Miért mondják, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa, mikor a szülői minta határoz el mindent?

Ha egy gyerek azt látja otthon, hogy a szülei dolgoznak (nem kell, hogy vállalkozóként, de dolgoznak), kiegyensúlyozottak, értelmesek, és lehet hozzájuk fordulni, sokkal jobban szocializálódik. Ha megerősítik benne, hogy ő igenis jó, akkor el fogja hinni.

Vannak ilyen ismerőseim. Volt, akinél elváltak a szülők ugyan, de az anya/apa olyan jó munkát végzett, hogy a gyerek képességein felül tudott teljesíteni.

Máshol az apuka elhagyta a családot, és az anyuka pénzes pasit fogott ki, így a kislány luxusban élt. Felnőve ő is így biztosította be magát, és luxusban él.

De mi lesz azokkal, akik pszichikailag nem ép szülők közt nőnek fel?

Csak egy kis saját példa. Nincs a családunkban, aki ne járta volna meg a zárt osztályt, ne lenne alkohol vagy drogfüggő, ne lett volna öngyilkossági kísérlete...A szüleim többet nem dolgoztak, mint igen, anyukám gyógyszerfüggő bő 12 éve...Otthon csak azt láttam, hogy marták egymást a szüleim, és mindig oda lyukadtak ki, hogy minek születtem meg, ez mind miattam van.

A szemem láttára vitte el anyukámat a gyors mentő a pszichiátriára, alig voltam 11 éves.

Egész életem azzal telt, hogy önfejlesztés, problémafelismerés, tudatosan máshogy alakítani mindent, de a végén mégis mindig ugyanott kötök ki, csak közben lefutottam még pár felesleges kört.

Már iskolában kinéztek emiatt, és rengetegszer megkaptam, hogy "Na, hol az anyukád? vagy "Hol a szüleid?" (apu nem törődött velünk)

Szóval, nem érzem, hogy egyelő esélyekkel indulnék másokhoz képest, hiába folyik még a csapból is ez.