21-23 évesek, hogyan éltek most? Szülőkkel, vagy nélkülük?

10: Sima irodai munka. Egy kisebb cégnél vagyok a vezető asszisztense.

Emellett még szoktam nyelvórákat adni, fordításokat vállalni, pályázatokat írni.

Én 23 vagyok és már 18 éves korom óta dolgozom. Nyilván nem ez volt a kezdő fizetésem :) Közben tanulok is, amiben a munkahelyen támogat.

Már ugyan 27 vagyok, de nem volt olyan rég még, hogy 21-23 között voltam. Külön éltem a nagymamám régi lakásában 20 éves korom óta úgy, hogy a lakás többi részét kiadtam, illetve egy darabig támogattak pénzzel a szüleim, aztán ez fokozatosan csökkent, ahogy egyre több munkát vállaltam az egyetem mellett. 23 évesen költözött hozzám a férjem, aki akkor még a barátom volt.

A szobakiadásból, és az egyetem melletti munkából tartottam fenn magam, illetve otthonról is kaptam időnként valamennyi pénzt.

Sokat voltam otthon, mivel nem laktam messze anyuéktól, és a kapcsolatunk is nagyon jó volt akkor is, és ma is az. Mikor a munkát abbahagytam, mert egyszerre két diplomát csináltam, akkor támogattak pénzzel, étellel. 24 voltam, amikor külföldre költöztünk, azóta élünk teljesen külön mindenkitől, kettesben a férjemmel.

Erdekes, hogy akik azt irjak, hogy a szuleikkel elnek, es nem adnak penzt, mivel meg tanulnak, azok mind le vannak pontozva. Kerdem en, miert?

Nalunk teljesen normalis dolog, hogy ha a gyerek tanul, akkor nem varjak el azt, hogy robotoljon meg az egyetem mellett, hanem ok tamogatjak oket.

Amugy igen, en is tanulok, es engem is a szuleim tartanak el. Nyugodtan lepontozhat, akinek nem tetszik.

Nyaron szoktam diakmelot vallalni, amibol semmit nem kernek el tolem, mondvan, hogy koltsem magamra, es elvezzem a fiatal, gondtalan eveimet, mig tudom.

én 20 éves vagyok, külföldön élek, tanulok és dolgozok mellette. Nem könnyű, mert sajnos ritkán látom a szüleimet. kb fél évente. Nagyon szeretnék közelebb lenni Magyarországhoz, vagy akár Magyarországon is szivesen élnék.

Nem könnyű spórolni, de megvan mindenem amire szükség van, de nagyon jó a viszonyom a családommal és gyakrabban szeretném őket látni 20/L

23 éves nő vagyok. 7és fél éve vagyok a párommal, 5éve már összeköltöztünk.Albérletben lakunk,dolgozunk mindketten egy helyen.

Anyumékkal havonta talalkozunk 130kmre laknak,párom szuleivel nem,koszono viszonyban sem vagyunk veluk,pedig ok a szomszed varosban laknak...

23 - as, én a 7 - es válaszoló vagyok. Ne hidd hogy csak azok vannak lepontozva, akik tanulnak. Én akárhány kérdésnél leírom hogy külön élünk, nem a szülők tartanak el és saját családi házunk van hitel nélkül, sőt, még jól is élünk, egyből lepontoznak. Igaz hogy adtak a házba a férjem szülei, de nem ők tartanak el és a 2. babánkat várjuk. Mindent meg tudunk venni ami kell és még azon felül is. Ez sokaknak szúrja a szemét. Nem kezdem el fejtegetni hogy miért, de mindegy is meg hát lehet tippelni... Az a lényeg, hogy itt mindig lesz valaki akinek szúrja a szemét hogy másnak jó. Engem pl. nem támogattak a szüleim soha semmivel, ezért még tanulnom is estin kell felnőtt fejjel hogy jobb munkám lehessen és uram bocsáss ne 100 ezer forintért gürizzek majd 10-12 órában amikor aktuális lesz a munkába állás. Viszont soha nem szólnám le azt, aki meg megteheti hogy otthon ül és tanul. Nekem is megvan a magam jóléte így 22 évesen, amiért hálát adok az égnek. Nem panaszkodom, mert úgy alakult az életem, ahogy szerettem volna. Szerencsések vagyunk, mert mindig sikerül amit kitűzünk, a férjem is nagyon jól keres pályakezdő létére és gond nélkül lehetünk egy család már most, amikor mások sokan még kilátásba sem helyezhetik ezt ennyi idősen. És még élvezzük is. A boldogság vonzza az irigy embereket, akiknek nem adatott meg hasonló jó. Tök mindegy hogy melyik kategóriába tartozol. Lehetsz te nagyon fiatalon jólétben, boldog családdal, jó fizetéssel élő ember (akkor az van hogy hogy képzeled hogy neked ilyen jó és ekkora szerencséd van ilyen fiatalon, dögölj meg) meg lehetsz gondtalanul élő, anyagilag maximálisan támogatott egyetemista aki a szórakozásnak él (mert mi az hogy neked mindent megadnak a szüleid, élvezed az életet és még tenned sem kell érte, dögölj meg te is), mert van aki erre irigy, van aki meg arra. Mindig lesz aki leszól, tökéletesen mindegy hogy mit csinálsz.

