Vannak itt olyanok, akik nem tartják a kapcsolatot a szüleikkel?

Én nemkivánt gyerek voltam és ezt éreztették is velem mindig.Miota az eszemet tudom rossz volt otthon a hangulat.Van egy bátyám,vele mindig kivételeztek.Eleinte öt okoltam érte,de ma már joban vagyunk,vele tartom a kapcsolatot,bár több ezer kmre lakunk egymástol igy ritkán találkozunk személyesen.(ö sem tartja a kapcsolatot a szüleinkkel)

Apám alkoholista miota az eszemet tudom.Anyámat és engem is bántott sokat mind fizikailag,mind lelkileg.

Bátyám idösebb 10 évvel,igy ö hamarabb lelépett otthonrol.

Én ugy 12-14 éves koromtol ahogy gimis lettem inkább a barátaimmal voltam,vagy tanultam.Egyszer egy este apám nagyon szétverte a házat és minket is megvert.Anyukám nem hivta a rendöröket,mert még ilyenkor is öt védte.Én ki akartam hivni,de apám megfenyegetett.Anyám nem tett semmit.Aznap este eldöntöttem,hogy ha leérettségizem mindenféleképpen másik városban tanulok tovább,velük egy házban nem akarok maradni.Évekig ez tartotta a lelket bennem.Sikerült 18 évesen elköltöznöm,egyetemre jártam,közben meloztam.Fellélegeztem.Egyre ritkábban találkoztunk én pedig egyre jobban éreztem magam.(persze erröl én tehettem tudatosan)Egyetem közben megismertem a férjem.(az ö szülei sajnos nem élnek)Kettesben házasodtunk össze külföldön.(ebböl lett is balhé,mikor kitudodott)Letelepedtünk külföldön,született két szép gyerekünk.

Amikor a gyerekek megszülettek volt 1-2 probálkozás hátha az unokákkal más lesz.De apám ugyanugy ivott,anyám pedig engem okolt és okol a mai napig hogy tönkrement a házassága.A hangulat az unokák kedvéért sem változott.Sokat rágtam ezen magam,majdnem az én házasságom is ráment,de kb 3-4 éve megszakitottam a kapcsolatot teljesen velük.(Apámmal abszolut nem beszélek,Anyámmal max pár szot váltok email ünnepekkor,de akkor is csak felszinesen.) A gyerekek nem érdeklödnek felölük soha.

Azota ujra azt érzem hogy élek,levegöhöz jutottam,sikerül ujra a családomra figyelnem: a férjemre és a gyerekeimre.Mert nekem ök a családom.

Távoli rokonokkal sosem tartottam a kapcsolatot,mert apám miatt kerültek minket mindig is.

Tultenni még mindig nem tettem tul magam,pedig eltelt az elhatározásom ota,hogy el kell jönnöm kb. 20 év.

Ha a huzat becsapja az ajtot,vagy két pohár összekoccan,összerezzenek...

Sajnos fizikai nyomai,hegek is vannak rajtam,amik sosem engedik feledni a dolgokat.

Anyagilag nehéz néha,föleg hogy azért mi nagyon jomodban éltünk,anyagilag mindenem megvolt,söt ezzel probáltak sokáig zsarolni,illetve kompenzálni és megvenni a hallgatásom,de nincs az a pénz amiért ujra kapcsolatba kerülnék velük.(pedig probálkoztak pénzzel visszacsábitani)

Tudom hogy a férjemre és magamra számithatok mindenben.Mástol nem is kérnék soha segitséget.Nagyon nehezen bizok meg az emberekben.

A gyerekeinknek probálunk nyugodt légkört kialakitani és a konfliktusainkat a férjemmel normálisan nem a gyerekek elött kezelni(nem felemelni a hangunkat,verni egymást pláne nem!) Szeretném ha nekik lenne gyerekkoruk,nem ugy mint nekem.

Ha kérdeznek a családrol,pl kollégák akkor kerek perec megmondom hogy nem tartjuk a kapcsolatot,mert igy alakult.Ha vki bövebben rákérdez,akkor elmondom a történetem,ugy gondolom ez nem az én szégyenem.

Apámmal nem tartom születésem óta (22 vagyok). Alkoholista volt, ezért anyám kiadta az útját,és inkább egyedül nevelt fel. Később kaphatott volna még egy esélyt, de győzött az ital.

Sosem jött, pedig nem volt tiltva, sőt, anyám direkt egy rossz szót se mondott rá, hadd alakuljon ki a saját véleményem.

