Ti hogy viszonyulnátok ezek után a szüleitekhez?

Fiatal, felnőtt nő vagyok, fél éve élek külön a szüleimtől, külföldre költöztem a párommal. Korábban sem volt valami felhőtlen a viszonyom a szüleimmel, de a mostani helyzet nagyon bánt és nem tudom, hogy reagáljak. Eleinte igyekeztem minél többet hazajárni, pár naponta hívtam őket, érdeklődtem, próbáltam tartani velük a kapcsolatot. Azonban úgy veszem észre, a szüleim erre nem vevők. Ha hazamegyünk, senki nem érdeklődik, milyen volt az amúgy 4 órás utunk, senkit nem érdekelt, hogy a nagy havazás közepette épségben visszaértünk-e, most pl van egy komolyabb betegségem, sokszor ájulásközeli állapotban vagyok, de senki egy hete fel sem hívott, hogy vagyok. Mikor pár éve anyám kórházban volt, én minden nap bementem hozzá, vittem neki ételt, minden nap felhívtam pluszban, vezettem a háztartást még egyetem mellett is (ami 5 felnőtt után nem kevés). Ő meg egy telefont nem tud megejteni. A párom anyja már többször hívott azóta, hogy vagyok, mi van velünk, az én szüleim meg ha be vannak jelentkezve Skype-ra, akkor sem hívnak (többnyire megvárják, míg én hívom őket). A testvéreméknek 1 éve született gyerekük, ők ha elmennek a szomszéd városba vagy a testvérem anyósáékhoz, anyám akkor is vagy 5x rájuk telefonál. Őértük aggódik, ővelük mindig beszélget (ha otthon vagyunk nagy ritkán, akkor is inkább az ő társaságukat keresi), velünk legutóbb az egy hetes otthonlét alatt talán pár szót váltott, velük minden nap sokat beszélget. Ha kényszerből nem kellene közben hazamennem (ügyeket intézni, ottmaradt holmikért...stb.), haza sem néznék többet. Már inkább nem is hívom őket, ha kiváncsiak lennének rám, hívjanak ők. Hazajártam hónapokig rendszeresen, rám sem bagóztak, nem hívnak, nem érdekli őket a betegségem... viszont az nagyon rosszul esik, a testvéremékért meg mennyire odavannak...

Ti mit tennétek, minimalizáljam le velük a kapcsolatot? Jogos, ha ezek után alig beszélek velük? Hogy lehet egy gyerekről így megfeledkezni, míg a másikat agyon ajnározzák?