Mit tegyek, ha nem engednek vezetni, mióta baleseteztem? Miért éreztetik úgy, hogy az én hibám volt?
2 hónapja volt egy balesetem. A kocsi megcsúszott a sáron, átmentem a szembe lévő sávba és az autó elkezdett csúszkálni, közben jöttek szemben és mögöttem is, sikeresen belefordultam az árokba. Senki nem sérült meg, én is csak nagyon megijedtem. A baj az volt, hogy közben anyával beszéltem telefonon és ő végig hallotta az egészet, meg hogy sikítozok és a vonal is megszakadt, ő meg azt hitte, hogy valami nagy baj van, esetleg meghaltam.. Azóta nem engednek vezetni, pedig nem én voltam a hibás.
Anya azt mondja, hogy ezt nem akarja még egyszer átélni. De szeptembertől egyetemre megyek, ahová autóval járnék. Anya azt mondja, hogy majd hoznak-visznek, de én ezt nem szeretném, mert ez olyan, mintha függnék mindig valakitől, meg azért ott is szükségem lenne az autóra.
Amúgy azóta vezettem már más autót és semmi gond nem volt soha, nem is féltem.
Apával is voltunk vacsorázni tegnap és ivott bort. Mondtam, hogy akkor vezetek hazafele én, de kb. annyira ragaszkodott a taxihoz, mintha részeg lettem volna. Szóval láttam rajta, hogy fél odaadni az autót.
és ha beszélnél egy oktatóval? (a szüleid megnyugtatása érdekében)
aztán elmennél 1 órát vezetni és anyukád/apukád elmenne veletek és látnák, hogy WOW, nincs semmi gáz
de nekik is simán lehet balesetük, nem?!
"A baj az volt,hogy anyával beszéltem telefonon"...
..."pedig nem én voltam a hibás."
Csak én látok itt ellentmondást?
Akinek még nincs annyi rutinja, az ne telefonáljon (kihangosítóval se) vezetés közben, hanem álljon félre.
Amúgy egy ilyen jellegű megcsúszást simán lehet korrigálni, de ahhoz kell gyakorolni (vezetéstechnikai tréning pl.).
nem a telefonon való beszélgetés a legnagyobb probléma, hanem az, hogy rosszul választotta meg a sebességet, valószínűleg ezért csúszott meg.
Amúgy meg anyádtól kérded meg, hogy majd amikor 40 leszel akkor is furikázni fog, vagy mi?
Nyolc válasz, ebből kettő volt normális... :D
Nem értem, miért kell totál ismeretlenül azt állítani, hogy ön- és közveszélyes lennék.
Több, mint másfél éve van jogsim és autóm. Tavaly szeptember óta 2 hetente egyedül tettem meg minden második hétvégén a Bécs-Szeged útvonalat, vezettem külföldön is többször. Szóval nem hiszem, hogy annyira rutintalan lennék, mikor az anyám még a városon kívül sem mer vezetni.
Arról nem tehetek, hogy olyan mezőgazdasági gépek jöttek velem szemben, amiktől alig lehetett elférni és én hiába húzódtam lejjebb, azok még akkor is az út közepén jöttek és a sötétben nem láttam, hogy mekkora a sár, ami dobott egyet az autón. Aki támad, hogy miért telefonálok vezetés közben, annak ajánlanám az olyan autókat, amikben van kihangosító. :)
Azóta is naponta vezetek, csak éppen az anyám viselkedik úgy, mintha idióta lennék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!