Nagyon nagy bajban vagyok. Szorongó, pánikbeteg, egy rakás feldolgozatlan problémával, az anyámmal való kapcsolatom miatt. Hogy nyugodjak meg?
Lassan 27 éves lány vagyok, az életem romokban....
A gyerekkorom arról szólt, hogy az idegbeteg, kissé szadista anyám nyakán voltam a kolonc. Folyton a kiabálás, a pesszimizmus, az őrület ment nálunk, kicsi koromtól fogva. Az ő hibáiért is mindig úgy hozta ki, hogy minden miattam, kb azért mert létezek. Tönkretett pszichésen, anyagilag, mindenhogy. 18 éves koromtól kb belemenekültem mindenféle rossz párkapcsolatba, ami mindenről szólt, csak szerelemről nem. Többnyire arról, hogy menekülhessek otthonról. (Akkor még ezzel nem voltam tisztába, hogy mit miért csinálok, felnőttebb fejjel döbbentem rá) Testvérem nincs, apám meghalt (amúgysem ismertem), nincs senkim, csak a jelenlegi párkapcsolatom, amiben szintén nem vagyok biztos, hogy vele akarok családot alapítani, igazából 3 éve ő is egy menekülés volt... Jó srác különben, de nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagyon szeretem. Együtt élünk, de csak hétvégén vagyunk együtt, mert külföldön dolgozik. 1 éve súlyosbodott el rajtam a szorongás, a pánik, a kétségbeesés és a folytonos stressz miatt. Dolgozni sem tudtam már, most ott tartok, hogy nyugtatókon én antidepresszánson élek, hogy legalább a tüneteimet nyomja el, mert lehet, hogy már halott lennék, de sokszor így is rosszul vagyok. Munkahelyem nincs, nem is merek sehova felvételizni, mert a sarki boltba ha elmegyek is pánikrohamot kapok. Ha tudnék dolgozni, akkor sem tudnám magam eltartani, mert tartozásom van, amit egyből vonni kezdenek, nem tudnék egy albérletet kifizetni és megélni, rá vagyok utalva a páromra.
Az anyámmal nem tudok semmit megbeszélni, tele vagyok fájdalommal, hogy hányszor bántott testileg, lelkileg, szeretetet soha nem kaptam, degradálást annál többet. A mai napig belém tapos néha, és automatikusan fel-fel jönnek a régi emlékek, gyerekkori traumák, nem tudom elnyomni, elfelejteni őket és folyton sírok, meg rosszul vagyok. Anyám szerint zárt osztályra való vagyok, vagy hisztérika, nincs is semmi bajom. Fogalma sincs róla, hogy milyen szinten hibás azért, hogy a pszichés fejlődésem megakadt kb egy 10 éves gyerek szintjén. Soha nem volt igazából egy rendes párkapcsolatom se, soha senkibe nem tudtam megbízni, se átadni magam semmilyen érzéseknek. Megrekedtem és egyre lejjebb csúszok a lejtőn, hogy tudnám feldolgozni az életem, és a sérüléseimet helyretenni. Mindig is labilisabb voltam sajnos. Úgy érzem már soha nem lesz belőlem ember, mert egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki belerokkant a múltjába. Nincs hobbim, nincs életcélom, azt sem tudom minek létezek,nincs mellettem senki.... Mit csináljak? Pszichológusra nincs pénzem,a páromtól szégyenlek kérni még erre is.
válasza:
válasza: válasza:Itt csak egy valaki tud segíteni neked, az pedig te vagy. Neked kell eldöntened a fejedben, hogy meddig akarsz így élni. El kell engedned a múltat, s nem kicsit önzőnek kell lenned, s csak magadra gondolnod, hogy ebből az állapotból ki tudj jutni. Különben életed végéig vegetálni fogsz, s amilyen állapotban vagy most véleményem szerint évtizedek helyett csak évekről beszélhetünk. Előbb-utóbb be fogsz kattanni, s akkor már te is olyan szinten leszel, mint az anyád.
Tudom, hogy nehéz. De egy szakember is tud segíteni, hogy ebből a mélypontról kijuss.
válasza:A pszichológus + gyógyszer kombó nagyon rossz, azonnal FELEJTSD EL!
Egyébként teljes mértékben átérzem a helyzeted, sőt szinte látlak magam előtt. Elképesztően sajnálom, hogy mennyi, de tényleg mennyi embert tesznek tönkre a brutálisan ostoba szülők.
