Nem durva h ezt mondta anya? 17L
Lemaradt a vége...
Szóval beülni mellé nem engednélek, az meg, hogy szakítasz-e vele, a te döntésed. Csak annyit gondolj át, akarsz-e korai özvegységre jutni, ha már ekkora a szerelem, mert ezt nem fogja kinőni.
A mi városunkban történt hasonló baleset pár éve.
Azt tudni kell, hogy kisváros, tehát kb 10 ezren lakhatnak itt.
2 srác ült az autóban, meg az egyiknek a barátnője. Mindegyikük kb 21-22 éves lehetett. Az éjszaka kellős közepén száguldoztak a főúton (4 sávos út, és mivel kicsi a város, ezért kb akkor senki sem volt az úton rajtuk kívül), mire egyszer csak elveszítették az uralmat az autó felett, megcsúsztak, és a főút melletti parkerdőben kötöttek ki. A 2 srác ugyan megsérült, de életben maradtak, míg a lány kirepült a szélvédőn, neki egy fának. Azonnal szörnyethalt. Még mindig ott van az a kis emlék kereszt gyertyákkal a lányért.
Ezt szeretnéd te is?
Elég egy kis hiba, egy kis figyelmetlenség, egy kis gond, és máris az életeddel fizethetsz a könnyelműségeitekért. Ha a barátod még mindig gyorsan hajt annak ellenére, hogy már ütközött is, akkor ő bizony nem fog megváltozni, hiába kéred meg. Ne légy naiv és könnyelmű! Édesanyádnak maximálisan igaza van, nem ér meg egy pasi annyit, hogy miatta kockáztasd az életedet az utakon vagy az erdőben. De egy balesetnél hidd el, az még a jobbik eset, ha meghalsz. Rosszabb esetben életed végéig lebénulhatsz, vagy amputálni kell bizonyos testrészeidet. Hidd el, utána már nemigen akarnál tovább élni...
Kérlelni meg fölösleges. Ismerem az ilyeneket. Vagy megígéri, hogy többet nem száguldozik, aztán csinálja tovább ugyanazt csak a hátad mögött, vagy nem fogja a kérésed foglalkoztatni. Keress valami normálisabb pasit magad mellé. Lelkileg is eléggé meg fog az viselni, ha mondjuk szereted, de ő meg a saját hülyesége miatt egy autóbalesetben életét veszti.
Mindjárt 18 éves vagy, nagykorú. Gondolkodj egy kicsit felelősségteljesebben!
Benn ültél vele de vigyázott közben meg "szeret száguldozni, ökörködni A multkor...."? Te egy idióta kis csitri vagy kedves kérdező. Meg is érdemlitek egymást.
Felteszel ide egy kérdést amiben beállítod a barátodat egy felelőtlen baromnak, utána meg nekiállsz mentgeteni? Azt sem tudod mi akarsz? Azt várod hogy anyukádat szidjuk? Hát nem fogjuk, mert sokkal több esze van mint neked. És ebben az helyzetben abszolút igaza van ahogy nekünk is. De ebből is látszik hogy milyen gyerekes vagy, nem vagy képes elfogadni az igazságot. Nőj fel! :D
#50
Ez szép és jó, de magyarázd a vezetéstechnikai alapot annak, aki megijed és bepánikol. Nyilván nem azért rántja el a kormányt, mert az okos ötlet, hanem ösztönösen.
Egyébként száguldozni kocsival marha jó móka, a megfelelő helyen és időben. Értsd lezárt versenypályán vagy rally pályán, vagy ha csak simán gyorsan akar menni, akkor autópályán. De NEM OTT, AHOL EMBEREK/ÁLLATOK LEHETNEK. Ez nem normális dolog. A barátom él-hal az autókért, most tervez venni egy elég komoly wankeles "játszós autót", de normális, van agya, és tudja, hogy nem a közút (akár városi, akár erdei) való arra, hogy ott vagánykodjon az ember. 2 autót tört már össze ilyen elmebeteg barmok miatt, akik azt hiszik, hogy ők az élet császárai, csak mert van alattuk egy autó. Apukám szintén rommá törte magát két ilyen agyhalott miatt, kiskanállal szedték össze, komoly csoda, hogy tud járni azóta.
Ahol olyanok a körülmények, ott jó érzés gyorsan menni, de ezt korlátozzuk inkább autóútra és autópályára, ami erre van, és a többi közlekedő számít rá, hogy itt száguldozni fognak, nem ér senkit meglepetés, és nincsenek gyalogosok, biciklisek. Ökörködni meg csak zárt pályán. Király dolog pl driftelgetni, de az se a közutakra való.
Ja, és annyit még hozzátennék, hogy az én párom TÉNYLEG szeret engem, így nem is kell külön kérnem, hogy vigyázzon rám. Meg azt se, hogy vigyázzon másokra és főleg magára, mert szorult bele némi intelligencia. Értem nem is aggódott soha anya, legalábbis nem kellett belénk kötnie, tudta hogy a barátom normálisan közlekedik még akkor is, ha olaj van a vérében.
