Vannak itt olyanok, akik nem tartják a kapcsolatot a szüleikkel?

Nem akarok vissza emlékezni "gyerekkoromra", akkor ideges leszek. 10 éve nem tartom kapcsolatot "szüleimmel". Nem létező "gyerekkoromban" a "szüleim" kiírtották belőlem összes emberi érzést.Én számomra ők nem "szülök" hanem idegen valakik.

28/F

4 éve nem tartom apámmal a kapcsolatot. Akkor váltak el anyuval. Azelőtt pedig amíg együtt laktunk, megkeserítette az èletünket. Kilopta a pênzünket, a gyógyszereinket, direkt kárt tett a dolgainkban stb. Amikor elment, akkor inkább megkönnyebbültünk. Egyáltalán nem hiányzik. A páromnak is folyamatosan beszólogatott, meglopta a nagyszüleimet is. Most persze próbálná helyrehozni a dolgokat, de már nem lehet. Egyáltalán nem hiányzik, nem érzem rosszul magam, hogy nincs apám. Az apai ágon a nagyszüleimmel szintèn ez a helyzet. Válásnál meg lett kutyulva a car, emiatt minket a nagyszüleim "kitagadtak" papám úgy halt meg, hogy akkor már nem beszèltünk 3,5 éve. Elmentem a temetésre, de egy könnycseppet sem ejtettem. Ők voltak azok, akik bátorították apámat, hogy semmizzenek ki minket.

A párom az anyjával nem tartja a kapcsolatot 8 ève, az még az apámnál is rosszabb. De az már más tèma.

Egymásra támaszkodunk, meg itt van anyukám, testvérem ès a nagyszüleim. Mi így vagyunk egy család, számíthatunk egymásra ès nincs szüksègünk olyanokra akik hátráltatnak vagy meglopnak minket.

43 éves nő vagyok. Anyám rég meghalt, alkoholista volt. Apám újra nősült, van 2 féltestvérem. Apámmal kb 5 éve nem beszélek. A testvéreimmel sem, előtte sem volt szoros a viszonyunk.

A szerencsém az, hogy van egy férjem és egy lányom. Nekem ők a család. Egy dolog bánt csak. Az hogy az apám az unokáját sem keresi. A ballagására sem jött el, soha nem hìvja telefonon sem. A közösségi oldalon láttam (ahol törölt az ismerősei közül), hogy újra nősült.

Több, mint 10 éve nem tartom velük a kapcsolatot, bőven megvan az oka (dióhéjban alkoholizmus, verés, szíjjal vagy épp ami kéznél volt, éheztetés, lelki terror, lelki és "sima" zsarolás, üvöltözés.. napestig sorolhatnám). Érdekesek a kérdéseid, mert bennem például nem volt család utáni vágy sosem, gyerekkorom óta terrorizáltak így azt, hogy a vérségi kötelék semmi pluszt nem jelent az ember életében, már akkor megtanultam. A barátaim voltam mindig a "családom", a mai napig tudok rájuk számítani, ha kell.

Az első néhány év nagyon nehéz volt, anyagilag és lelkileg is. Egy hátizsáknyi cuccal költöztem el, kb. amint megkaptam a kezembe az érettségim, diákhitelből és diákmunkából tartottam fenn magam egy többszemélyes albérletben, sokszor éjszakánként is dolgoztam (recepción), szórakozni évekig nem volt se pénzem, se időm, se energiám, az alvás is luxus volt. Mára már teljesen rendezett, kiegyensúlyozott, boldog életem van, de ha rajtuk múlt volna, egy roncs lenne belőlem. Ha rákérdez valaki, akkor részletekbe nem menően elmondom, mi a helyzet, nem érzem azt, hogy szégyellnem kéne, ahogy ők bántak velem és nem érzem szégyennek azt sem, hogy megszűntek számomra létezni, amint nagykorú lettem.

Nagyon fontos, hogy a lelki sebeid rendezd, mielőtt tartós kapcsolatban gondolkodsz - nekem ez a része sikerült segítség nélkül, mert a személyiségemből adódóan ezek a tapasztalatok csak megerősítettek, nem hagytam magam tönkretenni. Viszont nem mindenki tudja lerendezni ezeket egyedül (nekem is olyan 3-4 év tudatos cselekvés, önismeretfejlesztés után sikerült), ilyenkor érdemes megkeresni egy jó terapeutát, aki átsegít ezen az időszakon, ebben sincs semmi szégyen.

Én 2 éve nem tartom a kapcsolatot sem a szüleimmel, sem a nagyapámmal, illetve unokatestvéremékkel sem. Egyedül nagymamámmal beszélek és találkozom is.

Nekem könnyű volt, soha nem voltam jóban egyikőjükkel sem, mindig mama volt az akit tényleg érdekeltem. Őt azóta is érdeklem, a párommal együtt.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a páromnak nagyon jó munkahelye van és anyagilag nem voltunk soha sem a padlón. Néha jobban kellett spórolni, de nem szenvedünk semmiben hiányt.

Ha bárki kérdezett a családról, nyíltan elmondtam azt, amit rá tartozott: nem tartom a kapcsolatot a családommal, a férjemmel élek.

Nekem sajnos nyomós okom volt a kapcsolat megszakítására, illetve a családom sem akarta velem tartani a kapcsolatot.

Én apámmal nem tartom a kapcsolatot pár éve.

Eleinte néha hívott telefonon, megkérdezte hogy vagyok, és a mondat közepénél megkérdezte nincs-e pár ezrem mert megvan szorulva (míg nálunk élt lopta anyámtól a pénzt), szóval érted. Egy agresszív alkoholista ember, aki csak a saját érdekeit tartja szem előtt és a családjából is csak a pénzt akarja kiszedni. Volt hogy megütött engem, anyámat meg főleg mindennaposan verte, amit én rendszeresen végignéztem.

Aztán szerintem depressziós lett vagy valami, nem volt munkája, se pénze, ivott egész nap. Hiába mondta neki az ember, hogy menjen dolgozni legalább gyárba, vagy közmunkásnak vagy valami, nem ment.

Egy idő után nem volt több türelmem, megmondtam neki, hogy ha nem változik meg X hónap múlva én magam fogom a cuccait kidobálni a tizedikről. A megbeszélt napon fogta magát, összepakolt és elment, mondván hogy talált munkát és nincs ránk tovább szüksége mert mi "kidobtuk őt az utcára". Mondanom sem kell pár hét múlva jött a telefon, hogy küldjek neki pénzt. Letettem azzal, hogy bocsi de nem tudok segíteni. Aztán utána néha felhívott részegen elmondott minden aljas szemétnek csak úgy indokolatlanul. Egy idő után abba hagyta, de nekem nem túlzottan hiányzik. Csupa bosszúságot okozott semmi örömet.