De most akármilyen hülyén is fog hangzani, ezt le kell zárni, és homlokegyenest kell előrefelé menni. Nem nézünk hátra. Nem, nem és nem! A legrosszabb pillanatban sem. A félelmen úrrá kell lenni, mert ha nem, akkor ő fog téged uralni. Utóbbi nem túl szerencsés dolog. Tudom, hogy milyen nehéz ez, hiszen régen én is súlyosan lent voltam a gödör mélyén lelkileg. Már engem is gyógyszerezni akartak, elkönyveltek idegbetegnek, meg még lehetne sorolni. De ezen túl lehet lépni (manapság mindenki csak néz, mennyire felvilágosult, céltudatos, élettel teli ember vagyok). És itt jön képbe a megoldás: csak és kizárólag egyedül. Nem azt mondom, hogy üldözd el a párod, vagy hogy szakíts vele. A jelenlegi állapotodban isten ments még egy ilyen traumától is. (Bár ha tényleg nem érzed őt az igazinak, ezt sem árt időben meglépni, mert aztán ez is csak félelmet, kétségbeesést, és egyéb szörnyű dolgokat fog szülni)
Az anyukáddal mindennemű kapcsolatot meg kell szakítani, hogy soha többé ne tudjon "beléd taposni". Nincs rá szükséged, hidd el nekem.
A nincs hobbid, nincs életcélod, nem tudod miért élsz és úgy érzed nincs melletted senki kombó valóban vészes eset.
Ha nincs életcél -> nincs élet. Áhhhj, hány embernél látni, hogy ezzel küzd. Csak telnek, múlnak a napok, a nagy büdös semmibe. Ezt is átéltem és bizony állítom: itt már közel vagy ahhoz, hogy szó szerint döglődsz.
27 évesen még bőven-bőven fiatalnak számítasz, egyszerűen kell egy 180 fokos fordulat az életedbe. Hogy ezt hogy tudod megoldani, sajnos egyedül rajtad áll. Mi ebben nem tudunk segíteni. De mindenképp változtatnod kell, vagy nagyon nagy bajok lesznek veled.
Sablonos szöveg, de a nem tudod miért létezel dologra ennyit tudok reagálni: mind céllal vagyunk itt.
válasza:Mi nem tudhatjuk, hogy hogyan. Épp ez benne a lényeg. Mind mások vagyunk.
Pár tipp azért...:
Fogadd el önmagad. Ez nagyon fontos! Semmi másba bele ne merj kezdeni addig, amíg ez nincs meg. Mert ha ez nincs meg, akkor soha semmi sem lesz meg. Aki nem szereti önmagát, hiába tud előrelépni 1-et, ha 3x lép vissza közben. Ehhez viszont félre kell vonulnod a világtól. De nagyon. Én úgy vettem észre, hogy aki erősen foglalkozik saját maga megismerésével, annak szinte évente változik a személyisége. Nagyon brutál. Mert amit tavaly még jónak gondoltál, azt jövőre már nagyon másképp fogod látni, lévén hogy sokkal jobban rá tudsz következtetni a dolgokra. Röviden: egyre érettebb leszel. A korod ne tévesszen meg, ilyen gondolkodásmóddal nagyon le vagy maradva és hosszú utat kell még bejárnod. De ha akarod, akkor be is járod.
+ sport + tanulás (sok-sok tanulás) + relaxáció + egy kutyuli csodákra képes
válasza:Nem kapcsolatba kell menekulni hanem sajat magadon kell dolgoznod magad kell szeretned elsosorban.
Hogy milyen gyerekkorod volt 27 evesen mar nem leeht kifogas hiszen regen felnott no vagy sajat elettel sajat felelosseggel a magad eletert.
Eloszor allja talpra tanulj dolgozz tedd rendbe magad.
Ezek utan minden menni fog parkapcsolat is.
Tanuld meg parazita eletforma mastol varni a sajat boldogsagon nem fog mukodni.
CEL kell ne pocsekold el magad ne vegetalj
válasza: válasza:Egyszer olvastam valahol, hogy onnantól kezdve, hogy felismered a problémáidat, és még a problémákhoz vezető okokkal is tisztában vagy, onnantól kezdve nem hibáztathatsz mást azért, ahogy attól kezdve alakul az életed.
Hiszen, tudod, hogy min kell változtatni. Persze, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de valójában az.
Anyád a mai napig lehúz? Akkor szakítsd meg vele a kapcsolatot.
Pánikbeteg vagy? Orvos, segítő csoportok, mentálhigiénés tanácsadás, nézz utána.
Nem tudsz dolgozni, mert félsz kimenni az utcára? Otthoni bedolgozós munka. Keress.
Azt az időt, amit önsajnálattal és a múlton való rágódással tóltesz, azt sokkal hatékonyabban is töltheted.
És tudom miről beszélek. Ezeken átmentem én is. Felismertem, változtattam, és bár nem sikerült teljesen átformálnom a gondolkodásomat, de szép lassan haladok.
És azzal, hogy beismerem, hogy én vagyok az életem irányítója, azzal egy jó úton vagyok.
Soha nem kesergek a múlton, mert ügysem ér semmit, nem süppedek bele az önsajnálatba, hanem megyek előre, és leépítem a visszahüzó emberi kapcsolatokat. Nem kell sok barát, csak azok, akik pozitívan hatnak az életemre.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!