Az engem se igazán dobna fel, ha a lányom pasija egy májerkedő hülyegyerek lenne, aki azt hiszi, hogy tud vezetni, és 0 rutinnal közúton áll neki csapatni, magát, másokat, és a gyerekemet veszélyeztetve. Megértem anyudat.
50-es vagyok, 54-esnek írom.
Jogos a felvetésed. Viszont az az autós, aki erdei úton 30-cal (a kiscsaj írta ezt) pánikba esik és összetöri a kocsit szerintem sehol ne vezessen, mert közveszélyes.
Aki lepontozott mindenkit, annak a véleményére igazán kíváncsi lennék, miért tette.
Mellesleg:
"de normális, van agya, és tudja, hogy nem a közút (akár városi, akár erdei) való arra, hogy ott vagánykodjon az ember"
El kell, hogy keserítselek, de egy sima mezőn is történhet tragédia. Elég, ha gyorsan hajt, és felborul. Ha kitöri a nyakát, lehet intézni a temetést. Nem kell ehhez se fa, se állat, se másik autó.
Én meg el nem hiszem kérdező, hogy 17 éves létedre ennyire naiv és gyerekes vagy. Elhiszem, hogy nedvesedik a bugyi valami száguldozó "rosszfiú" miatt, de majdnem 18 évesen lehetne ennél több eszed. Vagy mégis miért írtad ki a kérdést? Arra számítottál, hogy majd közös erővel fogjuk anyukádat szidni, hogy milyen hülye, amiért félti a saját gyerekét egy ilyen idiótától, aki még úgy is száguldozik, hogy már egy kocsit összetört?
Mellesleg szerintem kamu a kérdés. Mindjárt kezdődik a suli, nem hiszem, hogy egy 17 éves ilyen gyerekesen naiv szinten lenne.
"El kell, hogy keserítselek, de egy sima mezőn is történhet tragédia. Elég, ha gyorsan hajt, és felborul. Ha kitöri a nyakát, lehet intézni a temetést. Nem kell ehhez se fa, se állat, se másik autó. "
Tudom. És? Annak már senkinek semmi köze, hogy mit csinál egymagában, távol mindenkitől. Nem veszélyeztet senkit. Ennyi erővel tiltsunk be MINDEN sportot, mert a futónak elég egy rossz lépés, megbotlik, betöri a fejét egy kőbe, és meghal...... Vagy én pl imádok lovagolni, bármikor ledobhat a ló, és megtaposhat, aztán ottmaradok. Kit érdekel? Benne van a pakliban, mindent megteszek, hogy ne történjen meg, de hát van rá esély, majdnem minden hobbi veszélyes valamennyire, nem gyűjthet mindenki bélyeget.
Bárki meghalhat bármikor, nyilván mindenki tisztában van ezzel, aki valami picit is veszélyes sportot vagy bármit csinál. Sőt, az autózást is tiltsuk be, hiszen akkor is simán érhet baleset, ha a kresz minden egyes betűjét szigorúan betartod. Marha veszélyes ám autóba ülni.
A barátom felnőtt ember, kellő rutinnal, fel tudja mérni, hogy mi az, ami neki még belefér, és mi az, ami nem. Viszont nagyon lényeges, hogy másokat SOHA nem sodor veszélybe csak úgy, mint a kérdező pasija... Ja, ráadásul autószerelő, szóval gondolom akkor dolgozni se menjen, mert mi van, ha véletlenül leflexeli a kezét, elvérzik, és meghal.. :D
Én sokkal többször voltam életveszélyben szerintem, mint a párom, pedig én gyalog közlekedek, de napi 5 autós és/vagy biciklis üt el majdnem, pedig a járdán közlekedek, és zebrán megyek át.... Marhaság ezzel jönni, hogy zárt pályán is veszélyes autóval tolni neki. Nyilván az. Senki nem állította, hogy nem. Viszont kvázi minden életveszélyes, amit a modern ember csinál. Pár utcával odébb meghalt az egész család, mert random felrobbant a kazán, mikor békésen ücsörögtek otthon. Akkor ne üljön otthon senki, mert veszélyes? :D Ugyan már.
Másokra vigyázni kell, és soha nem szabad az ő épségüket veszélyeztetni, de felnőtt ember el tudja dönteni, hogy a saját életét mivel szeretné veszélyeztetni.
Azért a száguldozást ne hasonlítsuk már össze egy kazán felrobbanásával... Mert ez elég banális példa... Egyiknél kísérti a sorsot az illető, a másikn ritka véletlenről van szó.
És az is hülyeség hogy a" saját életé, más ne foglalkozzon vele"... Ez nem így működik, az embernek vannak szerettei akikért felelősséggel találkozik, ha idióta módjára vezet és meghal mi lesz a családjával? Arra nem gondol hogy mekkora fájdalmat okoz ezzel? Azért ez is figyelembe kéne venni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!