Ti ereztetek mar ugy hogy soha nem vagytok eleg jok a szuleiteknek? 14/F

Naponta szoktam érezni..

14/l

Szerintem Az ilyeneken nem kell fennakadni , nálunk is naponta megtörténik az ilyesmi és már nem idegeskedek ilyesmin . Néha ha már túlzás akkor szólj nekik h akkor most mégis mennyi cukor kell bele mondják már meg ők , és aztán csináld úgy .

Elvezd Az életnek minden egyes percét , megerdemled Az időt , hogy tartalmasan teljek . ( PM)

14/L

Teljesen ez a helyzet velem is. Ha takarítok az a baj hogy nem úgy csinálom ahogy ő szokta. Ha meg nem akkor az a baj...és ez még csak egy eset volt....

15/L

Velem is sokszor éreztetik és fáj.

20/l

Igen, úgy életem első 18 évében. Soha semmi nem volt elég, egymásnak ellentmondó szabályoknak és követeléseknek kellett (volna) megfelelnem, tehát akármit tettem, én voltam a rossz, aki ,,még ennyire sem képes".

Kellett volna barátokat szereznem de nem engedtek el itthonról, ha egy hibám volt a dolgozatban, napokig kellett csak azt gyakorolnom de tanulni nem hagytak, mert folyton a fülem mellett ordibáltak egymással. Dicsekedtek a magas intelligenciámmal, a memóriámmal de elvárták tőlem, hogy úgy legyenek szociális kapcsolataim, hogy azt sem tudom, mit kezdjek egy másik emberrel. Minden kellett, azonnal és tökéletesen, ha valami nem ment elsőre, akkor nem engedték, hogy újra próbálkozzak. Gyerekkoromban fejlesztésekre lett volna szükségem de nem vittek el, mert ,,mit mondanak mások, ha kiderül az ő gyerekükről, hogy nem normális", viszont elvárták, hogy minden olyan dolgot csináljak meg, amit a fejlesztések segítségével kellett volna megtanulnom, pl. azt, hogy értelmezni tudjam egy másik ember gesztusait. Ők annyit vártak (10 évet) a gyerekre, hogy amikor végre megkapták a sorstól, a tökéleteset akarták megkapni, amikor pedig észlelték, hogy nemhogy tökéletes, de egyenesen problémás gyerek vagyok, csalódtak és próbálták kinevelni, ,,kiverni" belőlem a ,,hibát". A mai napig nem tudom, mit akartak ezzel elérni/behozni/kárpótolni de már nem is érdekel.

24/L