Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A szüleim tönkretették az életem?

A szüleim tönkretették az életem?

Figyelt kérdés

Durva lelki és fizikai terrorban nőttem fel, apukám már 3 éves korom óta vert. Emiatt olyan durván zárkózott lettem, hogy a barátom mellett sem tudok feloldódni, akivel lassan 2 éve együtt vagyunk, együtt is élünk.

Olyan szintű korlátaim vannak, hogy néha nem merek köszönni, társaságban enni, megszólalni. Ha boltba megyünk, nem merek szólni, ha kell valami, magamnak se merem megvenni.

Szegénységben nőttem fel, most is úgy élünk (nincs mosógép, kevés kaja). Mindketten tanulunk, és mellette munkát keresünk.

Sosem voltam pszichológusnál sajnos. Odahaza azért nem, mert nem tudtam volna úgy megoldani, hogy ne tudódjon ki, most pedig azért nem, mert külföldön élünk, és nem tudok olyan magyarul is beszélő pszichológust, akit meg tudnék fizetni, mivel a napi kétszeri étkezés is gondot okoz.

Sajnos a barátom nem az a típus, akivel lelkizni lehet, így a legtöbb gyerekkori traumámat elfojtottam.

Nem tudom, mihez kezdjek, úgy érzem, teljesen tönkrement az életem.


21N


2015. jan. 9. 22:17
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Magyar állampolgárok vagytok? Ha igen, akkor én a helyedben hazaköltöznék, itthon is lehet annyit keresni, hogy csak kétszer egyél egy nap meg ne legyen mosógéped, és itthon TB-re is van pszichológus. Nekem az írásod alapján nem az jön le, hogy ez a probléma meg fog oldódni magától, úgyhogy orvos mindenképpen kéne hozzá.Ű

A suliba meg halasszál vagy iratkozz át magyar iskolába.

2015. jan. 10. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 A kérdező kommentje:
Egyikünk sem magyar állampolgár, ezt írtam korábban
2015. jan. 10. 13:31
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!