S. O. S.! Ti mit tennétek a helyemben? 18l
Az a helyzet, hogy a szüleim erősen vallásosak, és egész életemben arra neveltek, hogy erkölcsös lány legyek, és a hírnevem is makulátlan legyen a nekik tetsző módon, de ez nekem nem megy. Egész eddigi életem során csupa megfélemlítő dolgot hallottam anyámtól a szexszel kapcsolatban, és belém nevelték, hogy ez bűn, ilyet nem szabad csinálni, mert paráznaság. Még csókolózni is csak azzal szabad, akihez már hozzá is akarsz menni feleségül. Nagyon sok félelmem lett emiatt az életben a nemi élettel kapcsolatban. :( Sosem tudtam ilyesmiről beszélni anyámmal, és most előállt anyám azzal, hogy szerinte jó lenne, ha ismét eljárnék hit oktatásra, és ezen az úton járnék tovább, de engem ettől kiver a frász. Már régóta van barátom, és nem vagyok szűz, de anyámnak ezt sem mertem elmondani, ráadásul rettegek a gyónástól, ódzkodom attól a gondolattól, hogy a papnak elmondjam a vétkeimet. Hogyan mondhatnám el anyámnak, hogy ez az egész egyházi dolog engem csak megrémiszt, és nem akarok így élni? Mintha minden, amit tennék, csak bűn lenne, és úgy érzem, hogy egy utolsó szemét ember vagyok, amiért végül lefeküdtem a barátommal. (2 éve vagyunk együtt)
Mit mondhatnék anyáméknak, hogy megértsék, én nem akarok többé így élni, mert rettegek tőle, hogy a papoknak kelljen beszélnem bármiről is, amihez szerintem nincs köze rajtam kívül senkinek sem?
Nem tudom mit tegyek, mert összeveszik bennem az, hogy meg akarok felelni a szüleimnek, de nem akarok félelelmben élni. :( Kérlek segítsetek!
Szerintem tudják, hogy van barátja, csak a szüzesség elvesztést nem mondta el...
Ismerek ilyen durván vallásos szülőket sajnos, és nem biztos, hogy jó ötlet ha elmondja. Főleg ha még otthon lakik... én nem tenném ki őt ekkora konfliktussal a szülőkkel szemben.
Az ismerős mélyen bigott vallásos családban is annyi történt, hogy a lányuk és a fiúk nem mondták el ezt a házasságon kívüli dolgot, aztán amikor elköltöztek akkor meg mindegy volt. Pedig szexelt mindkettő rendesen :D Nem egy partnerük volt...
A szülőknek nem kell erről tudnia és jobb ez így mindenkinek. A mi családunk pl teljesen liberális ilyen téren, mégsem mondtam el soha hogy kivel mikor szexeltem. Ez az én magánügyem. (27F vagyok amúgy)
A többi magánéleti kérdésben viszont ki kell állnia magáért. Pl hitgyüli, gyónás stb... ezeket nem erőltethetik rád.
már nem az ő korában élünk, bár igaz ő csak egy aggódó anya.
de nem az számít hogy a magán életedben ő mit akar,hanem az hogy te mit akarsz.
azon már amúgy sem lehet változtatni hogy már nem vagy szűz.
próbáld úgy alakítani a jövődet hogy az neked feleljen meg.
megjegyzés.
a papokat köti a gyónás titok.
de szerintem Istennek kel gyónni és nem a papnak.
mert csak Isten adhat megbocsájtást és nem egy pap,(egy ember).
és úgy érzem, hogy egy utolsó szemét ember vagyok.
ne érezd eszt,mert nincs rá okod,hisz te is csak egy átlag ember vagy.
Szia!
Ne hallgass azokra,akik a szüleidet becsmérlik-ismeretlenben,megjegyezném...
A szüleid csak a jót akarják neked. Ez a féltő tanitás,gondoskodás a szeretetet jelenti és ha ezt nem tennék-még ha ezt nehéz is nekünk (fiatalok) embereknek elfogadnunk-akkor valójában az a CSALÁD csak egy szeretetlen"csoport" lenne,ami arra ösztönözne,hogy vedd ki a részed minden földi jóból lelkifurdalás nélkül,mert a mai világ is ezt reklámozza manapság mindenhol. A legegyszerűbb példa erre a sport,ami egy nagyon jó,egészséges időtöltés különben-megjegyzem,csak ha nem torzitanák el a képet,akkor már nem lenne profit számukra- lásd. bodybuilding szerek,porok nélkül nem is bodybuilding... "Használd ezt,használd azt,hogy nagyobb lehess..." A szexualitás rengeteg plakáton ott van már: kigyúrt csávók pózolnak, fogdosnak hölgyeket,mert ugye ha izmos vagy,akkor "az egész világ a tiéd"... Ez vezet a határtalan önzésbe,az pedig a vesztünket okozza... Ez alapján a sportból nagyon jól lehet profitálni (kox+porok+drogok (adják a "tökéletes kinézetet"), a "tökéles kinézet" a szex piacnak nagyon kedvez (pornó, újságok, magazinok, "játékszerek", a szexualitás eltorzitása),ami tovább fokozva függőségbe torkollik,az pedig önzésbe...itt pedig az normális életed kerül a szakadék szélére.
Biztos vagyok benne,hogy hallottál már arról,hogy a jó út rögös,illetve keskeny. Ez igy van. A szüleid az által,hogy féltenek téged ettől az egésztől, a szeretetüket fejtik ki irántad és még ha nem is indokolják meg,hogy miért, biztos lehetsz benne,hogy a nézeteik tökéletesen megegyeznek azzal,amit följebb én is leirtam. Ezt nevezik SZERETET-nek,amit az embernek képtelenek megadni a szexualitáson (és csak is azon!) alapuló kapcsolatok,amik csakis a fél kielégülését szolgálják,nem gond,ha ezáltal a másiknak fájdalmat,megalázást,lelkifurdalást okoznak is. A SZERETET ellentéte az ÖNZÉS és annak semmi köze a CSALÁDI (apai,anyai) SZERETETHEZ!
