Azt mondta a lányom, hogy elrontottam az életét. Igaza van?

Szerintem a lánynak sem az volt a problémája, hogy vigyázni kellett a kicsire, gondoljatok már bele, mennyire felfordult az élete!

A suli mellett hirtelen dolgozni kezdett, emellett állandóan a gyerekre vigyázni tanulni sem ártott, hol maradt a saját élete? A barátaival töltött idő? A szórakozás, pihenés?

Mikor tegye ezt egy ember, ha nem kamaszkorában, amikor elvileg még ráér?

Hogy anyuka tönkretette az életét, az valószínűleg erre irányult, és igaza van benne.

Az én anyám az a kategória, aki soha sehova nem engedett egy percre sem, suli után haza kellett egyből mennem, ha 5 percet késett a vonat, már kaptam.

Ha felhívtam, hogy elhívtak valahova, szó szerint azt mondta, hogy hazudok, k.. rva vagyok, és f@ szra megyek, leüvöltött, haza kellett mennem.

Ennek az lett a következménye, hogy nem tudtam baráti kapcsolatokat kialakítani, és felnőtt fejjel mai napig szociális fóbiám van, egyszerűen képtelen vagyok nagy társaságban megmaradni.

Természetesen ő most váltig állítja, hogy ő elengedett volna, csak én nem akartam soha sehova menni (!), szóval el tudom képzelni azt a "Heti 3-4* kertem meg anno 1-2 órára"-t...

Valószínűleg szerencsétlen lánynak sem maradt már egy perce sem a barátai, szép lassan elsorvadtak a kapcsolatai, na meg ő is belülről.

Hosszú távon az ilyen nagy károkat okoz.

A kérdező meg pont úgy beszél, mint anyám. Phfej.

#72: Miért is? Ja, igen.

Egy 8 éves gyereknek egyértelműen megerőltetőbb vigyáznia egy 2 hónapos gyerekre mint egy majdnem felnőtt 16 évesnek. Igazad van, döntően más. De nem olyan értelemben, ahogy te gondolod.

Ez rendben van, de nem erről van szó. Ez sarkalatos példa, ami szerintem nem érv ebben az esetben.

Az meg, hogy a jogot belekeverjük egy családi dologba, nem ér szintén szerintem. A család nem (csak) egy jogi közösség, így nem is aszerint kell kezelni. Ha valaki kidobja a gyerekét, ahogy betölti a 18-at, az egy szemét (szerintem is), de joga van hozzá. Akkor erkölcsileg rendben lenne? Szerintem nem. Egy családban ilyen esetben nem a törvényekkel kellene dobálózni szerintem.

"Ez sarkalatos példa, ami szerintem nem érv ebben az esetben. " - most akkor "sarkalatos", vagy "nem érv"? Mert hogy szerintem az első.

[link]

Arról meg próbáld meggyőzni a bírót adott esetben, hogy hagyja békén a kamaszokat, mert "családi dolgokban nem a törvényekkel kell dobálózni" - szerinted. Szólj, ha sikerült...

#77: Rossz szót írtam, de remélem, a mérhetetlen intelligenciáddal azért sikerült felfognod a mondanivalóm lényegét. :)

És ne abból induljunk már ki, hogy ha rábízom a gyerekem a másikra, akkor tuti, hogy megmurdál.

Nem tudom, milyen volt a családi életetek, de szülőként felelősséged van.

Mesélek egy példát. Nagyanyám valóban elcseszte anyám életét. Anyám pszichés betegségre való hajlammal született, de ez nem bukott ki azonnal születéskor. Nem minden ilyen derül ki, de anyámon úrrá lett ez a betegség, és én nyomozásba kezdtem, és úgy derült ki.

Nagyanyám sok tekintetben anyámat kevesebbre tartotta, mint a két kisebb testvérét, anyámmal az volt állítólag a terv, hogy a szüleivel marad a faluban. Anyámat nagyanyám folyton gátolta, és orrol rá, amiért anyám továbbtanult, és férjhez ment és nem maradt ott. Állandóan szította a vitát a szüleim között is. Nagyanyám alapból is olyan ember, aki mindenkiben hajlamos a hibát keresni, de anyámmal szemben ezt profizmusra fejlesztette. Mikor nagyanyám pár éve valamiért kórházba került, és anyám meglátogatta, akkor az ápolók megjegyezték, hogy nem is tudták, hogy mamámnak 3 gyereke van, anyámról nem is tudtak. Anyámnak ez nagyon rosszul esett akkor. Most már sajnos csak a munkájával kapcsolatban tiszta anyám elméje, de nagyanyám keze nagy mértékben benne van abban, hogy anyám ilyen szinten beteg lett.

Most csak röviden vázoltam, de ne vedd félvállról, ha a gyerekednek problémája van veled, ritkán van ok nélkül. Próbáld őt is megérteni, próbáld végiggondolni, mit tehettél volna másképp, talán sokszor egy másféle hangnem is már rengeteget jelent.

Ha a testvérek között nem jó a kapcsolat, az nagy mértékben a szülő hibája, ne told rá ezt a felelősséget a gyerekedre.