A párom lányai kikészítenek. Mit csináljak, hogy normálisabban viselkedjenek és próbáljanak egy kicsit alkalmazkodni? Nem túl drasztikus megoldást választottunk nevelésként?
A páromnak 2 lánya van az előző kapcsolatából, 15 és 16 évesek. Nagyon nem jöttek ki az anyjuk új férjével (nem lep meg), végül 4 hónapja úgy döntöttek, az apjukhoz költöznek. Leginkább azért volt vonzó számukra ez a variáció, mert a párom külföldön dolgozik, csak 2 havonta egy hétre jön haza, így remélték, hogy az lesz, amit ők elképzelnek.
Semmiben nem voltak hajlandók alkalmazkodni, nem segítettek, nagyjából bejárónőként tekintettek rám, a féltestvéreikkel elég gorombák voltak, csak akkor tudták a nevemet, ha pénz kellett valamire és persze én voltam a rossz, ha a 100. ruhára azt mondtam, hogy nem. Nagyjából egy hónapja egy veszekedés alkalmával közölték, hogy nekem semmi közöm nincs hozzájuk, így semmibe nincs beleszólásom, nincs jogom nekik semmit megtiltani és még sok más hasonló kijelentés is elhangzott részükről.
Én felvetettem a páromnak, hogy ha ők így, akkor én is így, tehát innentől nem csinálok nekik meg semmit, csak ha fizetnek érte és csak annyi pénzük lesz, amennyit az anyjuktól (gyerektartás) és az apjuktól (fizu rájuk eső része) kapnak. Ezt természetesen a szüleikkel is megbeszéltem és mindketten jó ötletnek találták.
A lányok azt hitték, hogy csak vicc, így nagyjából 1 hét alatt elköltötték a pénzüket, most meg ki vannak borulva, hogy nincs semmire és követelik, hogy adjak, mert ez a kötelességem.
Természetesen ételük van, amit mi is eszünk de semmi extrára nem adok (fagyi, süti, smink cuccok, ruhák, mozi stb.) és a szüleik sem. Szerintetek ez így kicsit észhez térítheti őket? Mit tehetnénk még, hogy észhez térjenek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Tökéletes módszer. Csak ne sajnáld meg őket és tarts ki a mellett, amit mondtál. Előbb-utóbb észhez fognak térni.
A hibát ott követted el, hogy vitát nem vetted fel, most le kéne nekik játszani. De ettől eltekintve, szerintem jó megoldást választottatok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Adjon nekik pénzt az apjuk és az anyjuk. Te miért is?
A fene sem kínlódna két ilyen neveletlen, követelőző csitrivel. Foglalkozzanak velük a szüleik. A párod sem semmi, kényelmesen másra passzolja a gyerekeket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát le a kalappal előtted, hogy így is a nyakadba vetted a kèt a lányt, hogy apuka külföldön, sokan nem tettèk volna ezt meg.
Szerintem ez nagyon jó megoldás, egyáltalán nem mondanám drasztikusnak!
21/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Le a kalappal előtted, de az anyjuk előtt is, hogy melléd állt a lányaival szemben.
Egy anya mindig előbb elgyengül és enged a gyereknek, de ez nem szolgálja a gyerek érdekét.
Te, mivel érzelmileg nem vagy érintett, sokkal kitartóbb tudsz lenni és rád nem hat az érzelmi zsarolás.
Légy következetes és határozott, ne hagyd magad!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!