Leszerelték a zárat. Mit tegyek, kihez forduljak?
"Szüleimmel" már régóta rosszban vagyok, már nem is tartom őket annak. Jó tanuló vagyok, egész végig kitűnő voltam és vagyok és leszek is. Már sokszor betelt a pohár, sokszor bezártam az ajtót, de mindig kinyitottam megbánásból.
Ma, gyereknap, osztálykirándulás egy nappal ki kellett pakolnom a táskákat, ezt nem tettem meg. Ezért ők szétszórták az egyik táskám tartalmát a szobában, erre én bedühödtem és bezártak az ajtót kulccsal. Amíg bent voltam, addig elolvastam egy teljes fejezetet egy könyvből. "Apám" többször is visszaszámolt egyre kisebb léptékekben (12 perc, fél perc), hogy nyissam ki az ajtót addigra, különben leszerelik a zárat. A kulcsot ugyan benthagytam a zárban, de pont olyan szögben, hogy egy másik kulccsal ki tudták lökni.
Kinyitották. Ezután "apám" elment a szerszámokért és kiszerelte a zárat. Már kilinccsel se tudom bezárni, nem hogy kulccsal.
Gondoltam, hogy valamilyen intézményt felkeresek, hogy a jogaimat megismerhessem és küzdhessek értük. Lakatra is gondoltam, de arra ők az egész ajtó leszerelésével válaszolnának. (Ezt már el is mondták nekem.) Nagyon rosszul érzem magam, nem érzem magamat biztonságban.
Az az ironikus, hogy az osztálykiránduláson is egy ajtó nélküli szobában aludtam és "anyám" azt mondta, hogy nem kell félni, csak egy napot kellett így aludnom.
Mit tehetek, kihez forduljak? (15/F)
Foglaljuk ossze:
A szüleid megkertek, hogy pakold ki a táskád. Nyilván nem egyszer szóltak. Te, mint nagyfiú, gondoltad már csak azert se, hát kik ezek, senkik, nem pakolok. Ugye? Nekem teljesen egyértelmű lépés ez után a táska kiboritasa -bár hogy őszinte legyek, én a kukába borítottam volna és utána dobtam volna a táskát is....
Te, mint nagyarcu 15 éves kis pcs, úgy döntöttél, hogy magadra zárod az ajtót. Kaptál időt, hogy elgondolkozz -12 perctől számolt vissza, ahogy irod- de nem, fax gyerek már csak azért se, nehogy már a szülő meg merje mondani, hogy mit csináljon a gyereke. ...
Hát tudod, én nem vártam volna 12 percet. Másfél után leszereltem volna a zárat, ajtóval együtt.
Ha az én gyerekem csinálna ilyet, akkor ezek után a nyári szünetet a szobájában töltené, számítógép, telefon, tv nélkül
Kezdjük az elején!
- Jó tanuló vagy...
Ez nem érdem, ez a te jólfelfogott érdeked is.
Ez a "munkaköri kötelességed". Diák vagy, elsődleges munkád, ezáltal kötelességed a tanulás. Ha nem a közmunkáslét elérése a célod, ez a te érdeked is.
- Vannak jogaid.
Ez bizony igaz, de a jogait csak az követelheti ki magának, aki teljesíti kötelességét.
Korod miatt önfentartásra képtelen vagy, mégis van kajád, tető a fejed felett, sőt zsebpénzed is, amiért fizikai munkát nem kell végezned.
Tanulásod -ami meghatározza felnőttkorod életminőségét- egyedül nem vagy képes biztosítani. Akár hiszed, akár nem, az iskola is pénzbe kerül!
- A zárkérdés.
Te elvárod szüleidtől, hogy teljesítsék kérésed/kivánságod, de te nem vagy hajlandó ezt tenni az övékkel, sőt, kizárod őket a "saját" szobádból. Ugyanakkor elfogadod, megkivánod tőlük, hogy létfentartásod biztosítsák. Adjanak szállást, meleget télen, vizet fürdéshez, helyet az asztalnál és ugyanott ételt, takarítást, mosást stb.
Mégis, kinek/minek tartod magad?
- Kiközösítés.
Ha ugyanolyan vagy osztálytársaiddal, mint szüleiddel -miért is lennél más, hiszen személyiséged csak egy van,- ne csodálkozz, hogy így viselkednek veled!
Ha anyádnak/apádnak, jogaidra hivatkozva, megszabni akarod, mit tehetnek és mit nem, ők vagy furcsálják, vagy nem, de velük szemben ezt megtenned nem engedik!
.
Neked nem intézet kéne, hanem munkatábor. Olyan, ahol mindent tilos csinálnod, ami nincs külön engedélyezve.
.
Ha el tudod viselni magadat, nézz magadba és kezdd el a személyiséged változtatását!
Addig, amíg nem késő! Ha kikerülsz az iskolából, az idegenek nem lesznek ennyire toleránsak, mint szüleid.
Pszichológus!
Mindenkivel konfliktusban vagy, akivel több időt töltesz, van benned jócskán felsőbbrendűség érzet, ami nem indokolt, és egyedül nem látod, te hol hibázol.
Bármennyire rossz ezt belátni, ha mindenki utál, akkor egyedül veled van probléma.
Röhej. A gyerek segítséget kér mert verik és bántalmazzák, és még ti is úgy beszéltek vele mint egy utolsó szaros kutyával... És még csodálkoznak az emberek, hogy Magyarországon sok a depressziós és az öngyilkos.
Kérdező! Az iskolához vagy a gyermekvédelmisekhez fordulj. Esetleg amit még tudok ajánlani a Kék-vonal ami egy ingyenesen hívható lelki-segély szolgálat fiataloknak. [link] Itt a honlapjuk. Tudom, nem sok, de remélem segít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!