Ha a gyerek nem akar láthatásra jönni?
Üdv mindenkinek
A kérdésem a következő lenne;
Válófélben levő 2 gyermekes apuka vagyok. A feleségemmel még nagyon az elején vagyunk, de már talakoztunk az ügyvédeinkkel együtt.
Az alapokat úgymond lefektettük, minden második hétvége az enyém.
Két hete már megpróbáltuk de a pici lányom, nyáron lesz 4 éves, annyira sírt, hogy nem tudttam elhozni! Így elmaradt a láthatas.
Az édesanyja szerint többet kellene "haza" járnom, akkor a gyerek is könnyebben menne vele. Az új párom viszont nem díjazza az ötletet.
Valami tanács amivel könnyebbé tehetné a láthatasokat?
Másik kérdés, asszony tartás ügyben lenne, hátha valaki leírná a tapasztalatait nekem.
Váltakozó vagyok, a cég kevesebb mint 100 embert foglalkoztat, úgyhogy nem túl nagy.
Az ügyvéd szerint ha bizonyítani tudja a feleségem, hogy az én kérésemre maradt otthon és nem vállalt munkát (nekem segitett a cégnél néha néha) akkor megilleti az asszonytartás.
Tízen akárhány év után, természetesen nem áll szándékomban egy forint nélkül ott hagyni, de az egyösszegű kifizetésen túl, nem szeretnék neki "járadékot" fizetni. Szerencsére a cégbe már nincs benne.
A következő kérdésem, hogy tudná bizonyítani? Ha mégis sikerül, akkor abban az esetben mennyit ítélnek asszonytartás címen, ha a gyerektartást 2*75000ft ban állapodtunk meg.
Köszönöm a segítséget
Asszony/férj tartás nálunk nincs!
A gyerekeiddel annyi időt töltesz amennyit akarsz!
Ha nem passzolod le az új párodra (ahogy ez eleinte nálunk volt), akkor semmi rosszat nem teszel.
Ez olyan, mintha a barátnőd/párod menne el valahová egy barátnőjével, és az te megtiltanád neki.
Attól még hogy össze költöztetek, nem szűnik meg az eddigi életetek.
Neked van gyereked/gyerekeid/pasi haverjaid, neki vannak barátnői.
Esetleg mindkettőtöknek, szülők, testvérek, rokonok.
Jogotok van hozzá, hogy az eddig baráti/rokoni kapcsolatotokat ápoljátok!
"Asszony/férj tartás nálunk nincs! "
De van, bizonyos feltételek esetén.
A nagy 8 éves fiú vele semmi gond nem volt, picit úgy láttam megszeppent, ezért inkább ő is maradt anyával.
Az ügyvédek talán nem tévednek, kérhet tartás díjat, most próbálunk megegyezni egy egyszeri nagyobb összegbe, és TALÁN egy meghatározott mondjuk 5 évig folyósító tartás díjba, de részemről ez lenne a maximum!!
Természetesen együtt éltünk, de a lányom mindig anyás volt, nem sok időm volt a gyerekekkel lenni, dolgoztam és dolgozok!
A párom nem jön a láthatasokra, valószínűleg a feleségem nem is engedné, és közös gyereket sem tervezünk!
Akkor igaza van a gyerekeid anyjának, tölts sok-sok időt a kislánnyal otthon. Azért nem akar elmenni veled, mert nem kötődik hozzád.
Egyébként ha elsőre mindig hallgatnál a volt feleségedre, sok felesleges idegeskedést megspórolnál magadnak. Eddig is egyedül ő nevelte a gyerekeiteket, ismeri és szereti őket, és ráadásul még törekszik is arra, hogy jóban legyetek.
Csak nekem nyílik a bicska a zsebemben ettől a fazontól? Nem ért rá foglalkozni a gyerekkel, a kislányával, de közben k..vázni meg ráért? Összeszedte a "párját", akivel gyereket nem terveznek... Hát, miért is tervezne gyereket egy műcsöcsű plázacicával, aki csak a lóvéra hajt?
Mert nyilván az exnejnek is azért nem akarsz rendes asszonytartást fizetni, mert kell a lóvé az új ki ribire? Nemdeeltaláltam?
Remélem, kiforgatnak mindenedből, mert megérdemled! Nagyon unszimpatikus vagy, a csajod meg egy undorító dög!
En nem mennek bele az asszony tartasba ...
