Normális szüleim hozzáállása autòbalesetem után?

39-es válaszoló...

mert ilyen a világ, az alapján ítélnek meg embereket, hogy

a, 30 évesen van-e családja?

b, 30 évesen van-e háza?

c, 30 évesen van-e kocsija

d, végtelen a lista.

Pénz, pénz,pénz...

ha ezeket nem pipáltad ki 30-35 éves korodra tükröbe sem nézhetsz, mert nem vagy ember (szerintük).

Ha bármelyik családtagom kórházba kerülne, egy percig nem gondolkoznék azzal, hogy 30 évesen a szüleivel él-e, hanem megtennék mindent azért, hogy felépüljön, pláne egy törésből.

És tudom, hogy ha most nem családom lenne és nem önálló háztartásom és összetörném magam, a szüleim is mindent megtennének azért, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben.

Egy lábadozó beteg esetében, pedig nem érdekelne, ha alig van miből kifizetni a fűtés számlát, nem tenném szóvá, hogy sokba kerül fűteni, vegyél vissza, hiszen fájdalmai vannak és azon lennék, hogy enyhítsem.

Empátia, neveltetés.

Nyilván a te szüleid is törődnek veled, csak feszültek és hülyén fejezik ki.

Jobb lesz, ha találsz egy gondoskodó szeretetteli teli társat az életben.

Jobbulást kérdező!

20-szal NEM szokás totálkárosra! törni egy kocsit, szerintem egy 1-es lemaradt előle.

Egyébként meg mit hisztizel? Idióta felelőtlen voltál, most idd csak a levét. Örülj, hogy anyádék segítenek.

Minden reakció normális ilyen estben. Az is, ha valaki zokog 24 órában a gyereke ágya mellett, az is, aki magát hibáztatja, az is,aki a gyereket. Van, aki minden másról beszél, más csak a balesetről.

NEked a fizikai fájdalommal kell megküzdened, nekik azzal, hogy majdnem elvesztettek.

Nagyon sok reakciót láttam már (trm ambulancia), hidd el, mnd normális. Mind mások vagyunk.

Figyelj, a kórházoshoz hozzászólva, amikor 11 évesen műtöttek, és pár napot bent voltam utána, örültem, ha napi kétszer 1-1 órára láttam anyukámat.

Hisztiztem? Nem. Megértettem, hogy neki is van dolga.

Hidd el, agyaltak rajta. Nekik most az segít, hogy úgy tesznek, mintha lett volna egy baleset, pörögnek az intéznivalókon, elfoglalják magukat, elterelik a figyelmüket. Minden, amit veled tennének, látogatás, kiszolgálás, csak emlékeztetné őket...

A te fájdalmad el fog múlni, de ők még sokáig nem felejtenek. Nehéz ez neked is meg nekik is, ez egészen biztos.