Szólnom kellett volna, hogy terhes vagyok?

Hosszú lesz.

Anyámmal és a húgommal nem volt sosem jó a kapcsolatom, mindig én voltam a fekete bárány. Egyetlen bűnöm, hogy apám lánya vagyok, anyám első házasságából. A tesóm a második házasságból született, tulajdonképp csak féltestvérem, és anyám kedvence.

Amikor férjhez mentem másodszor, már akkor is láttam rajtuk, hogy sok jót nem kívánnak nekem, imádnak a bajomon csamcsogni.

Aztán próbálkoztunk a közös babával, de sajnos első és második esetben elhalt a terhesség. Ekkor még szóltam, meg tudták, mi történt. A első babánál hittük, hogy megmarad, pont karácsonykor tudtuk meg, hogy sikerült, volt nagy bejelentés, meg minden. Annyi volt az anyám reakciója, hogy "minek?".

A második terhességnél nem hittem el, hogy pozitív a teszt (kis halványka volt), a húgom kérdeztem, viberen átküldtem a képet, hogy szerinte ez most az? De a lelkére kötöttem, hogy még hét pecsétes titok.

Természetesen elfecsegte mindenkinek, én megharagudtam rá, hogy még a 12. hétig nem akartam, hogy bárki tudja. Anyánk erre annyit mondott, hogy "ezért a sz.arért kár összeveszni, nem csinált semmi rosszat" a húgom.

Én ezt másképp láttam.

Aztán újra jött a csapás, hogy elhalt a terhesség. :(

Annyit nem mondtak, hogy sajnálják, még a tesóm volt aki nem szólt hozzám, mert szerinte ő jogosan haragszik.

Aztán nyáron újra pozitívat teszteltem, tanultam az esetből, nem szóltam senkinek. A férjemnek is csak akkor, mikor a doki is megerősítette, hogy terhes vagyok. Első perctől kiírt veszélyeztetett terhesnek, táppénzen vagyok.

Eltelt a nyár, és anyám körbekürtölte a falut, hogy egy ingyenélő lusta disznó vagyok, a férjem kapott jobb állást, én meg már nem dolgozok, inkább lógatom otthon a lábam.

Persze most már látszik a pocakom, túl vagyunk a félidőn szerencsésen.

A múltkor hallottam, hogy anyám jól beégett a boltban, mikor megint engem szapult, micsoda ingyenélő dög vagyok, és büdös nekem a munka. Aztán egy ismerős szólt neki, hogy vegyen kicsit vissza, nem jókedvemből vagyok veszélyeztett terhes. Ő meg ott magyarázta, hogy nem vagyok én terhes, hazudok. De aztán csak meggyőzték, hogy ne legyen vak, hát nem látja, hogy gömbölyödök?!

Most végképp be van sértődve rám a családom, hogy nekem szólni kellett volna.

Igazából még a 12. hét körül akartam is, de nem akartam elkapkodni. Aztán meg úgy voltam vele, hogy minek?! Látták, hogy otthon vagyok, tudták is, egyszer sem kérdezték, miért vagyok táppénzen, azt hittem, csak kitalálták, hogy mi a helyzet.

Nagy, ünnepélyes bejelentést meg nem akartam azok után, hogy egy "gratulálok" nem hagyta el a szájukat.

A helyemben ti szóltatok volna?

Vagy szerintetek is egyértelmű, hogy ha babát akarunk, és táppénzen itthon vagyok, akkor mi az ábra?