Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Eladjam a lakásomat a fiam...

Eladjam a lakásomat a fiam kedvéért?

Figyelt kérdés

Családi házban élünk férjemmel és fiammal. A ház a páromé, szüleitől örökölte. Ezen kívül van a páromnak egy 90m2-es saját lakása és nekem is egy saját 1,5 szobás lakásom. Mindkettő ki van adva albérletbe.

Fiam és a barátnője szeretnének összeköltözni, mi természetesen felajánlottuk, hogy az egyik lakást szabaddá tesszük és költözzenek nyugodtan be, legalább önállósodnak és együtt lakva jobban megismerik egymást.

Nagyon örültek neki, aztán pár nap múlva felvetette a fiam, hogy mi lenne, ha eladnánk mindkettő lakást és vennénk belőle neki egy nagyobbat.

Én ezt nem szeretném, ugyanis a férjemmel nem mindig volt felhőtlen a házasságunk, majdnem el is váltunk, most egész jól megvagyunk, de bennem van a félsz. Ha mégis szétmennénk, nekem csak ez a kis lakás van, csak oda tudnék menni. A fiamék pedig még fiatalok 21 és 23 évesek, úgy gondolom egyenlőre elégedjenek meg ennyivel, próbáljanak megállni a saját lábukon. Ha később komolyra fordul a dolog és gyerek is lesz támogatnánk őket ha szükségük van rá és akkor vissza térnénk a ház dologra is, szerintem kettőjüknek bőven elég akármelyik lakás.

Önzőnek gondoltok? Ti mit tennétek?


2016. okt. 21. 12:36
1 2 3 4 5 6
 31/54 anonim ***** válasza:
98%
30. Igen, ez a legdurvább. Az o koraban kollegiumban laktam ket szobatarssal, egyetem utan meg szonat bereltem. Es meg igy se huzogattam a szamat, h mi az hogy ennyire telik es ezt is a sajat penzembol...
2016. okt. 21. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/54 anonim ***** válasza:
97%
Ne.
2016. okt. 21. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/54 anonim ***** válasza:
98%
Ne add el, örülniük kellene annak a kis lakásnak is, ha másfél szobás akkor ott még egy gyerek is elfér.
2016. okt. 21. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/54 anonim ***** válasza:
98%
Ne add el. Örüljenek hogy ha össze akarnak költözni nem albérletbe kell amire egyikük fizetése biztos ràmegy.
2016. okt. 21. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/54 anonim ***** válasza:
98%

Most nem azért de ez pofátlanság a részéről. Ilyen idős koromban mit nem adtam volna egy ilyen lehetőségért... Neki az ölébe hullik és még több kellene... Na, ne.

Nem tudom mit akar huszonegy évesen. Tanuljon meg először a saját lábára állni, de ezt még annak sem mondanám, ha a segge alá van téve ingyen lakhatás, amiben csak a rezsit kell fizetni.

Szeretem a gyerekeimet én is, de azért mindennek van határa. Még a pofátlanságnak is...

2016. okt. 21. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/54 anonim ***** válasza:
92%

ne.

ha a fiad vesz neked egy másik lakást,vagy fizet valamit,hogy ha úgy adódik akkor nem kelljen az utcára menned akkor talán.

2016. okt. 21. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/54 anonim ***** válasza:
45%

ne.

ha tudtál szerezni és a férjed is akkor a gyereknek is megprobálhat szerezni egyet.

én nem kaptam lakást,a hugom sem. meg amugy sincs kiadható albérletünk.

esetlegaz is lehet megoldás,hogy neki állnak a saját kecó beszerzésnek,ti pedig az alikból bejövő összeg felét nekik adjátok,mit segitség. ez a olyan jóllakik a kecske és meg marad a káposzta feállás. mert így még az albikból is marad bevétel.

2016. okt. 21. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/54 anonim ***** válasza:
96%

"... pár nap múlva felvetette a fiam, hogy mi lenne, ha eladnánk mindkettő lakást és vennénk belőle neki egy nagyobbat."


Ezek szerint, nem csak a te lakásodat akarja eladni, hanem a párodét is? Azaz mindkettőtök jövedelemforrását és öregkori biztosítékát, ... mert hogy ők nem fognak benneteket pátyolgatni ha rászorultok, az biztos.

Tipikus példája annak, " amikor a kisujjadat nyújtod és az egész karod kell"

A fiadat nem minősítem, mert téged nem akarlak bántani, de förtelmes - és a jövődre nézve nem túl megnyugtató - a viselkedése.

Ezek után én egyiket sem adnám oda nekik, - nevelési célzattal - az már biztos!

2016. okt. 21. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/54 anonim ***** válasza:
97%

Nem olv el az összes választ, de én biztos egyik lakást sem adnám el, hogy a segge alá toljak egy ingatlant, csak mert neki nem felel meg vmelyik.

Örüljön neki, h van lehetőségetek felajánlani, h az egyik lakást szabaddá teszitek nekik.

ÉS ha a férjeddel elváltok v megromlik a viszony és külön költöztök? Akkor hova mész?

Albérletbe?

A GYEREKED AZ ÖNZŐ ÉS NEM TE.

2016. okt. 21. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/54 anonim ***** válasza:
90%

... és te ezen még egy percet is gondolkozol?

SOHA!

Egyenesen pofátlan a kölyök, de meg ne haragudj érte, ez a te nevelésed, látszik, hogy rohadtul elkapattad.

Úgyis az övé lesz, ha feldobjátok a bocskort, várja már ki azt az időt, addig meg "bírja ki valahogy" az ingyen 2 szoba összkomfort 90 m2-esben!

Tényleg döbbenetes, hogy milyen emberek vannak!

2016. okt. 21. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!