Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Reménykedjek még, vagy vegetál...

Reménykedjek még, vagy vegetáljak tovább, s temessem el magam végleg?

Figyelt kérdés

A mai napon sikerült megint teljesen kiborulni. Igazából ezt az "életrajzot" nem is azért írom, hogy választ kapjak, hanem névtelenül könnyebb kiadni magamból.


Nem sok jó emlékem van a gyermekkoromból, sajnos. A családban egyedüli gyerek vagyok. Anyám sajnos gyerekkora óta beteg, ami az idővel csak romlott, illetve további betegségeket gyűjtött össze. Lassan ott tartunk, hogy már csak hererákja nincsen. Orvosi leletei vannak, de sajnos nincs meg a százalékja, hogy valamilyen formában támogatást kapjon.

Az apám egy külön fejezet. Albérletben laktunk egy ideig. Szinte menetrend volt, hogy péntekenként elment kocsmázni, s vártunk, hogy vajon hogyan is jön haza. Nagyon vicces lesz, aki röhög mindenen, vagy pedig agresszíven, akihez jobb nem is hozzászólni. Egyik eleven emlékem, amikor például elaludtam, s érdekeset álmodtam. Még az álomra is emlékszem a mai napig, ami azért szakadt félbe, mert ő elkezdett alvás közben pofozni. Az általános iskolás éveim szinte horror volt nekem gyerekként emiatt. Volt, amikor nagyon vicces volt, jó kedve volt. Semmi probléma nem volt, de akadt olyan is, amikor képes volt azért felpofozni, vagy nadrágszíjjal megverni, mert kiejtettem a kanalat a kezemből. Persze anyám is kapott. Én gyerek voltam, ő pedig beteg, úgymond kitartott. Így tűrtünk. Nekem sokszor megfordult a fejemben, hogy álmában leszúrom, vagy segítséget kérek. De féltem. Féltem mi lesz, ha anyám egyedül marad. Majd jött egy nagy berúgása, amikor szétvert szinte mindent. Emlékszem a földön ültünk anyámmal, s ott teáztunk. Még a tea ízére is emlékszem, amit nyugtatóként ittunk. Akkor eléggé sarkította a képet anyám apámnak, aki kissé megijedt, s azt mondta leteszi az alkoholt. Igaz nem volt alkoholista, mert nem remegett az alkoholért, meg nem állt ebből az élete. De az a heti, kétheti egy nap az valami borzalom volt. Amikor azt mondta nem iszik többé azt hittem megváltozik. Tévedtem...


Na ekkor jött a kemény pofára esés. Szépen megmutatta a foga fehérjét, hogy bizony ital nélkül is be tud indulni rendesen. Voltak pofonok, de komolyabb verések nem. Egyszer azért nem mentem suliba két napig, mert megütött, de én az arcom elé tettem a kezemet, s sikerült úgy eltalálnia, hogy monoklim lett. Akkor kaptam még egy taslit, hogy miért tettem oda a kezem.

Barátaim szinte nem voltak. Akik voltak, azoknak nem mondtam semmit, hanem szépen távol tartottam a lakóhelyemtől, mert féltem, hogy esetleg tanúi lesznek a viselkedésének. Több ember előtt megalázott, de szerencsére csak szóban.

Az általános iskolában nem voltam túl népszerű, ez tény. Leginkább visszahúzódó voltam, s ez látszódott is egészen. De szerencsére csak pár gyerek talált meg a többség békén hagyott. Sajnos amikor véget ért az általános iskola a középiskolás beilleszkedés nem sikerült. Azt megelőző nyarat úgy éltem meg, hogy végig bántott az apám, de csak mentálisan. Olyan szinten, hogy az első iskolai beszólásnál begyógyszereztem magam és megpróbáltam felvágni az ereimet. Az első kiborulásom ez volt. Igazából azért mondom kiborulásnak, mert mélyen vágni pengével magam nem mertem, s a gyógyszert meg kihánytam. Így komolyabb bajom nem lett. Az iskolára fogtam mindent, így apám sértetlen maradt. A másik középiskola is hasonló volt, de ott szerencsére találtam barátokat. Kemény volt az is. Volt, hogy szendvicset vágtak hozzám, vagy ledúrták a cuccomat az öltözőben és hasonlók. Sokáig vagdostam magam, illetve nem aludtam éjszaka. Tanulásba menekültem, aminek az eredménye meg is lett. De nekem a célom az volt, hogy minél előbb dolgozhassak. A szakmai előtt már rendesen éltem egészségtelen életmódot: energiaital minden mennyiségben, mely alvászavart eredményezett. A szakmai éveim jók voltak, a vizsgáim is jók lettek, viszont már akkor éreztem, hogy nincs velem valami rendben.