Sem egyszeri sem jarulekszeruen
Az a 150e amit havonta kap a gyerekekre legyen eleg neki ...
Ha jo vegzetsege van akkor siman el tud helyezkedni
Am meg ha a kicsi 4 eves akkor max 1 evrol beszelunk amit otthon volt ... Nem tobb szal az exasszony menjen keresenn melot es ne neked keljen eltartani mar ... Ha munkakepes irany a munka vilaga
Nem mondom jo fej h meg azzal is lehuzna
Egyszeruen mond azt h te nem kerted h otthon legyen csak igy alakult a gyerekek miatt
De eleg szar az ugyveded ha nem a te erdekeidet vedi hanem az exet ....
Elvált szülők gyerekeként mondom: ne hagyd, hogy az új párod korlátozza a láthatásodat a gyerekeiddel (akár azzal, hogy érzelmileg zsarol vagy egyszerűen "csak" pofákat vág!) Gondolom, tudta, hogy egy két gyerekes apával kezd - akkor a gyerekek "benne vannak a csomagban". Amúgy ez számodra, mint felnőtt ember számára, nem megalázó?
Ha már el tudod vinni őket az új otthonodba, akkor meg ne hagyjd, hogy az új párod utálatos vagy flegma legyen velük - persze fordítva is igaz, azt se hagyd, hogy a gyerekek legyenek pofátlanok vele (főleg, ha jön a kamaszkor:S) Kényes egyensúlyt kell majd megteremtened, úgyhogy jobb, ha máris elkezdesz felnőni feladathoz!
Ha jó csináljátok a feleségeddel (és a pároddal), megoldható, hogy a gyerekek úgy érezzék, stabil, biztos családi háttérrel nőhetnek fel (z én szüleimnek sikerült), de két kis elveszett, érzelmi sérült zombit is nevelhettek belőlük! Csak rajtatok múlik! - A leírtak alapján úgy tűnik, van még mit tanulnod! (De megbirkózhatsz a helyzettel, csak akarni kell!)
OFF: Amikor azt írtad, hogy a pároddal nem terveztek gyereket, az ugrott be, hogy "biztos vagy benne"? :S Húú, nagyon gonosz vagyok így reggel, mi? - Azért csak vigyázz az új pároddal! Nem csak ebben, hanem abban is, hogy milyen kereteket szabtok a kapcsolatotoknak.
Off. Hogyne lenne asszony tarzas. A sogornom is kap es a kolleganom is kapott a lánya 18 eves koráig. Persze egyikük volt férje sem havi 200 ezret keres hanem majdnem a tizszereset.
Az a jo hogy fel tett a kérdez egy kerdest a lathatasrol es itt lassan le akarják beszelni a gyerektartas fizetésérol....
On. Ha tenyleg tartani akarod a kapcsolatot a lanyoddal akkor igaza van a volt felesegednek. Tobb idot kell vele töltened. Valaoaginuleg azert anyás mert amig otthon laktal sem nagyon volt időd vele foglalkozni. Igy majnem idegen vagy számára. Az én lanyom 2 eves a Férjem is rengeteget dolgozik én vagyok vele itthon megis ha apa itthon van én le vagyok tojva.
De a Férjem foglalkozik is vele rengeteget.
Amugy az nekem is feltünt hogy még csak most valtok de te mar az új novel elsz...
Döntsd el mi a fontosabb a gyereked vagy az új barátnőd. Ha o Ennyire ellene van hogy te idot tolts a lanyoddal akkor ennek jo vege nem lesz. Valakivel meg fog szakadni a kapcsolatod...
19# Már döntött.
A gyereked legyen az első. Amikor hazamész * először csak boltba vidd át. Van pénzed vegyél neki ezt azt. A gyerek az gyerek . A következő alkalommal talán megy a játszòtér dolog . Egyeztesd le a volt pároddal előtte hogy melyik nap ugrasz át a gyerekkel 1-2 őrát tölteni. Ha okos vagy együtt viszed a két gyereket ugyanis ha a kicsi látja hogy a nagy szivesen megy, ő is bátrabb lesz.
A volt feleséged is pénzéhes ahogy az ùj is :) Grat. Az ùj csajt ültesd le, legyél férfi és mond el hogy a gyerek témában határozott vagy ( ha az vagy) Talán rájössz mekkora ökör vagy hogy lecserélted a családod egy libára. Bocs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!