Szólnom kellett volna, hogy terhes vagyok?

Szia!

Nem szólnék. Azért mert semmi köze hozzá, az ilyen nem anya ès nem is nagymama. Èn el is kerülnêm őket messzire, a gyerek közelébe sem engedném. Gusztustalan az olyan "anya" aki képes a saját gyerekét kitárgyalni meg így leégetni. Meg is szüntetném vele a kapcsolatot. Van új családod akiktől megkapod majd az igazi szeretetet.

A kérdésedre a válasz: nem, nem kellett volna szólnod.

SŐT! ha így viselkedett volna velem a családom, szóba sem állnék velük!

Szia, sajnos te is tipikusan azt a hibát követted el, mint az itt kérdezők 99%-a. Megy az oda-vissza sértődés, utálkozás, ahelyett, hogy leülnétek mindent tisztázni, ahol minden érintett ott van és szemtől szembe lehet felhozni az érveket, ellenérveket. Egy kulturált megbeszélés, nem ordibálás, újabb sértődés! Ez a kulcsa minden ilyen családi problémának. Nyilván mindenkinek megvan valahol a maga igaza, rengeteg a félreértés is, egy hirtelen jött, meggondolatlan beszólás stb.

Mond el, amiket ide leírtál! Mond el, hogy te mindig úgy érezted, hogy felesleges vagy a családban, amióta anyádnak új élete, gyereke lett. Mond el, mennyire rosszul esett, hogy az elveszített babáid után egy jó szót sem kaptál soha. Hogy milyen rosszul érzed magad attól, hogy a saját anyád lusta disznóz mások előtt.

Szerintem hátat fordítani csak végső esetben szabad, meg kell adni az esélyt arra, hogy válaszokat kapjál a kérdéseidre, mit miért tettek, vagy nem tettek. Ha megszakítod a kapcsolatot, akkor életed végéig ott fog benned motoszkálni a MIÉRT. Tudnod kell, hogy ők mit éreznek és mit gondolnak rólad. Nyilván terhesen a hormonok változása miatt még ezerszer érzékenyebb is vagy, mint általában, de én a helyedben mindenképp tisztáznám.

Szerintem a te anyukád kb. olyan lehet,mint az enyém. Nulla érzelem, soha nem mondta, hogy szeret, de hibát azt mindig talált bennem. Rettentő nehéz volt ezt feldolgoznom és amikor elmondtam neki, hogy mennyire fáj, hogy nem anyaként viselkedik velem, ő is megrökönyödött, mert neki fel sem tűnt. Azóta sem mondja ki, de mégis érzem, ha megölel, hogy ő így tudja csak kifejezni a szeretetét.

Falun laktok, mindenki pletykál nyilván, anyukád gondolom csak annyit tudott, hogy a férjednek jó állása lett, így te azóta otthon üldögélsz. Akkor sem mondhatott volna ilyet, de ezek szerint neki a kommunikáció nem az erőssége.

Hidd el, hogy nincs más megoldás, le kell ülni és elmondani a sérelmeket, hogy választ kaphass rá. Mindent el kell mondani, udvariaskodás és hangos szavak nélkül, normálisan, mert sajnos amit átcsap veszekedésbe egy ilyen beszélgetés, onnantól mindenki bezár. Nem halljátok meg egymás mondanivalóját, csak hajtjátok a magatok igazát. Annak nincs értelme.

Nézd, most nyers leszek, de ez az igazság:

Ezek az emberek NEM A CSALÁDOD. Egy család szeret és támogat. Nem tudom, hogy anyád annak idején milyen nevelést kapott, de ahogy viselkedik, az primitív, szánalmas és gusztustalan. A húgod szintúgy. Egy normális ember az ellenségeivel sem beszél és viselkedik így, nemhogy a saját lányával.

Ne haragudj, de ha ezt velem tennék, akkor először is megmondanám, hogy nekem ő nem az anyám, a fattya pedig nem a testvérem, ne keressenek többé, nem ismerjük egymást.

Másodszor pedig felhívnám a figyelmüket, hogy ha még egyszer bármit visszahallok a boltban vagy akárhol, akkor valamelyik este a férjem pár barátjával átugrik hozzájuk elbeszélgetni az illemről.

Ne hagyd már magad, könyörgöm. Attól, hogy az anyád, attól még egy szemét k**va. Közelébe se engedd őket a picinek. SOHA.