Ti észrevettétek, hogy a szülői minta alapján éltek, és nem a saját személyiségetek alapján?

Most elgondolkoztattál. De a visszafogottság, a szerénység vagy mindezek ellentettje az, amit eltanul a gyerek. Pl lehetsz szerény, mint az anyád, de barátságos és társaság középpontja, vagy lehetsz egoista, mint az apád, de magányos is, mert nem szól hozzád a kutya se a bunkóságod miatt.

Szerintem ez neveltetés, komplexus és eltanulás kérdése. Ez így van, amióta világ a világ.

Aztán honnan tudod, hogy a személyiség jegyei nem örökölhetőek genetikusan? Csomó külön nevelt ikerpár esetében figyelték meg, hogy hasonlított a személyiségük, holott teljesen más család nevelte fel őket.

Lehet nem is a minta alapján élnek, hanem a gének miatt... egy csomó pszichés megbetegedésnek is van genetikai alapja.

Amúgy meg a gondolatodat már vagy 50 éve leírta néhány könyvben egy Eric Berne nevű fickó.

[link]

Magamon pont az ellenkezőjét veszem észre. Anyámék nagyon olaszosan élnek, ha valami nem tetszik, egyből hangot adnak neki (ami nem baj, de ők jó nagy hangot adnak neki, azaz üvöltenek). Én hiába láttam ezt 18 évig nap mint nap, aztán még 5 évig hétvégente, a férjemmel teljesen másképp élek. Sosincs ordítozás, mindig nyugodtan, higgadtan, értelmesen megbeszéljük a dolgokat, szeretjük a nyugalmat. Hiába éltem ebben az olaszos temperamentumban egészen felnőtt koromig, én nem is bírom már elviselni, amit ők művelnek. Szeretik egymást amúgy, és ezek nem komoly veszekedések, csak lobbanékonyak, és képesek azonnal nekiesni a másiknak minden apróságért.

Az is ilyen, hogy anyám valamiért kötelezőnek érzi, hogy folyton pörögjön, mindig csináljon valamit, ha nincs dolga, talál magának valami hülyeséget, aztán sír, hogy ő milyen fáradt. Én megcsinálom a házimunkát, a férjem segít, ha minden kész, kaja megfőzve és ettünk, amikor olyanom van, tök nyugodtan döglök egész nap és filmezek vagy olvasok, mert minden kész. Ha anyám egy ilyen napon átjön, teljesen ki van akadva, hogy saját háztartással én hogy vagyok képes nyugodtan dögleni napközben. Nem érti, hogy minden kész és pihenek, mert nála sosincs minden kész, ha mást nem, kitalálja, hogy kimegy gyomlálni, új növényt ültetni, legrosszabb esetben lemossa az ablakot, amit pár nappal azelőtt már lemosott, csak nehogy le kelljen ülni nyugiban, mert az milyen már.

Valamint én nem töltöm ki a mindennapi feszkót a környezetemen, anyám jó ebben is. Apu képes annyira belemerülni a laptopjába, hogy egész nap nem veszi észre, mi van körülötte, ki szólt hozzá, ettől is agybajt kapok.

Szóval mindent összevetve én teljesen másképp élek, de nem bánom, nekem így sokkal jobb, nem bírnám már azt, amit a szüleim csinálnak nap, mint nap.

N26

Általában ilyenkor 2 opció lehetséges.

1, a gyerek abszolút nem tud azonosulni a szülei életstílusával/személyiségjegyeivel és teljesen másképp éli az életét külön, és máshogy neveli a gyerekeit ahogyan őt nevelték.

2, Tudja, hogy nem vezet jóra ha mindenen balhézik a saját családjával (mert otthon is ez volt körülötte), vagy 1-1 nevelési elv/szabály hülyeség amit a szülei erőltettek rá, de mégis tudat alatt elköveti ugyanazokat a hibákat, és 1-1 reakciója pont ugyanolyan mint mondjuk az apjáé vagy az anyjáé. Tehát ösztönösen cselekszik/viselkedik.

Én például utáltam amikor apám állandóan kötekedett otthon mindenkivel ha bal lábbal kelt, vagy ha éppen rossz napja volt/van. De én is észrevettem magamon amikor huszonéves lettem, hogy detto ugyanezt csinálom, csak persze lightosabb formában. Tudatosan próbálok ezen változtatni és elszámolok 3-ig, vagy inkább nem szólok a vőlegényemhez míg el nem múlik a reggeli készülődés közben érzett feszültségem. Apám olyan, hogy ha a fejébe vesz valamit akkor azt addig hajtja míg nem véghezviszi. Például gondol egyet, hogy új autót szeretne venni, de felesleges mert van neki és pénzkidobás lenne. Anyu nem akarja, de végül ő képes hónapookig csak ezzel foglalkozni és keresni a megfelelő autót, érvelni a családnak, és végül meg is veszi és meggyőzi róla a másikat, hogy ez jó dolog és kell. No, én ugyanilyen vagyok..mondjuk nem autókkal hanem más területen. :D Anyutól a talpraesettségemet örököltem és ha véleményem van azt elmondom, pl. testvéreknek. Van, hogy családon belül ez miatt nem vagyok túl népszerű, de ez van. :D

Igen,az ő mintájuk alapján. A szüleimnek sosem voltak igazi barátaik,maximum érdek barátságok. Tehát ezek ha nem volt érdekl,lekoptak,illetve azért maradtak meg,mert valami érdek volt még a jövőben az irányukba.(mindegy hogy melyik oldalról!). Ezért az én barátaim sosem kedvelték,sőt tiltottak általában minden szabad programtól velük,még 20 éves korom felett is.

Elérték, hogy ne menjek dolgozni,amikor lehetőségem volt,mert inkább koncentráljak a tanulmányaimra.Hát nem sikerült, minden mindig tolódott,mert nem volt rendszer az életemben.Amikor végre a tudtuk nélkül elkezdhettem dolgozni,akkor jobbak lettek az eredményeim és minden más is.De amint kiderültek a dolgok,megint kaptam a sok tiltást,és ugyanúgy elromlott sok minden. Most ott tartok, hogy nem érdekel a véleményük igazából, és próbálom úgy intézni, hogy önállóan magam miatt sikerüljenek a dolgaim,az én szabályaim szerint. A régi barátaimmal sem tartom már a kapcsolatot,s ők a tiltásaik ellenére is jönnek fel a barátok témával, amikor miattuk már szinte semmi közöm hozzájuk. De azt persze szeretik emlegetni, hogy ennek meg annak minden jobban ment. A gond az, hogy kicsit elkéstem ezzel.Az egyik részem még igen benne van a rossz mintában, a másik folyamatosan próbál felülkerekedni. Hogy sikerül-e nem tudom.Reménykedem.