Csak én érzem kicsit "igazságtalannak" a helyzetet?

A helyzet a következő: 18 éves lány vagyok. Nem tartom magam szépnek, nem vagyok kimondottan vékony, csendes vagyok, és kapcsolatteremtésben sem túl jó. (ennek ellenére elég nagy álmaim vannak, amikről rendszeresen megkapom, hogy "te nem olyan vagy, hogy ezt elérd"). Van a szomszédunkban egy srác (25 éves), aki nagyon tetszik. Erről tudtak anyuék is, szóval ha valamiért át kell menni, mindig én vagyok küldve. Történt közben, hogy a srácnak lett egy szőke, vékony, nagyon nőies barátnője (aki persze szép is). Ma elejtettem egy mondatot, hogy "majd a szőkéje", mire apum kiakadt, hogy ők hányszor mondták, hogy menjek át, stb (volt, hogy nem voltam hajlandó átmenni, amikor hülyeséggel küldtek volna). Erre mondtam, hogy "persze apu, annak aztán sok haszna lenne". Ki lettem röhögve, hogy mert ha csak ülök itthon, úgy ne csodálkozzak, hogy ez van, és nem rám vár, tegyek valamit. De amikor "tettem valamit" (csináltam neki sütit, csak úgy), akkor az egész család rajtam röhögött. Így nagyon rosszul esett a beszólás, hogy mert nem teszek semmit. Tudtam én mindig, hogy nem lesz közöttünk semmi, akkor sem, ha átszaladok hozzá napi háromszor, hogy "figyelj van a kertbe gaz, nem kell a hörcsögnek?", és ilyenek