Megromlott anya-lánya kapcsolat, valakinek van tapasztalata vagy hasonló helyzet?

Sziasztok

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, elején lenne a legjobb de az hosszú lenne és úgy látom, hogy a "rövid" is eléggé hosszúra fog sikerülni.. Csak egyszerűen nem tudom befejezni a sírást, úgy érzem most értem oda, hogy padlóra kerültem.

Nem írnám azt, hogy utál engem anyám mert akkor nem szült és nevelt volna fel. Talán kivételezést érzek vagy már magam sem tudom. Én már családos vagyok, van két gyönyörű gyermekem akikre büszke vagyok. Büszke a nagy mert jó tanuló, okos és huncut. Kicsim aki koraszülöttség (2hónappal korábban) ellenére hamar összeszedte magát. Büszke vagyok rájuk és a legjobbat szeretném nekik. Párommal jól vagyunk, jó apa és odafigyel ránk.

Tulajdonképpen 3 évvel ezelőtt kezdődött ez egész. Amikor anyám úgy döntött, hogy Jehova tanúja lesz és az is lett. Megbeszéltünk mint család, hogy tiszteletben tartjuk az ő döntését de egyúttal kértük, hogy ő is a mienkét, mert mi nem szeretnénk folytatni azt az életmódot amit ő választott. Csinálja ha szeretné de nélkülünk.

Idővel rengeteg próbléma alakult ki, kisebb nagyobb veszekedések és vita. Messze lakunk talán így még jobb helyzetben is vagyok. De sűrűn felhívom telefonon és beszélünk persze ha tudunk. Sokszor nem ér rá mert bibliát olvas, tanulmányoz, házal, megbeszélés vagy gyülekezet stb.. Ez nekem rosszul esik, sokszor úgy érzem, hogy már le vagyok rázva. Amikor megszületett a kisbabám, 8 hónapos volt amikor végre rávettem őket, hogy meglátogassanak minket. Mai napig fáj.. Csak ült és folytatta azt az életmódját amit otthon. Nagyon fájt és fáj, hogy nem vette kezébe a kisfiamat.. az unokáját.. rosszul éreztem magam akkor amikor úgy nézett rá.. mondtam neki, hogy szépen behozta a lemaradását mert azért 2 hónap az sok idő. De nagy étvágyú és mindent időben csinált tehát semmivel sem különbözik az én babám a többi babától. Most , hogy írok már rámtört ismét... Elmentünk a nagyihoz nyaralni a szünetben hisz annyira várta a gyerekeket de akkor is rosszkor mentünk, mert épp az életmódját folytatta. Én ott ücsörögtem a teraszon a gyerekekkel egyedül. Nem lakunk olyan közel tehát nem szaladhattam volna haza 2 gyerekkel. Szóvá tettem ezt neki amikor hazaért és mondta, hogy rendben akkor üljünk ki és beszélgessünk. Kérte a nagyfiamtól, hogy énekeljen valami szépet amit az angol oviban tanult. Mivel angol ezért angolul kezdett énekelni de amikor befejezte az éneket egyszerűen lehülyézte a gyereket, hogy nem normális szegény h miket énekel.. akkor betelt a pohár nálam ez nagyon rosszul esett nekem. Kisfiam annyira magára vette, hogy még mai napig emlegeti. Sokszor azt mondja, hogy én rosszul viselkedek vele és tiszteletlen vagyok. A jehova testvérei sokkal jobbak hozzá mint az ő családja de legfőképpen én, mert engem sose érdekelt, hogy mivan vele. Többször anyagilag segítettem úgy, hogy még a párom és apám se tudott róla.

3 hete nem szól hozzám, és a testvérem sem aki még otthon lakik.

Múlthéten tudtam meg, hogy kezelhetetlen betegségem van. Nem tudom kinek elmondani. Szeretném elmondani neki de így hogyan? Mit tegyek? 30 éves vagyok 2 pici gyerekem van és a saját anyám nem hallgat meg. Párom maga alatt van de vigasztal, hogy kitalálunk valamit.

Életbiztosításomat intézem. Gondolok arra, hogy maradjon valami a gyerekeknek majd akkor.

Ne haragudjatok, hogy így kiöntöttem a szívem de jól esett. Ha nem is kapok választ ami nem kötelező, azért köszömöm, hogy leírhattam ide.