Azt mondta a lányom, hogy elrontottam az életét. Igaza van?

Úgy gondolom, hogy félig mindkettőtöknek igaza van, de teljesen egyikőtöknek sem. Kommunikálni kellett volna a lányával és jó kapcsolatot ápolni vele, még a baba születése előtt, talán akkor könnyebben kezelhető lett volna a helyzet a lányával kapcsolatban!

A lánya ki jelentése, miszerint "Tönkre tette az életem" nem igaz. Esetleg a gyerekkorát valamilyen szinten illetve a lelkivilágát befolyásolhatta, de az élet még előtte áll, nincs eldőlve, hogy ő rá tönkre tett élet vár-e vagy sem.

Abban viszont talán igaza van/volt a lányának, hogy nem neki csinálta a gyereket és nem kellene túlzottan elhanyagolni.

Én megértem, hogy egy kisbabával sokat kell foglalkozni, de ez nem jelenti azt, hogy a másik gyerekünket el kell hanyagolni, rá is oda kell figyelni és tudatni kell vele, hogy szeretve van, de meg kell érteni-e, hogy most kevesebb idő jut rá, de ha szüksége van az anyukájára, az anyuka ott lesz vele.

Saját tapasztalatot írok.

Mondhatnám, hogy ellett cseszve a gyerekkorom, de én úgy érzem, hogy félig még mindig gyerek vagyok.

Szüleim elváltak kis koromban, anyámmal éltem, akinek lett 2-3 éve barátja, aztán a dolog komolyodott. Ekkora 17 éves voltam. Anyám le lépett külföldre élete párjával, én itt maradtam egyedül, muszáj voltam a mamámhoz költözni. Majd anyám rájött, hogy mégsem ő az élete párja így hazajött. Azonban késő volt, mert addigra terhes lett.Ahhoz, hogy elvetesse kint sokat kellett volna fizetnie, amire haza ért addigra pedig kicsúszott az időből, az örökbefogadást pedig nem bírta megtenni, így maradt azaz opció, hogy megtartja.

Ki nem állhattam a gyerek apját, mai napi unszimptaikus, de a gyűlöletem elveszett iránta.

A gyerek apja iránti érzéseimet közvetítettem a baba irányába is...17 évesen, nehéz volt. Nem szerettem a gyereket, gyűlöltem. Amikor megszületett hónapokig rá sem néztem. Szintén úgy gondoltam, hogy tönkre tette az életem. Az elején leszögeztem anyámnak, te magadnak csináltattad a gyereket, nem nekem! Ne várd el, hogy bármikor, bármennyit vigyázok rá vagy eltartom...semmi közöm hozzá. Aki megcsinálta foglalkozzon vele.

Telt az idő...idősödtem, jelenleg 20 éves vagyok, sokkal érettebben és másképpen gondolkozom, mint akkor.

Rájöttem, hogy a gyerek nem tehet semmiről, aranyos...

Ami a legfurcsább, hogy engem szeret a kisgyerek a legjobban, bármi baja van, fél, bántották, játszani akar egyből hozzám jön. Ha haza jövők, meghallja már szalad. Most sem vigyázok rá, csak, ha kedvem van.

Nem az én gyerekem nem vagyok köteles rá vigyázni.

Nincs szükségem arra, hogy lekösse az időmet, de ha itthon vagyok játszok vele 1-2 órát, ha át akar menni anyám a boltba addig vigyázok rá.

Ez miatt elég korán el kellett kezdenem dolgozni és nagyrészt az én pénzemből tartja el a gyereket.

Nem volt más választásom és nem volt szívem megtenni, hogy esetleg ne legyen meg valamije.

Jó a kapcsolatunk, féltestvérem, szeretem ő is szeret.

Túlzásba nem viszem a vele való foglalkozást, de mindig segítek, hogy legyen kajája, ruhája stb..Veszek neki ajándékot. 5-10 percekre vigyázok rá, ha kedvem van akkor 1-2 órát játszok vele.

