Miért lesz ilyen könnyen dühös rám anya?
Volt olyan, hogy adott nekem egy pólót, hogy azt vegyem fel, de miután felvettem, láttam, hogy már kicsi rám. Mikor meglátta, hogy másik póló van rajtam, és mondtam neki, hogy a másik már szűk, akkor meg ezt mondta:
- Biztos hülyén vetted fel, mert az 100%, hogy még jó rád!
Felvettem az általa javasolt pólót, és akkor ő is látta, hogy kicsi, erre így kezdett szidni:
- Igen, ezt tényleg kicsi! Azért, mert mióta megvettük egyetlenegyszer volt rajtad! Mindent csak megvetetsz, de aztán le sem szarod!
Nem egyetlenegyszer volt rajtam, hisz ez volt az egyik kedvenc pólóm.
Másik eset:
Bement WC-re és látta, hogy szaros. Mire azonnal engem kezdett szidni, pedig aznap nem is voltam ott! Mondtam neki, hogy nem én voltam, mire ő:
- Dehogynem, te voltál! Hogy lehetsz ennyire dologtalan, hogy ki sem tudod takarítani magad után a WC-t!
Megismételtem, hogy nem én voltam, és hogy nem is voltam még aznap ott erre meg ő elkezd ordítani, hogy "MÁR MONDTAD, NEM VAGYOK SÜKET!!!!" és becsapta az orrom előtt az ajtót.
Egyszer megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem elmenni vele aerobic órára, én meg mondtam neki, hogy nem, erre úgy csinált, mintha azt mondtam volna, hogy utálom őt és mintha én lennék a világ legszívtelenebb embere.
Szeretem őt és nem akarok rosszban lenni vele. Csak mindig felhúzza magát valami hülyeségen és vitatkozni kezd.
Mit tegyek, hogy ne történjen több ilyen eset?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves utolsó válaszoló
Anya csak azért nem lett meg öngyilkos, mert apa mindig kicsavarta a kezéből az ollót meg kést, mikor fel próbálta vágni az ütőerét. Párszor mar el is szokott itthonról, de ugy, hogy konkrétan a buszról kellett leszedni, mert el akart menni valahova. Szeretnem en is azt hinni, hogy csak fenyegetőzik, de nem igy van sajnos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!