Egészséges dolog, hogy még itthon él?

Nekem fura, mert én magamból indulok ki. Nagyon jó volt a kapcsolatom a szüleimmel, huszonévesen költöztem el, tehát felnőttként is éltem velük. Nem voltak konfliktusok. De nagyon vágytam a teljes önállóságra. Otthon azért mégiscsak gyerek valamennyire az ember, akárhány éves is. Meg más ha ismerősök, vendégek jönnek hozzám szülőknél, meg otthon a saját otthonomban. Szóval én nem szerettem volna már ennyi idősen is otthon élni.

Persze megértem, hogy valaki nem szeret/tud egyedül élni.

Ha nem egy kis panelban laktok, ahol kerülgetni kell egymást, hanem van mindenkinek egymástól megfelelő távolságra privát szférája, akkor el is tudom képzelni, hogy így is jó élni.

Arra figyelj, hogy nem mondtál-e neki valamit, ami miatt azt érzi, hogy nem szabad elköltöznie. Pl. van, aki sajnálja a szüleit, nem akar nekik fájdalmat okozni, stb.

Ha elég nagy a lakásotok, hogy kényelmesen elférjetek, akkor miért ne élhetne ott, ha ez mindenkinek megfelel.

Van, aki nem szeret üres lakásba hazamenni.

Nincs ezzel szerintem semmi baj. Ha komolya kapcsolata alakul ki, akkor úgyis meg lesz majd az igénye, hogy különköltözzenek.

Ne másokra hallgass. Ha nektek ez így jó, akkor semmi baj.

Te tényleg az alapján határozod meg a lányoddal való kapcsolatodat, hogy a kolléganőid meg anyós mit mond? Biztos, hogy te vagy a felnőtt? :S

Manapság nagyon "divat" külön költözni, mert így tényleg a legkevesebb a konfliktus. Szerintem "otthon" nehezebb kivívni a "teljes függetlenséget" és azt, hogy "teljes jogú családtag" legyen az ember. NEM feltétlenül IGAZ, amit a 12-es válaszoló mondott, hogy a "gyerek" mindig "gyerek" marad. Azon felül egy idő után már lehet, hogy épp a szülő szorul segítségre, és a "gyerek" veszi át a családfői tisztet. De 100-ból 99-en nem jutnak el idáig, mert hamarabb elköltöznek otthonról - akár tanulás, akár munka, akár párkapcsolat, akár családi viszályok miatt.

Attól függ, nektek megfelel-e így.

"Útban vagytok-e" egymásnak.

Ha nem, akkor senkinek semmi köze hozzá, hogyan éltek!

Legyél már egy kicsit határozottabb!

Nem tudom,hogy egészséges e,számomra furcsa,hogy 32 évesen nem akar valaki önállósodni.

Eleve egy sokkal izgalmasabb élet ,én anno 23 voltam amikor különköltöztem,pedig nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel .

Én is az üres lakásba jártam haza,és tök jó volt ..

Szerintem egy felnőtt ember,ha megteheti ,legyen önálló . Ismerkedésnél is jobb azért,ha nem a szülőkhöz járnak haza aludni ..

Szerintem nem egészséges, mert így 32 évesen még nem tud önállóan háztartást vezetni. Gondolom, nincs két mosógép, stb. Nem vesztek külön mosóport, stb.

Egy felnőtt embernek tudnia kell, hogy egyedül hogyan tud megélni, mennyi pénzből, mire kell oda figyelni, hogyan kell gazdálkodni. És tudnia kell mindenfélét elintézni, ami egy lakás fenntartásával kapcsolatos.

24 éves vagyok, a szüleimmel lakom, elsősorban azért, mert nincs normális jövedelmem egyetemistaként. Van párkapcsolatom, így ha diplomát és állást szerzek, akkor valószínűleg költözünk.

Egyedül viszont nem tenném, akár harmincon felül sem. A szüleimmel jól kijövök, van saját területem, a rám eső háztartást elvégzem, akkor mégis miért? Mehetek a fővárosban albérletbe (80 + rezsi + közös költség) - ha maradok, akkor anyáméknak könnyebb fenntartani a nem kicsi lakást, én pedig ezt megspóroltam, félre tudok tenni a későbbiekre. Lehet mondani, hogy "mamahotel" meg "önállóság", de szerintem ma ebben az országban irtózatos nagy luxus albérletre hajigálni a pénzt az ablakon pusztán passzióból, mert én be akarom bizonyítani a világnak, hogy "önálló" vagyok. Akkor inkább félreteszek egy saját ingatlanra önerőnek, és hosszabb távon sokkal önállóbb leszek.

És az is lehet egy indok, hogy nem akar egyedül lenni valaki. Egyik rokonom már dolgozik, neccesen, de fenntartotta magát és az albérletét, aztán egy év múlva mégis összebútorozott a megözvegyült nagymamájával. Hogy miért? Volt külön kis rész (a nagymama nehezen tartotta fenn a kis nyugdíjából), nem volt egyedül sem ő, sem a kiszolgáltatott mama.

Ha már saját családom van, akkor más a helyzet és nyilván nem a kis szobában élnénk. De ebben az esetben sem vetem el az "otthonlakást", tehát egy telken vagy a közelben történő életet. Persze itt alapfeltétel a jó kapcsolat, különben jobb tartani a távolságot.