Ha nincs családipótlék, irány dolgozni?
Nagyon rosszul eset amit anya mondott. Vége az iskolának, és egyenlőre nem tanulok tovább, de később tervezem.
Apa azt mondta lassan kezdjek munkát keresni, mert érettségivel nem lesz könnyű és közben talán valamihez megjön a kedvem.
Anyukámnak is elmondtam, hogy nem tanulok most tovább, mert nem tudom mit szeretnék. Az ő válasza az volt, hogy nem érdekli mit csinálok, de mivel nem kapja majd a családipótlékot és apától a gyerektartást sürgősen keresek valami munkát mert nem fog eltartani.
Ez nagyon rosszul eset. Tudom, hogy dolgozni kell és hogy minden pénzbe kerül. Csak ahogy és amilyen szavakkal mondta.
Sírtam, és elmondtam apának. Akkor kiderült, hogy ő mondta anyának nyár végéig fizet még (ha nem dolgozok).
Én ugy döntöttem apához költözök, és ezt meg is mondtam
Erre az volt a reakció, hogy eddig jó volt ő is, de most hogy majd dolgozok és pénzem lesz apához akarok menni. És apa majd elszedi a pénzem.....
Sajnálom itt hagyni, de nagyon nagyon rosszul esik, hogy csak a pénz a pénz a fontos neki.
Érettségi után illik vagy dolgozni vagy pedig tanulni. Ha tetszik, ha nem.
Az én anyukám is sokszor megsirat akaratán kívül. Ingerlékeny, mert nem keresnek apukámmal valami jól, főleg az elmúlt néhány évben. Egyre több mindent vonnak meg (pl. cafeteria) és már adójóváírás sincs, az árak is magasabbak. De ettől még szeretnek. Csak nagyon megterhelő testileg-lelkileg ez nekik. Főleg annak, aki egyedül neveli a gyerek(ek)et. Az olyannak aztán tényleg ki lehet számolva minden egyes forint.
Kedves kérdező, 4 éved volt rá a középiskolában, hogy eldöntsd, merre tovább. Tökmindegy, hogy kérted vagy nem kérted a világrajöveteled, ezt beszéld meg pszichológussal, felnőttként felelős vagy a cselekedeteidért. Ha nem tanulsz tovább, a szüleidnek még az sem kötelességük, hogy fedelet adjanak a fejed fölé.
Lehet, hogy rosszulesik, de ez van, vége a gyerekkornak, ideje felnőni.
Mondjuk azzal nem teljesen tudok egyet érteni, hogy 4 év az iskolapadban elég ahhoz, hogy az ember tudja mit akarjon. 14-18 évesen sokaknak fogalma sincs róla. Én is 26 évesen jöttem rá, hogy mi szeretnék lenni. Rengetegen járnak tévúton és utólag módosítanak.
Aki ilyen problémákkal küzd, annak javaslom a pályaválasztási teszteket, szakembert, munkák kipróbálását. Pl. segédápoló, adminisztrátor, raktáros, stb. Hátha valami megtetszik. Nekem pl. az ápoló tetszett meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!