Mennyi zsebpénzt adtok kamasz (10-13 éves) fiatoknak?
"Én már 40 éves vagyok, de emlékszem, hogy 15 évesen havi 2000 Ft.-ot kaptam. Ha valami drágább dolgot szerettem volna venni, akkor a minimum felét össze kellett gyűjtenem, és kipótolták."
Nehezen tudom elképzelni olyan árak mellett hogy annyit kapott zsebpénzt. Ha összehasonlítjuk az akkori és a mostani árakat, az olyan, mintha most havi 20000-ret kapna a gyerek, ami lássuk be, nem kicsit sok.
Kedves Kérdező!
Az én 13, és 15 éves fiam 2 2 ezer forintot kap egy hónapban zsebpénzt. Sajnos, nem telik többre a 105 ezer forintos fizetésemből. A bérletet, uzsonnát cipőt szóval ami kell, azt megkapja, de ha pl. rollert szeretne, vagy tudom is én még egy újabb játékot, arra igen is gyűjtögessen, mert nem fogom csak úgy megvenni neki.
Nálunk van egy olyan "szabály", hogy úgy kereshet pénzt, hogy: leviszi a kutyát pisi kakira kap 10 forintot, ha elmosogat kap 80 forintot, ha kimossa a zuhanyzót kap 30 forintot, ha elmegy a boltba kap 40 forintot, stb, stb. Így a 2000 forintot is megkapja, és ha ügyes, akkor még összegyűjt magának még 1 2 ezer forintot, és így meg is dolgozik érte, tehát átérezheti, hogy nem az ölébe pottyan a jó, hanem annak igen is súlya van.
Én is megdolgozom a fizetésemért, dolgozzon meg ő is, a maga pénzéért.
Sosem kaptam zsebpénzt, ha kellett valamire konkrétan (buli, koncert, stb), akkor kértem, és vagy kaptam, vagy nem, ettől függetlenül be tudtam osztani a pénzt.
Nálunk úgy volt 13 évesen, hogy ha pl boltból maradt 2-3száz forint, azt megtarthattam, de nem volt heti/havi zsebpénzt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!