Utána pár hónapos munka keresgélés következett. Nagyjából egy év telt el (közben volt két rövidebb munka) mire a jelenlegi helyemre kerültem. Ez egy multi sajnos, így a fizetésem épp hogy eléri a 80 ezret. Mindeközben sajnos nálam is kimutattak egy ér betegséget az agyamban, ami olykor rosszullétet eredményez. Sajnálatos módon ez előfordult a munkahelyemen is kétszer, de a többit el tudtam titkolni. Komolyabb gondom ott nem lett belőle. Komolyabb kapcsolatokat nem tudtam kialakítani, szinte egyedül vagyok. A munkahelyem közössége iszonyatosan rossz. Mindenki fúr mindenkit, így felveszem az "álarcot" , hogy senki ne tudjon a problémáimról, így pedig kicsinálni. Viszont ez egyre nehezebb.


Jó pár éve ismerősnek köszönhetően van lakhelyünk. Nincs bérleti díj, nem a miénk, de cserébe a ház körüli munkát el kell végezni.Van egy kis "kuckóm", az a ház végében van. De ettől függetlenül sokszor hallom a veszekedéseket. Így, lassan harminc évesen még mindig ott tartok, hogy kénytelen vagyok itthon lakni. Egyrészről ennyi pénzből nem tudnám magam eltartani, másrészről pedig félek attól, hogy mi lenne, ha elmennék. Mennyi idő telne el, még anyámat halálig verné? Tőlem apám elméletileg fél, így nem is mer bántani, de volt már pár erős összeveszés. Utóbbi tavaly volt, melynek eredménye például az volt, hogy mikor beteg voltam szinte négykézláb másztam le az ágyról, ő pedig segíteni nem akart, sehogy.

Anyámnak semmi jövedelme, így valamilyen szinten függés van tőle. Nem tudom mit tegyek, hisz ahhoz, hogy el tudjam tartani, legalább a jelenlegi keresetem duplája kéne... Egyszerűen nem tudom mit tegyek, mert annyi teher van a hátamon, hogy nem tudom meddig fogom még ezt bírni.


Ami a legrosszabb, hogy érzem magamban a dühöt, a haragot, és a gyűlöletet. Sokszor úgy fel tudom magam mérgelni, hogy szerintem ha akkor valakivel összetűzésbe kerülnék lehet akár halálra is tudnám verni. Emiatt, ha konfliktusom van a munkahelyemen, vagy beszól valaki nem merek reagálni, mert attól tartok, hogy elborul az agyam és neki megyek a másiknak. Nem akarok olyan lenni, mint az apám, de érzem magamban az erőt ilyenkor, hogy csak pár lépés kell hozzá.

Gyerekként nagyon sok mindenről le kellett mondanom, így nem hazudok, hogy ezt megpróbálom most bepótolni. Nagyon sok helyre szeretnék még elmenni, illetve vásárolni magamnak. Viszont ilyenkor mindig azon gondolkozok, hogy nem tudok annyit spórolni, hogy bármit is tudjak tenni, illetve ebből a bérből ketten anyámmal nem tudunk megélni. Ha végleg ki lesz dobva, akkor pedig az életemnek lőttek. A legnagyobb baj, hogy egyedül vagyok, rokon nincs. A jelenlegi munkahelyemnek is örülhetek, hogy van.


A legnagyobb baj talán, hogy annyiszor megfogadtam, hogy elmondom valakinek, hogy mi a baj. De amikor ott tartok, hogy ülök a másikkal szemben akaratlanul is előjön belőlem ez a lazaság, s ezek a dolgok megmaradnak bennem. Nem tudom, vajon ebből van kiút?


2015. máj. 3. 21:50
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom. Egy kiút van, Te egyedül elköltözöl. Anyukádnak valószínűleg azért van ennyi "betegsége" mert lelkileg beteg. Neki kellett volna téged megvédenie az agresszív apádtól. Nem tette, tűrte és nézte ahogy téged bánt.Már anyaként az ilyen "anyát" elítélem. Nézd külső szemmel. Neked a saját életedet kell élned, és nem az öveket. Nekik meg lett volna rá a lehetőségük hogy jobb legyen. Kemény szavak, de más megoldás nincs. Engem "csak" lelkileg terrorizáltak, de 18 évesen megléptem amit neked kéne. Pedig én is sajnálhattam volna bármelyiket, apám elnyomja anyám, anyám kibírhatatlanan személyiség, apám alkoholista. Nem én akartam a világra jönni ők vállattak, csak mert a szüleim nem tartozok nekik semmivel. Mára saját családom van és ennyi év távlatából akkor hoztam a legjobb döntést amikor elköltöztem. Tedd meg kérlek, mert nagyon fogod bánni.
2015. máj. 3. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:

"Melyik városban laksz? Ha teljes albérletre nem telik, akkor vegyél ki egy szobát. Vagy fizess 5 évig egy LTP-t és vegyél fel kedvezményes lakáshitelt."


Nyolcvanezerre nem fog hitelt kapni, legalábbis olyat nem, amivel kezdhet is valamit. Kell mellé egy adóstárs fizetéssel, vagy rendes nyugdíjjal, neki meg olyan nincs. Nekem 120 ezerre se adtak LTP mellé, kellett adóstársnak anyám, nem hogy 80 ezerre.

