Nagyon nagy bajban vagyok. Szorongó, pánikbeteg, egy rakás feldolgozatlan problémával, az anyámmal való kapcsolatom miatt. Hogy nyugodjak meg?

Lassan 27 éves lány vagyok, az életem romokban....

A gyerekkorom arról szólt, hogy az idegbeteg, kissé szadista anyám nyakán voltam a kolonc. Folyton a kiabálás, a pesszimizmus, az őrület ment nálunk, kicsi koromtól fogva. Az ő hibáiért is mindig úgy hozta ki, hogy minden miattam, kb azért mert létezek. Tönkretett pszichésen, anyagilag, mindenhogy. 18 éves koromtól kb belemenekültem mindenféle rossz párkapcsolatba, ami mindenről szólt, csak szerelemről nem. Többnyire arról, hogy menekülhessek otthonról. (Akkor még ezzel nem voltam tisztába, hogy mit miért csinálok, felnőttebb fejjel döbbentem rá) Testvérem nincs, apám meghalt (amúgysem ismertem), nincs senkim, csak a jelenlegi párkapcsolatom, amiben szintén nem vagyok biztos, hogy vele akarok családot alapítani, igazából 3 éve ő is egy menekülés volt... Jó srác különben, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagyon szeretem. Együtt élünk, de csak hétvégén vagyunk együtt, mert külföldön dolgozik. 1 éve súlyosbodott el rajtam a szorongás, a pánik, a kétségbeesés és a folytonos stressz miatt. Dolgozni sem tudtam már, most ott tartok, hogy nyugtatókon én antidepresszánson élek, hogy legalább a tüneteimet nyomja el, mert lehet, hogy már halott lennék, de sokszor így is rosszul vagyok. Munkahelyem nincs, nem is merek sehova felvételizni, mert a sarki boltba ha elmegyek is pánikrohamot kapok. Ha tudnék dolgozni, akkor sem tudnám magam eltartani, mert tartozásom van, amit egyből vonni kezdenek, nem tudnék egy albérletet kifizetni és megélni, rá vagyok utalva a páromra.

Az anyámmal nem tudok semmit megbeszélni, tele vagyok fájdalommal, hogy hányszor bántott testileg, lelkileg, szeretetet soha nem kaptam, degradálást annál többet. A mai napig belém tapos néha, és automatikusan fel-fel jönnek a régi emlékek, gyerekkori traumák, nem tudom elnyomni, elfelejteni őket és folyton sírok, meg rosszul vagyok. Anyám szerint zárt osztályra való vagyok, vagy hisztérika, nincs is semmi bajom. Fogalma sincs róla, hogy milyen szinten hibás azért, hogy a pszichés fejlődésem megakadt kb egy 10 éves gyerek szintjén. Soha nem volt igazából egy rendes párkapcsolatom se, soha senkibe nem tudtam megbízni, se átadni magam semmilyen érzéseknek. Megrekedtem és egyre lejjebb csúszok a lejtőn, hogy tudnám feldolgozni az életem, és a sérüléseimet helyretenni. Mindig is labilisabb voltam sajnos. Úgy érzem már soha nem lesz belőlem ember, mert egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki belerokkant a múltjába. Nincs hobbim, nincs életcélom, azt sem tudom minek létezek,nincs mellettem senki.... Mit csináljak? Pszichológusra nincs pénzem,a páromtól szégyenlek kérni még erre is.