Szerintetek? Ti mit gondoltok?
Szeretnénk lakást venni a férjemmel,de még nincsen elegendő tőkénk hozzá.
Anyum küldött nekünk egy hirdetést, jó a környék is, igaz nem Budapesten lenne és picit többet kellene beutazni a munkahelyünkre (1 órás lenne az út).
48 nm2-es lakásról van szó és csak 9.5 millió Ft-ba kerülne. Már hosszú távra tervezünk, azaz babát is szeretnénk. Ez a lakás olyan, hogy van egy 31 nm2-es szoba benne, ez az egyetlen szoba. Nem tudom, hogy ha még ezt le is választanánk, akkor nem-e lenne túlságosan zsúfolt a lakás. Anyum tudja hogy állunk anyagilag, azaz, hogy van most 4 millió Ft-unk, év végéig ez 5 millió lesz és még pár százezer Ft tartalék. Na most ez a lakás még csak szerkezetkész, azaz burkolni is kellene benne stb. Szóval ez még plusz költségekkel járna. A lakás árának 30%-át le tudnánk tenni, de még kellene 2-3 millió Ft arra, hogy burkoljunk és teljesen berendezzük. Most mi meg abba nem akarunk belevágni, hogy akkor albérletet fizetünk és mellette a törlesztőt is és majd csak x év múlva költözünk be, ha lesz rá pénz, mert ennek akkor semmi értelme, mert ezek a költségek mellett már nem tudnánk félretenni a berendezésre stb.
Szóval Anyu tudja, hogy állunk, akkor nem s értem miért vetette fel ezt az ötletet. Hiszen nincs pénzünk miből berendezzük. A fundamentám is még 3 év mire lejár.
Nagyon mondja, hogy majd beszéljünk róla meg nagyon jó szerinte és meg kellene nézni.
Most akkor anyagilag be akarnak segíteni vagy mi?
Még annyi, hogy a férjem nincs oda az ötletért, mert hogy neki messze van és ennyit nem szeretne munkába utazni. Ez megértem, de ahol most dolgozik, nem ott fog 20 évig dolgozni, mert már így is mondja, hogy majd jövőre váltani akar. Most hülyeség a munkahelyhez igazítani szerintem a lakhelyet, mert a munkahely jobban változik én úgy gondolom.
Kisgyerekkel egy ekkora lakást max 3 éves koráig tudjátok használni.
Ha azt mondod, hogy a gyerek 3 éves koráig kitudjátok fizetni, és utánna néztek egy nagyobbat akkor ok. De ha erre nem lesztek képesek, akkor telejsen felesleges bele vágni.
Köszönöm a válaszokat. Ment a zöld.
1-es: Köszi, igen elírtam. :-)
2-es: Az a helyzet, hogy nem pár évre szeretnénk lakást venni, hanem hosszú távra, nem akarunk majd állandóan költözködni.
Igazából mi a kérdésed? Hogy akarnak-e segíteni a szüleid a lakásvásárlásnál? Azt nem tudjuk.
Ez a lakás, amit itt nagy részletességgel leírtál nem jó gyerekkel.
Köszönöm a válaszokat. Mindegyik hasznos volt. :-)
Az a helyzet, hogy én is picinek találom, szóval ha 10 nm2-rel nagyobb lenne, akkor az már ideális lenne a számunkra. Meg Anyuék tudják, hogy 1 gyereket szeretnénk, ráadásul hosszú távra szeretnénk lakást venni.
Ők mindig azzal jönnek, hogy vegyünk meg egy picit, aztán majd túl adunk rajta és veszünk egy nagyobbat, na de azon meg egy csomót bukhatunk...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!