutya akit utólag büntettek meg és SEMENNYIRE nem tudja összerakni a puzzle darabkáit, csak azt érzi, hogy őt elhagyták. Én meg aztán tudom, hogy az milyen és még neki sem kívánom...
Egyébként mostanában pont azért tolakodott megint az agyamba a téma, mert a házasság téma belátható közelségbe került és tudom, hogy milyen lelkes lesz majd. Én viszont nem szeretném, hogy az oltár elé kísérjen, már most gyomorgöcsöm van attól, hogy képtelen leszek azt megjátszani, hogy apukám kicsi lánya vagyok aki most kirepül.
A másik meg, amitől falnak rohanok, hogy nem felhív vagy legalább egy sms-t küld nekem, hanem a FB falamra posztolgat, hogy "édes kicsi lányom, édesapád nagyon sok boldogságot kíván neked, szeretlek". Annyira képmutató, hogy ordítani tudnék.
Plusz megosztogatja a képeimet, a szakmai sikereimet, dicsekszik velem fűnek-fának. Ezek a gesztusok sem szólnak semmi másról, minthogy kifelé villogtassa saját magát és engem, mint a "lö életművet".
válasza: válasza:Bocs megint én :)
A facebook oldaladat be lehet ùgy állítani hogy csak te tehess ki az üzenőfaladra bármit. A dicsekvés ezek után engem is zavarna, ne reagálj azokra amiket ír. Hátha lesz annyi esze hogy legalább rákérdez egyszer miért nem írsz hozzá mi a bajod. Akkor meg eltudod mondani.
Írtam neki egyszer egy nagyon hosszú levelet az egyik ilyen miért-nem-keresed-apukádat vernyogására válaszul, végigbőgtem az egészet. Igyekeztem nagyon érthetően leírni az összefüggéseket és mindent kiborítottam amit gondolok és érzek.
Annyi volt rá a válasz, hogy "Kicsi lányom apád akkor is szeret téged, ez sose volt másképp, ha akarsz beszélni velem tudod hol találsz".
Most erre mit (azon kívül, hogy "tudom b***dmeg") Ültem és nem hittem el, hogy valami ennyire érzelmi analfabéta legyen. Őrület, hogy mennyire nem ért semmit. Azt sem értette, hogy anyukám miért hagyta el, egyszerűen nem tudtam összerakni a miérteket - úgy, hogy 20 éve külön szobában aludtak és soha egy puszit nem váltottak. (?!?!?!)
ÉS még ezekkel a szarságokkal együtt is sajnálom, mert szerintem iszonyatosan szomorú élete van.
válasza:Szia! Ez sajnos nem fog megváltozni. Az én viszonyom sem volt túl rózsás apámmal, ő nem játék, hanem alkohol függő volt. Szerencsére a csendes, nyugodt fajta, de tönkretette a családunk életét. Anyám gürizett értünk, apám ivott. Én sem tudom, milyen egy apai ölelés, milyen az apai aggódás. Nálunk is megvárta Anyu, hogy a tesóm és én is befejezzük az iskolát, s aztán beadta a válókeresetet, a válás pikk-pakk lement. Apu egyedül maradt abban a házban, ahol addig éltünk, Anyunak élettársa lett, akivel azóta nagyon boldog, próbálja bepótolni azt a 25 évet, amit apám mellett szeretet, társ hiányában töltött.
Tesóm nem tudott megbocsátani apunak, hogy elrontotta a gyerekkorunkat és a családot, én meg tudtam. Félre tudtam tenni a sérelmeimet és képes voltam apámat kívülről szemlélni. Nem láttam mást, mint egy embert, aki nagyot hibázott, éveken át. Egy embert, aki nem tudta kifejezni az érzéseit, és ezért egyszerűen nem hibáztathatom. Mindenki más. Árvaházban nevelkedett 8 éves koráig, nem volt példa a szeme előtt… A váláskor 20-21 éves voltam. Azóta eltelt 8 év, 2 havonta meglátogattam, beszéltünk kb 1 órát ilyenkor, általános dolgokról: munka, család, szabadidő. Mivel egyedül maradt, és én voltam az egyetlen, aki felé nézett a családból, ezért egy picit kötelességemnek is éreztem a vele való törődést, még ha ez minimális is volt. Valahol, tudat alatt mindig aggódtam érte, hogy ajjj, egyedül van, legalább én ne hagyjam már, és ez a 2 havi látogatás, és a heti 1 telefonálás igazából egyensúlyban tartott. Aztán munka miatt külföldön kellett töltenem 1 hetet. A kintlétem 2. napján jött a telefon, éjjel 11-kor, hogy apu meghalt. Aki veszített már el családtagot, az tudja, milyen kegyetlen érzés ez. Egyedül voltam a hotelszobában, ordítottam fájdalmamban, mérges voltam rá, hogy hogy hagyhat itt, hogy halhat meg csak úgy, holott a kapcsolatunk közel sem a normális apa-lánya kapcsolat volt. Borzasztóan szenvedtem, annak ellenére, hogy a kapcsolatunk olyan volt, amilyen. És tudod, hogy mi segített talpra állni? Az, hogy tudom, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem érte. Hogy nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, a sérelmeim ellenére sem. Hisz akkora hibát nem vétett, amivel ezt érdemelte volna ki. Sosem bántott, egy rossz szava sem volt. A kapcsolatunkat, a családot az általa kifejezett szeretet, kötődés hiánya, és az alkoholizmusból fakadó teljes érdektelensége tette tönkre. Mindezek nem okoztak olyan kárt bennem, amitől ne tudnék teljes, boldog, harmonikus életet élni, ezért neked is csak azt tudom tanácsolni, hogy ha kínoz a bűntudat, hogy apád magányos, akkor szánj rá az életedből pár hetente 1 órát. Hidd el, ettől nem leszel kevesebb, se több, de talán egyensúlyba jön a lelkiismereted.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!