Neveletlen a párom gyermeke, mit tegyek?
Másfél éve tart egy párkapcsolatom. Eleinte nem volt semmi probléma, elfogadtam a 11 éves fiát, szerencsére nem volt köztünk nézeteltérés.
Mióta hozzájuk költöztem, már több, mint egy éve, folyamatos problémák akadtak, amit már nem tudok tovább elviselni.
Nekem nincs gyermekem, nem tudom, hogy mi a normális, de számomra már túrhetetlen.
Az, hogy a számítógép elől, ki sem mozdul, még a legkisebb probléma.Ha nem készítünk reggelit, inkább nem eszik egész nap, a ruháját szanaszét dobálja, ahelyett, hogy a szennyesbe tenné. Ha fázik, nem jut eszébe, hogy felvegyen egy pólót, és egyébként sem öltözik fel magától reggelente, ha iskolába megy. Esténként, hogy megfürödjön és fogat mosson, már-már könyörögni kell. Mindenért hisztizik, és sír, napjában többször, mert így akarja elérni amit akar. Nem képes velünk leülni vacsorázni, általában csak amikor mi végeztünk, akkor jut eszébe, hogy ő is éhes. Rendszerint, megbeszéljük mi legyen az ebéd, de állandóan csak túrkálja, blamálja, amiből már nagyon elegem van. Ezen kívül borzasztóan szemtelen, trehány, felemeli a hangját, amit úgy gondolom, hogy kicsit sem tehetné meg. Annyi tiszteletet nem ad meg nekünk, hogy ha hazaérünk, kijöjjön a szobájából és köszönjön.
Tényleg velem van a probléma, hogy ezt már nem tudom tovább elviselni?
Többször is szóltam a páromnak, hogy számomra ez aggnormális viselkedés, és a szüleimnek is ez a véleménye. Sajnos ők is többször felháborodtak, amikor egy-egy családi ebéd alkalmával szintén blamálni kezdett, vagy épp a tányérba feküdt.
Nem tudom mit tehetnék, de mostmár napról napra rosszabb a kapcsolatom a párommal is ezáltal, egyszerűen nem tudok már velük egy lakásban élni.
Én nem utálom a gyereket, ez elég durva kijelentés. Csak elviselhetetlen ahogy viselkedik, és ebben a közegben én nem tudok tovább élni!
Mint korábban is leírtam, én látom a helyzetet a gyerek szemszögéből, hisz az én szüleim is elváltak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha még mindig ki akarsz tartani a párod mellett, ő pedig nem partner abban, hogy többé-kevésbé normális családként működjetek a gyerekkel együtt, akkor tényleg csak annyit tehetsz, hogy egyszerűen kivonod magad az anyai teendőkből, és ignorálod a gyerek viselkedését. Én azért annyit elmondanék mindkettőjüknek, hogy nagy erőfeszítéseket tettél azért, hogy működjön, de ha nem akarják, nem erőlteted, innentől intézzék kettecskén a dolgaikat, te saját magaddal foglalkozol. Nem szedsz szennyest, ha a gyerek szemtelen, beszünteted vele a kommunikációt, azt főzöl, amit jónak látsz, a gyerek meg egyen, amit és amikor akar, forduljon az apjához, ha éhes. Azt vesz fel, amit akar, olyan büdösen fekszik le, ahogy jólesik, azt művel egész nap, amit csak szeretne, de a saját szobájában, és ennyi.
Kérdés, ki meddig bírja így.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Itt ez a kérdés is a tiéd,amit pár napja írtál ki.
Itt még szeretted a kisfiút és itt az exel volt a problémad azaz az édesanyjával.
Elmondtuk neked ott is és most itt is.
A párod a legnagyobb problémád és nem a kisfiú vagy az ex feleség.
De lattom neked mindenki hibás csak a párod nem.
11 évesen nem várható el hogy minden úgy legyen ahogyan azt kijelentés.
Ebben a korszakban kell megnevelnk,ami nem is a te feladatod hanem a párodde.
Próbálod így így úgyis a kapcsolatod de nem megy, tudod ami nem.megy azt nem kell erőltetni sem.
En ott hagytam ezt az embert a fiával együtt.
Meg amúgy se a fiút hibaztasd hogy ilyet nem ő tehet róla hogy nem lett meg nevelve!
Szóval ne itt sirj hanem a drága paroddal ülj le kicsit beszélgetni a nevelésről persze mielőtt ott hagyod .
😂
Ezt a kérdést NEM én írtam ki, amit a kedves válaszoló belinkelt.
Sokszor elmondtam a problémám, de csak a fal hallgatja.
Utolsó próbálkozásként elmegyünk egy pszichológushoz, aki családi, párkapcsolati, és gyereknevelési problémákkal foglalkozik.
Ha nem nyitott erre a párom, akkor valóban nincs miről beszélgetnünk. Ha mégis, akkor remélem mindenkit sikerül önmagával szembeállítani.
Mert bár én papolok, hogy mi lenne a jó, emellett én magam is észreveszem, és tudom, hogy én sem vagyok tökéletes.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A szó, amit keresel, az az abnormális.
A gyerek egyrészt rühell téged, másrészt meg az apját, amiért nem az anyjával él, hanem egy 26 éves kislánnyal. Szar helyzet, a párodnak kéne megnevelni a gyerekét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!