Nem fizetett soha gyerektartást.

Nem hiányzik, nem része az életemnek. Az utcán nem ismer meg. Az anyámtól mindent megkaptam, többet, mint akinek két szülője van, és sokkal tôbbet, mint ami egy alkoholista apa mellett jutott volna.

Kivételesen jó a kapcsolatunk, mindenki irigyli.

Nekem rendezett a kapcsolatom a szüleimmel, ez nem a saját történetem, hanem az egyik barátnőmé, akinek az apukája még kisgyerek korában meghalt az anyja pedig pasiról pasira ugrált az évek során, barátnőmet meg a többi gyerekét le se tojja, csak a pasi meg a pasi meg a pasi, csak ez az egy cél szerepelt a szemei előtt. A lány évekig csak kallódott a nagyvilágban, én és még pár másik barátja tartottuk benne a lelket és segítettünk neki ott ahol tudtunk. Sokan tanácsolták neki, hogy szerezzen pasit és jobb lesz az élete, de ez sajna a legrosszabb tanács, amit egy ilyen helyzetben lévő embernek adni lehet, mert az ember nem várhatja el senkitől, hogy egy lelkironcs koloncot cipeljen a nyakába, először még egy párkapcsolat előtt mindenkinek saját magát kell rendbe szednie, nem szabad mástól elvárni, hogy rendbe hozza azt az életet, ami nem az övé. Miután elköltözött otthonról pasizott is rendesen, de rendre minden kapcsolata csődöt mondott. Azt tanácsoltam neki, hogy hagyja a pasikat, előtte magával foglalkozzon, szerezzen munkát, szerezzen lakást, segítettem neki, két év alatt nagyszerűen összeszedte magát és azóta a szerelem is rátalált, boldog párkapcsolatban él, az anyjával pedig csak ünnepekkor beszél telefonon vagy e-mailen. A testvéreivel se nagyon tartja egyébként a kapcsolatot, szegényt sosem vették ember számba, mikor az anyjuk elutazgatott az éppen aktuális pasijával ide meg oda, a tesói még csak rá se nyitották az ajtót.

Egyszerűen szörnyű, hogy ilyen nők anyákká válnak..., akiknek csak a pasi a fontos, és úgy gondolják, hogy az elpotyogtatott gyerekeket meg majd a természet felneveli...és egyre több az ilyen anya...

A szüleim kiskoromban váltak el, talán 8-9 éves voltam. Magyarországra költöztünk amikor 10 éves voltam, és 18 éves koromig egy kezemen megtudom számolni hányszor láttam apámat (amikor még kint éltünk volt olyan, hogy szerettem volna vele találkozni, de nemet mondott). Most lesz 3 éve, hogy meghalt (21 vagyok jelenleg). Temetésére elmentem, hisz csak a "fia" voltam még ha nem is találkoztam vele. A nagyapámmal se tartottam a kapcsolatot, de apám halála után 1-2 havonta meglátogatom.

Ez egy olyan remek család, hogy nagyapám házából engem 75% illetne, de keresztapám volt olyan jó fej és azt a 25%-ot elvette tőlem.

Most ugráltatnak, hogy a villany számlát írjam a nevemre, mert nem lesz villany a házban meg ilyesmi (persze amikor 8 évig nem láttam őket senkit nem érdekelt, hogy van e mit egyek egyáltalán, de most egyből ugrani kell nekem az ő szavukra).

Szóval igen, ritka nagy tetü rokonaim vannak apai részemről. Senkinem nem kívánok ilyen családtagokat.

Szia!

Engem 18 evesen hagytak el a szuleim, most 24 eves vagyok, mqr tultettem magam a dolgon, tudok rola beszelni, az eletben is megtalaltam a helyem, ha szeretnel beszelgetni, irj privatban. :)

Én viszonylag későn, terápia hatására szakítottam meg a kapcsolatot apámmal-anyámmal. Nem könnyű, főleg mert annyi év után is viselem a következményeket (poszttrauma és társai).

Mivel tanultam és (tipikusan) korán megházasodtam, sikerült kikerülnöm abból a kontrolláló, megalázó környezetből. Szerencsém van a férjemmel, aki rendkívül támogató. Olyan életem és lehetőségeim vannak, amiről soha nem is mertem álmodni.

A saját, önálló élet megteremtése viszont nekem még mindig nagyon nehéz.

Mostmár a rokonságból szinte senkivel sem tartom a kapcsolatot, cserében viszont olyan kapcsolataim vannak, amelyek tényleg pozitívak.