Eladjam a lakásomat a fiam kedvéért?
Családi házban élünk férjemmel és fiammal. A ház a páromé, szüleitől örökölte. Ezen kívül van a páromnak egy 90m2-es saját lakása és nekem is egy saját 1,5 szobás lakásom. Mindkettő ki van adva albérletbe.
Fiam és a barátnője szeretnének összeköltözni, mi természetesen felajánlottuk, hogy az egyik lakást szabaddá tesszük és költözzenek nyugodtan be, legalább önállósodnak és együtt lakva jobban megismerik egymást.
Nagyon örültek neki, aztán pár nap múlva felvetette a fiam, hogy mi lenne, ha eladnánk mindkettő lakást és vennénk belőle neki egy nagyobbat.
Én ezt nem szeretném, ugyanis a férjemmel nem mindig volt felhőtlen a házasságunk, majdnem el is váltunk, most egész jól megvagyunk, de bennem van a félsz. Ha mégis szétmennénk, nekem csak ez a kis lakás van, csak oda tudnék menni. A fiamék pedig még fiatalok 21 és 23 évesek, úgy gondolom egyenlőre elégedjenek meg ennyivel, próbáljanak megállni a saját lábukon. Ha később komolyra fordul a dolog és gyerek is lesz támogatnánk őket ha szükségük van rá és akkor vissza térnénk a ház dologra is, szerintem kettőjüknek bőven elég akármelyik lakás.
Önzőnek gondoltok? Ti mit tennétek?
Nem muszáj a 1,5 szobásba költözniük (bár szerintem elég lenne az is). Mehetnek a nagyobba is, az 90m2 (2szoba, konyha, fürdő, wc, nappali) Mi annak idején ott kezdtük a férjemmel és egy darabig a fiúnkat is ott neveltük.
Tegnap mondtam is a fiamnak, hogy a házat nem szeretném eladni, kicsit húzta a száját, de nem firtatta, szerintem tudomásul vette. Azért írtam ki a kérdést, mert felmerült bennem, hogy önző vagyok, de most látom sokan hasonlóan döntöttek volna. Köszönöm a válaszokat, szép napot mindenkinek!
25 éves vagyok, Budapesten albérletben lakom már 6 éve. Tudod, mennyi sok pénzem elment már az albérletezésemre? De valahol persze kell laknom. Próbálom félretenni a hatalmas albérlet ár mellett a saját lakásalapomat, ami mellé a hitelt jó esetben 25 évig nyöghetem még.
Tudod, mit gondolok a fiadról? Inkább nem írom le, mert nem akarlak téged megbántani.
Mindenesetre a két kezem összetenném, ha anyám felajánlaná, hogy költözzek be a lakásába (ha persze lenne neki még egy), nem hogy pofátlan módon még eladassam velük az ingatlanokat, hogy nekem még nagyobb legyen...
"menjenek a 1,5 szobásba, elég az nekik, nem kell 2 embernek 90 nm, úgyse tudnák belakni"
Dehát mehetnének a 90 nm-esbe is, de úgy tűnik nekik az sem elég.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!