Személyes vélemény, nem kell, hogy mindenkinek tetsszen és, hogy mindenki szerint igaz legyen.

Én meg jogosnak érzem. Lássuk csak:

- kész tények elé állítottad, és azt vártad, ő értsen meg, de nem is próbáltad megérteni őt cserébe... semmi megértés, csak követelések

- sztem második gyereket, főleg később, csak akkor véllal egy felelős szülő, ha ő maga meg tudja oldani a felügyeletet... 16 évesen pont olyan korban van az ember, hogy mikor járjon társaságba, ha nem akkor? És akkor meg a gyerek a nyakába van lőcsölve, mert anyuci csődött mondott anyuciként...

-látszik, hogy nem próbáltad meg érzelmileg kárpótolni azért, mert a megszokott életszínvonalát nem tudtad tovább tartani... (és őszintén, szintén felelős szülőként csak akkor vállalok gyereket, ha a másik nem szenved hiányt)

-és azóta is csak szidod és szekálod... tőle vársz minden lépést, amikor neked kellene bocsánatot kérned legalább... te tehetsz róla, hogy ilyen a viszony kettejük között. Neked kellett volna biztosítanod a szeretetedről az új jövevény érkezésekor, nem pedig "na most ezentúl te ezt csináld, azt csináld, nem kapsz pénzt, de nyald a seggét a kistesódnak"...

Gondolj bele egy kicsit

-nem a lányod akarta a gyereket,hanem te

-erre a nyakába akasztottad hetente többször is 1-2 órára

-de tanulnia is kell

-de dolgoznia is kell

-esetleg saját magával is foglalkoznia kéne

-ráadásul tovább sem tanulhat

Te hol voltál,míg ő heti több alkalommal pesztrálgatta a gyereked? Értem én,hogy a tesója,de max heti egyszer hétvégén ok egy ilyen kérés. Ezt jól elcseszted, valamilyen szinten az életét is,igen,ha azt nézzük,hogy nem tudott továbbtanulni sem. Neked kéne bocsánatot kérned!

Mi van a mai fiatal generációval? Az én időmben természetes volt, hogy a kisebbik testvérünkkel foglalkozunk, és nem éreztük nyűgnek. Teljesen természetes volt, hogy nem a szüleinktől vártuk el, hogy az egyetemet is ők fizessék. Ennek meg is van az eredménye. 3-an vagyunk testvérek, közel 40 évesek, de még ma is szoros, szerető testvéri kapcsolatban vagyunk. Ma is ha kell segítünk egymásnak, sőt sokszor volt rá példa, hogy vigyáztunk egymás gyerekeire.

Ma meg ez nyűg egy testvérnek?? Milyen szomorú ez..

Szerintem "pár" válaszoló eléggé elvan szállva. Mi az hogy megkérdezted e hogy akar-e kistesót meg hasonlók? Hát a gyerekemnek szülöm a kis tesót vagy magamnak szülök még egy gyereket?!

Mennyien írjátok hogy egy középiskolásnak semmi ideje nincs. Érdekes én pár éve gimibe jártam mégis volt minden nap jó pár óra semmit tevésem. Persze kérdés ki mivel szereti azt eltölteni. Azt látnod kellett volna a lányodon, hogy neki nyűg a tesójára vigyázni, veszekedni ezért meg végképp nem kellett volna. Ebben tényleg hibás vagy, de nem tudom elképzelni hogy ez akkora hatalmas traumát okozna egy lányban. Szerintem más is van a dologban esetleg a nevelése nem úgy alakult ahogy kellett volna

Tegyük fel hogy van egy bátyám, 3 évvel idősebb. Ketten vagyunk, tehát jól be kell osztani a pénzt, leginkább turkálós ruhákban járok és sminkből is van egy szemtusom és kész, plussz nekem az egyetemet már nem tudják fizetni. Én is háborodjak fel, hogy mi az hogy van bátyám is szüleim miatt most szar az életem? Jesszus! Jó hogy nem megkérdezitek a kérdezőt hogy mert második gyereket vállalni