Akkor most semmi se jó? Csak ATM vagyok, nem szülő?
A lányom 16, a fiam 8. Egyedül nevelem őket, sokat dolgozok. Eddig ha kellett, megkértem a lányom, hogy figyeljen az öccsére. Húzta a száját.
Egy ideje a barátnői telebeszélték a fejét azzal, hogy "nem neki szültem gyereket, hanem magamnak", meg "nem ingyen bébisztter, hanem ugyanúgy a lányom", és hasonlók.
OK, ne legyen ennyi vita, marad a másik lehetőség: kerestem egy nénit, aki figyelni tud rá, ha beteg, vagy ha nem érek haza időben, akkor el tudja hozni, és figyel rá, amíg hazaérek.
Ennek ugye van anyagi vonzata is.
Egyrészt most sok mindenre nem telik, a telefon előfizetéseket olcsóbbra cseréltem, lassúbb a net, kevesebb a tévécsatorna, és lefaragtam a szórakozásra költhető összeget. Kaján nem vagyok hajlandó spórolni, a gyerekek is járjanak sportolni, de ruhákon tudok fogni sokat, ha olcsóbb helyen vásárolok.
És persze igyekszem időben hazaérni, mert két túlóráért nem kapok annyit, mint amit bébiszitternek kifizetek.
Most azt hallgatom a hercegkisasszonytól, hogy mekkora szemét vagyok, mert milyen anya, aki a gyerekein spórol, és minek vállal az gyereket, aki nem tud nekik mindent megadni.
Ott tartottam a hétvégén, hogy vagy szájbavágom, vagy csomagol, megy az apjához, és lehet ott követelőzni, mert nem csak én vállaltam őket egyedül. (Apja letojja őket, a felesége gyűlöli a gyerekeket, és ez kölcsönös, mert miatta váltunk el 5 éve.)
Diákmunkáról hallani se akar, természetesen.
Arra se hajlandó, hogy az öccsére figyeljen, arra se, hogy lemondjon egy kis luxusról, és arra sem, hogy az apjához költözzön. Követelőzik, hisztizik, napi szinten megy a veszekedés. Megroppant az egészségem is a sok vita miatt.
Elvettem a telóját, jelszavas a wifi, nem találkozhat a barátnőivel (főleg ha ilyen hül.yeségekkel tömik a fejét), és hétvégén sem mehet sehová. Előre láthatólag egy hónapig, de ha nem húz bőrt a fogára, akkor tovább is.
Kétségbeestem.
Egyre inkább úgy érzem, hogy tönkre fog tenni, és ha nem akarok belerokkanni, hogy teljesítsem a követeléseit, vagy veszekszünk, akkor át fogom költöztetni az apjához. (A gyerektartás nem mérvadó, nem érdekel.)
Nem erre neveltem, nem tudom, mivel lehetne hatni rá.
30-as az én gyerekkoromban is olyan volt még a közbiztonság,hogy 5 éves koromtól voltam otthon hagyva sajnos.Nem valami jó emlék egyébként.
Életem egyik legjobb anekdotája viszont mikor a 80-as évek végén,mint mi a 15 éves kis csipet csapat bementünk egy vadidegen lakásba,mert azt hittük a Zsolti barátunkat látogatjuk meg és egy emeletet eltévesztettünk.Olyan volt a közbiztonság még akkor,hogy nyitva volt az ajtó,a miénk is, még a lakást se zártuk,két ember a fotelben ülve újságot olvasott.Bementünk illedelmesen köszöntünk és nem jöttek utánunk mosolyogva intettek,jól van gyerekek.Megnézném manapság ha vagy 8 15 éves bemenne egy vadidegen lakásba mi lenne a a következménye.
Ma már közbiztonság,hol van a régihez képest,egész más idők már ezek....
18:46
nem azért nem szereti mert eltiltja, hanem mert az első és egyetlen reakciója agresszió és dominálás, és hogy majdnem szájbaveri és elküldi az apjához. Ha nem lenne apja akkor mit csinálna? Kidobná az első problémánál? Ha a gyereknek van apja akihez le lehet passzolni, az azt jelenti, hogy csak addig kell vállalni érte a felelősséget amíg cuki, lehet irányítani meg dicsekedni vele?
És különben is, mégis mit ér az egész eltiltás, ha úgyis EGÉSZNAP együtt vannak az iskolában???
Kedves Kérdező!
Az egészséged semmiképp se menjen rá. Már csak a 8 éves fiad érdekében sem.
Eléggé tipikus a helyzeted. Ordít, hogy mi hiányzik az ilyen csonka családokból: EGY SZIGORÚ, KÖVETKEZETES APA!
Jól tetted, hogy eltiltottad ezektől az idióta barátnőktől, de valószínűleg későn léptél. Már eltolódott az értékrendje feléjük, és ők a mérce. Gondolj csak arra: vajon miért pont ilyenekkel kezdett el barátkozni? Azért, mert már akkor félre volt csúszva az értékrendje. Ezek a barátnők csak tovább húzták az úton, amelyen elindult.
Most az idegek harca következik. Ő cirkuszolni fog, neked meg nem szabad engedned. És nem szabad idegileg kikészülnöd sem.
A nézőpontodon változtass: ne fenyegesd azzal, hogy az apjához költözteted, hanem mondd meg, hogy itt ez van, ha nem tetszik, mehet az apjához (nem fenyegetés, hanem lehetőség kínálása).
Az az igazság, hogy ha egy nő egyedül marad a gyerekekkel, akkor általában engedékenyebb lesz velük, már csak azért is, mert a válás okozta sérülések miatt sajnálja őket, meg fél, hogy az apjuk anyagiakkal ellene fordítja (úgy látom, ez nálatok nem áll fenn, de elég jellemző), és mert ő anyai szívvel érez. Ebből viszont nagyon gyakran lesz ilyen probléma, mint nálad.
Koncentrálj a fiadra, nehogy ő is ilyen legyen kamaszkorában! Szeresd őt, de okosan!
Visszatérve arra, mi várható el a 8 és 16 évestől.
A 16 éves kísérje haza az iskolából, a 8 éves meg foglalja le magát szépen otthon egyedül, és ne költsetek idegen emberekre. A leckét megírta a napköziben, ha minden jól megy. Az egész kérdés nekem olyan, hogy a semmin megy a paláver.
Rám 8 éves koromban senki se vigyázott, mégse rohantam előrenyújtott mutatóujjal a konnektor felé. Sokkal rosszabb volt, mikor nem volt bent a szünetben a tanár, mert az én osztálytársaim aztán minden alkalmat megragadtak, hogy keresztbe tegyenek... Biztos csodagyerek voltam, hogy szerettem otthon egyedül olvasgatni nyolc évesen, és nem kellett körülöttem ugrálni... Elképesztő egyébként, de több szülőtől is látom ezt a túlféltést, aztán csodálkoznak, hogy a gyerek hirtelen betölti a 18-at, de azt se tudja, hogy kell teát főzni...
En is 16 vagyok és nekem a hugom 10eves. Attol en is kivagyok hogy idea oda kell kisergetni meg otthon ulni vele esetleg /vidd magaddal vagy te sem mehetsz/
A ruhak, nem kapok tul surun, nincs is sok, de ha kell akkor olyat kapok ami tenyleg tetszik es minoseg. Egyreszt en nagyon vigyazok a ruhaimra masreszt majd talan a hugome lesz egyszer 1-2darab...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!