2015. máj. 3. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

"Csillag"


Anyukád esetleg nem tudna részt venni a munkaügyi központ valamelyik tanfolyamán? Pár hónaposak ezek és valamennyi fizetést kapna. Én is így vettem részt egy tanfolyamon, többször telefonáltam, amíg bejutottam, de ahova tartozik, ott ki van írva, milyen tanfolyamok indulnak.


Az önkormányzatnál nem járna valamilyen segély neki? Ezt ki kellene nyomozni, ne hagyd lerázni magad.


Esetleg közmunka? Jó pár embert ismerek, akik sima érettségivel irodába/iskolába bejutottak közmunka program keretében.

2015. máj. 4. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:

Megmondom őszintén nem hiszem, hogy bármit is érne vele. Azért agyilag már nem ott van ő sem. Én úgy tudom, ha nem sikerül, akkor vissza kell fizetnie a költségeket. Na már most itt az a baj, hogy ha valami probléma van, s tiszta ideg, akkor jóformán nem lehet vele semmit csinálni. Tehát nem hiszem, hogy egy ilyet végig tudna csinálni. A közmunka szerintem megint kizárt dolog, mert ott időre meg kell jelenni. És nála azért vannak orvosi vizsgálatok is, amik mégis fontosak. Idegileg is már annyira ott van, hogy szerintem nyugtatót is szed. Bőven akad, amikor nincs toppon, hogy alig lehet az ágyból kiszedni.

Ha egészséges lenne, akkor lehetne vele kezdeni valamit. Vagy olyan lenne, mint az apám, akkor már rég elköltöztem volna itthonról.


Hitelt nem kapok. Erre a fizetésre adóstárs nélkül nem megy. Tavaly a kisebbség akart mellénk beköltözni, ezért vetettem fel, hogy legyen hitel. Végül is az albérletet lehet fizetni évekig, soha nem lesz a tiéd.

Akkor béke honolt itthon, futottam vele egy kört. Meg lett beszélve, hogy a költségek fele-fele alapon lesznek elosztva. Végül én jöttem ki rosszul, mert jóformán egy havi béremmel kerültem mínuszba a bankszámlámon. Na akkor volt az egyik olyan hisztije apámnak, hogy válik meg elmegy. Akkor két napig alig aludtam, mert azon agyaltam, hogy hogyan fizetem vissza az adósságot a banknak, illetve hogyan tartom el az anyámat. Végül persze három napi hiszti után nem lett semmi belőle, meg szerencsére őszre kiderült, hogy a kisebbség se költözik ide, így maradtunk itt.


Szeretnék saját életet élni, de így nem tudok. Még tavaly volt, amikor volt talán az utolsó randim. Az illetőt netről szedtem össze. Vártam is a találkozót, erre pont az indulás előtt egy órával volt itthon cirkusz megint. A találkozót akkor már nem tudtam lemondani, de "szerencsém" az volt, hogy az illető nem tetszett élőben.


Szinte mindig úgy érzem, mint ha ráérezne, hogy mikor vagyok sz*rban minden részben, mert akkor van a vita mindig itthon. Most három napig itthon leszek, utána két hét szinte megállás nélkül munkában, erre ma volt megint patália.

2015. máj. 4. 01:41
 15/17 anonim ***** válasza:
100%

Szakemberként igekszem válaszolni neked.

Édesanyád társfüggő és akárhogyan is hangoztatja, nem fog, nem akar változtatni. Ezt vagy elfogadod, vagy nem, ez van.


Azt gondolom, hog te magad is erősen függsz érzelmileg is ettől a beteg szerkezetű családtól- ezért azok tanácsát, akik (egyébként helyesen) arra bíztatnak, hogy hagyd a hátad mögött a családod- nem fogod megfogadni.

Az, hogy most kiírtad magadból a problémát talán hoz egy felszínes, átmeneti enyhülést, de ezzel a gondjaid nem oldódnak meg.


A helyedben szakember segítségét kérném, mert nagyon magas eséllyel alakulhat ki nálad is valamilyen pszichiátriai betegség. Egyedül ezzel nagyon nehéz, hacsak nem lehetetlen szembenézni, éppen a társfüggőség miatt.


Minden jót kívánok neked és tényleg kérlek, hogy gondolkodj el azon, amit írtam: KÉRJ SZAKEMBERTŐL SEGÍTSÉGET!

2015. máj. 4. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

Azt mondod, anyadnak semmi jovedelme.


Teahet se nem dolgozik, se nem nyugdijas.

Akkor mibol vannak fizetve a jarulekok?

Hogyan tud orvoshoz menni?


Es, ami a legszebb, mibol lesz nyugdija?

2015. máj. 4. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim válasza:
Azóta azért remélem jobb irányba ment az életed... Így lett?
2023. jún. 11. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!