Akiket gyerekként vertek, ti hogy dolgoztátok fel?

Gyerekként rengeteg verést kaptam az alkoholista anyámtól. Volt, hogy úgy megvert, hogy 1 hétig iskolába sem tudtam menni mert bedagadt az egész arcom. A halláskárosodásomat is neki köszönhetem. Hogy miképpen dolgoztam fel? Igyekszem nem gondolni rá. Amint megtehettem végleg elszakadtam anyámtól. Amikor elköltöztem, és elkezdtem a saját életemet, nem azzal foglalkoztam, hogy gyerekként hányszor, milyen durván, és miért vert meg, hanem azzal foglalkoztam, hogy a lehető legjobb legyen az életem, hogy boldog legyek. A múltat magam mögött hagytam. A jelen fontosabb volt.

Azt sosem tagadhatom le amíg élek, hogy ki volt az anyám. Akárhová megyek ha kérdezik az ő nevét mondom. Ez nem baj. Ezen változtatni nem tudok, és nem is akarok. Viszont az már rajtam állt, hogy felnőttként mennyire legyen részese az életemnek. Én úgy döntöttem, hogy nem lesz része. 18 évig nem kellettem, bántott, alázott. A következő 20 évben soha többé nem láttam. Úgy halt meg, hogy soha nem látta az unokáját, nem voltam ott az ágya mellett. A temetésére sem mentem el. Számomra akkor meghalt amikor kiléptem a szülői házból.

Egyébként boldog házasságban élek, és 18 éves korom óta soha senki egy újjal nem nyúlt hozzám, nem vertek meg, nem aláztak meg. A rossz gyerekkor ellenére boldog felnőttkort kaptam.

43/N

Sehogy nem volt mit feldolgozni. Engem is ütöttek vertek, de főleg anyám, apám csak néha vert el.

Az a helyzet, hogy én nem játszottam el a hattyú halálát, majd a nyavalygás, és önsajnálat helyett, elkezdtem építeni az életemet. Az a baj, hogy nagy a hiszti, és túlságosan is fel van fújva ez a téma. Minket még ütöttek, vertek, katonák voltunk, és felnőttünk, ember lett belőlünk. Tudjuk mi az a tisztelet, önuralom, megbecsülés, empátia. A mi gyerekeinknek erről már fogalmuk sincs, csak a jogaikat ismerik, de a kötelességeik még csak nem is érdeklik őket.

Én nem igazán dolgoztam fel, csak elfojtom.

Illetve, a lehető legkevesebb kapcsolatot akarom velük, nem akarok róluk tudni. Nem szeretem őket. Néha megenyhülök, hogy na, mégis rég volt. De aztán mindig csinálnak valamit(megaláznak, cserben hagynak), amitől csak erősödik bennem, hogy nem akarom őket az életem részeként tudni.

Itt a 29-es válaszoló vagyok.:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Most pedig ilyen rideg, érzelmi nyomorék felnőttként élem az életem.:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__egyeb-kerdesek_..

Fordulj pszichológushoz, ha lehetőséged van rá. Szerintem.

Engem is vertek. Általában módszeresen, övvel a hátamat, sokszor véresre. Volt, hogy hirtelen felindulásból, ököllel, ahol ért. Az talán még kevésbé volt megalázó. Én is 13-14 voltam, mikor először visszaütöttem, onnantól nem mert, mert már fizikailag is voltam olyan erőben, mint ő. 18 évesen eljöttem onnan és azóta nem is hallottam felőle. Nem is akarok. Sosem tartottam apámnak.

Nem tudtam feldolgozni, mert a mai napig kegyetlenül fáj. Nem fizikailag. Nekem senki nem segített soha megküzdeni ezzel, ha neked van lehetőséged és úgy érzed, kellene, akkor élj vele.

Nem foglalkoztam a feldolgozással. Mikor elszabadultam, mintha egy zsák követ vetek volna le a hátamról, annyira felszabadultam, éreztem, hogy ennek itt és most vége, végre tudok élni. 15 éves voltam.

Ma, hacsak tehetem, kiállok azokért, akik hasonlóakat élnek át, próbálok nekik segíteni. Az életem eltér az átlagtól, nem foglalkozok mások véleményével. Sajnos nehezen illeszkedem be bárhova, a mai napig. Szülőkkel nincs semmilyen kapcsolatom.

Ne érezd rosszul magad, hiszen reflexből védekeztél. Téged így érintett a dolog, most jött ki a feszültség. Valamikor ki kell jönnie. Én is üvöltöttem apámmal, mint egy elmebeteg, mikor tele lett a pohár. Lépj túl rajta!

ENgem az anyukám bántott, és érdekes módon most, felnőttként nagyon jó vele a kapcsolatom. Bár azt fontos mondani hogy ő is nagyon sokat változott, és én is.

Igazából amikor bántott, az azért volt mert hazudtam. SOrozatosan! és sokszor... Tehát nem azért mert pl kaptam egy egyest...

egyébként én szerencsére meg tudtam neki bocsátani, de tudom hogy ő is megbocsátott önmagának is, és nekem is.

Néha amikor feljönnek az emlékek akkor fáj... de remélem hogy minél ritkábban fogom ezt érezni.

Ha magamat hibáztatom úgy könnyebb feldolgozni.

Nekem sem sikerült teljesen feldolgoznom, mert sokszor a mai napig szorongok. Az én problémámat az élet megoldotta, mert az apám 20 éves koromban meghalt és ki merem mondani, hogy örömöt éreztem ekkor. Gyerekkoromban mindig megfogadtam magamban egy-egy verés után, hogy egyszer bosszút állok rajta, erre már nem volt lehetőségem.

Ez a gyermekkori fizikai és lelki terror a mai napig mély nyomot hagyott bennem. Nem teljesen a témához tartozik, de sokan a homoszexualitást az apával való rossz kapcsolatra vezetik vissza, amikor a gyermek nem tud azonosulni az apa által közvetített férfiszereppel. Nos, bár én inkább a genetikai háttérben hiszek, de az előbbi elméletnek is lehet valóságtartalma.

28/F (meleg)