Most hogy elolvastad a válaszomat,kérlek, kedves Kérdező, fuss át gyorsan gondolatban a 10 parancson,amit Isten a népének,nekünk,embereknek adott.
Ha ez megvolt: mit vélsz felfedezni?
Gondold át alaposan. Isten a parancsolatokkal-amik inkább útmutatások a mai nyelvhasználatban és a mai világban,ahol már semmi sem szent, a tökéletes életre próbál nekünk rámutatni,arra az életre,amit ha pont úgy élünk,nem fogunk egy pillanatot sem megbánni az életből.
A parancsokat Isten nem csak úgy adta,hogy legyenek. Ő a Mindenható,ki mindenkor tisztában volt azzal,hogy a bűnnek következménye van és a bűn következménye a halál és ne gondolj most csakis a pokolra,hanem arra is például,hogy mondjuk,aki vétett az Ószövetségben a 9. parancs ellen-miszerint "Felebarátod feleségét ne kivánd!" -azt megköveztés ezen tette miatt.
Őrizd meg magad a férjednek,aki reményeim szerint egy önzetlen szeretetű, Istenfélő ember lesz és aki megérdemel téged,beleértve a tisztaságod is.
Isten (és a szüleink is) védeni akarnak minket,ezt kell nekünk fiataloknak megértenünk.
Végezetül itt egy dal,ami tökéletes választ ad a mostani problémára:
Lecrae: Wait (ha a link nem működne)
https://www.youtube.com/watch?v=kI1lrmMWwq0
Illetve Megváltónk, Jézus Krisztus szavai:
"... és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
Máté 28:20
Ne félj imádkozni Urunkhoz akkor sem,mikor kisértésben van részed,vagy nehéz élethelyzetekbe kerülsz: bizd rá magad az Ő tökéletes irgalmára és szeretetére,mert amiről lemondasz az Ő nevében,attól sokkal nagyobb dij vár majd rád az Ő Országában.
Isten áldjon meg Téged!
Ha kérdésed lenne,irj nekem e-mailt és amennyiben tudok,megpróbálok Neked segiteni.
A Jó Isten áldjon meg téged!
Egy szintén ilyen gondokkal küzdő-nem vagy egyedül- 19 éves fiatal.
Az utolsó hozzászólónak:
"Egész eddigi életem során csupa megfélemlítő dolgot hallottam anyámtól a szexszel kapcsolatban, és belém nevelték, hogy ez bűn, ilyet nem szabad csinálni, mert paráznaság. Még csókolózni is csak azzal szabad, akihez már hozzá is akarsz menni feleségül. Nagyon sok félelmem lett emiatt az életben a nemi élettel kapcsolatban. :( "
Ha te ezt nevezed családi szeretetnek, akkor neked is kimosták az agyadat szentelt vízzel, már bocsánat.
Aki a vallást használja fel, hogy a gyermekében rettegést, szorongást és gátlásokat neveljen az egy önző féreg.
Én ismerek sok teljesen normális vallásos családot érdekes módon, akiknek a gyerekei nem rettegnek, és meg tudják beszélni a szexualitást is. Attól mert valaki istenhívő, még lehet nyitott, megértő és jófej szülő.
Na ez az igazi szeretet és támogatás kedves barátom... amikor leülhetsz anyuval megbeszélni a dolgokat, teljesen őszintén. Bármit.
Csak sajnálni tudom, hogy te valószínűleg nem ismerted meg sohasem ezt az érzést, és ugyan úgy át fogod adni a szélsőséges vallásos nevelést a gyerekeidnek majd. Családról családra, generációról generációra szállnak a dogmák, szorongások és félelmek... aminek gyakran lesz lázadás a vége. Hirtelen ott találja magát a szülő, hogy a nagy szigorból és az őszinte beszélgetések hiányából - a látszatra apáca életet élő kislányból egy narkós qrva lett ... és már nem tehetsz semmit, már késő őszintén leülni beszélgetni. Akkor kellett volna amikor még lehetett...
Kedves utolsó hozzászóló,nem fogok veled vitábaszállni,inkább dalban válaszolnék neked:
https://www.youtube.com/watch?v=IiDOyQCCpKs
Szivből kivánok neked is sok boldogságot az életben-őszintén. Üdv.
Jézus Krisztus Szupersztár és egyéb keresztény rockbandák után már rap is van :D Jól nyomják!
Amúgy nem vagyok a vallás ellen, én is keresztén katolikus egyetemre járok. Bár itt nem erőltetik szerencsére senkire sem a dolgokat. Itt az van, el is mondták, lehetsz keresztény, minden lehetőséged adott egy jó közösséghez, de lehet zsidó, muszlim, buddhista akármi ha tanulsz és tiszteled más vallását. Nekem ezt jelenti a keresztény felebaráti szeretet.
...és amúgy ezt bírom, hogy veletek sohasem lehet egy jót vitatkozni, illetve beszélgetnie erről... mert szeretet bla bla stb. :D A a francokat ebbe a nagy szeretetbe, emberek vagyunk, néha egymásnak esünk, vitazkozunk, aztán kibékülünk és mindenki nyert az ügyön.
Egy sör mellett nagyon szívesen leülnék veled és érvről érvre, betartva a vitakultúra szabályait megbeszélhetnénk.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!