Eladjam a lakásomat a fiam kedvéért?
Családi házban élünk férjemmel és fiammal. A ház a páromé, szüleitől örökölte. Ezen kívül van a páromnak egy 90m2-es saját lakása és nekem is egy saját 1,5 szobás lakásom. Mindkettő ki van adva albérletbe.
Fiam és a barátnője szeretnének összeköltözni, mi természetesen felajánlottuk, hogy az egyik lakást szabaddá tesszük és költözzenek nyugodtan be, legalább önállósodnak és együtt lakva jobban megismerik egymást.
Nagyon örültek neki, aztán pár nap múlva felvetette a fiam, hogy mi lenne, ha eladnánk mindkettő lakást és vennénk belőle neki egy nagyobbat.
Én ezt nem szeretném, ugyanis a férjemmel nem mindig volt felhőtlen a házasságunk, majdnem el is váltunk, most egész jól megvagyunk, de bennem van a félsz. Ha mégis szétmennénk, nekem csak ez a kis lakás van, csak oda tudnék menni. A fiamék pedig még fiatalok 21 és 23 évesek, úgy gondolom egyenlőre elégedjenek meg ennyivel, próbáljanak megállni a saját lábukon. Ha később komolyra fordul a dolog és gyerek is lesz támogatnánk őket ha szükségük van rá és akkor vissza térnénk a ház dologra is, szerintem kettőjüknek bőven elég akármelyik lakás.
Önzőnek gondoltok? Ti mit tennétek?
Nagyon szeretném tudni, mi a férjed véleménye???
Attól tartok, csak téged keresett meg a fiad, apuka előtt kussol (te vagy a gyengébb láncszem).
Ha pedig az apa is tudja, adja el ő a lakását a gyerek kedvéért!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!