Amúgy belegondoltál már, hogy sem ez nem jó, sem az? :D A legtöbben akik kárognak olyan emberek, akiknek nem jön össze kapcsolat, anyagiak, munka, boldog tiniévek, stb, ezért vagy egy életre sikertelenek vagy nagyon későn és nehezen tudnak megélni sikereket. (Ilyenkor nyugtatja magát azzal, hogy ő azért több és jobb, mert egyedül érte el, blablabla. Pedig ez szerintem nem jelenti azt hogy valaki szorgalmasabb vagy jobb ember vagy épp hogy többet ér a munkája. Ez is csak arra megy, hogy kompenzálja a sok sz art, de itt is kiütközik a rejtett irigység.) Ezáltal mindenki nagyképű, semmirekellő, köcsög kis szemétláda, akinek jobb. Mert ugye ha nekem sz ar, legyen sz ar másnak is. :) Mindezt úgy írom, hogy nagyon sanyarú gyerekkorom volt és még az alapokat is nélkülöznöm kellett.

Jó hosszúra sikerült, de csak azt akartam ezzel mondani, hogy a dolog nem újdonság, itt mindig le fog szólni az, akinek sz arabb és rosszindulatú... Persze hangoztatják sokan hogy jajj de jó nekik és nem azért hord le, de hát messziről jött ember azt mond, amit akar. :) A gesztus meg magáért beszél.

Már elmúltam, de így éltem akkoriban:

előbb egyetemre jártam, mellette dolgoztam (nyári-téli szünetben mindig, amúgy alkalmanként a tanévben), a szüleim támogattak, egy kis albérletben laktam a lakótársammal :) 1-2 hetente látogattam haza. Aztán dolgozni kezdtem a diploma után, végül 23 évesen külföldre költöztem, utána és azóta is évi 2-3x látogatok haza (amennyit a szabadságom enged...), de a családom is meglátogat engem ennyiszer, így nem vészes.

Jó a viszonyunk, és mindenben támogattak.

19 évesen elköltöztem otthonról. Ennek két oka volt, az egyik hogy apám alkoholista, és már totál untam azt hogy soha nem lehetett vele megbeszélni semmit, lényegében mondhatom azt hogy nekem soha nem volt apám mert nem vitt sehova, nem tanított semmit, viszont ha én valamit rosszul csináltam akkor jött a nagy tudós szöveg mintha 5 diplomás, 6 nyelven beszélő ember lenne. Anyám sem volt jobb, bár ő nem piált, de neki meg az anyja diktált, azt csinálta amit ő mondott. Tehát anyámra se tudtam számolni soha. Jó tanuló voltam, ezért 19 évesen egyetemre mentem, mert barátnőmnek, mostmár feleségemnek az apja támogatott. Mikor felvettek az egyetemre, akkor felajánlotta, hogy ha gondolom, akkor költözzek oda, nem kellett kétszer mondania, még aznap odaköltöztem, nem volt nehéz mert ami holmim volt az két utazótáskába és egy hátizsákba elfért, ennyit kaptam szüleimtől 19 év alatt :) Persze anyámékat totál nem érdekelte hogy elköltöztem otthonról. Ennek 12 éve, azóta egyszer találkoztam anyámmal az egyik bevásárló központban, megláttam, elindultam felé, mikor észre vett, elindult a másik irányba, ott akkor megfordultam én is, tehát a találkozás ennyi volt.

Akihez odaköltöztem, ő mostmár az apósom, a lányát feleségül vettem 4 éve. Mivel apósom nagyban gazdálkodik, így bevett a gazdaságba. Ott dolgozom, ott lakunk, és nemsokára kisbabánk lesz. Én 19-20 évesen, mikor odaköltöztem hozzájuk, éreztem azt először, hogy végre van családom.