Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A szüleim tönkretették az életem?

A szüleim tönkretették az életem?

Figyelt kérdés

Durva lelki és fizikai terrorban nőttem fel, apukám már 3 éves korom óta vert. Emiatt olyan durván zárkózott lettem, hogy a barátom mellett sem tudok feloldódni, akivel lassan 2 éve együtt vagyunk, együtt is élünk.

Olyan szintű korlátaim vannak, hogy néha nem merek köszönni, társaságban enni, megszólalni. Ha boltba megyünk, nem merek szólni, ha kell valami, magamnak se merem megvenni.

Szegénységben nőttem fel, most is úgy élünk (nincs mosógép, kevés kaja). Mindketten tanulunk, és mellette munkát keresünk.

Sosem voltam pszichológusnál sajnos. Odahaza azért nem, mert nem tudtam volna úgy megoldani, hogy ne tudódjon ki, most pedig azért nem, mert külföldön élünk, és nem tudok olyan magyarul is beszélő pszichológust, akit meg tudnék fizetni, mivel a napi kétszeri étkezés is gondot okoz.

Sajnos a barátom nem az a típus, akivel lelkizni lehet, így a legtöbb gyerekkori traumámat elfojtottam.

Nem tudom, mihez kezdjek, úgy érzem, teljesen tönkrement az életem.


21N


2015. jan. 9. 22:17
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

Vagyis mindenkinek köszi, aki azóta írt.


Kedves 4-es!

Arra reagáltam, hogy írtad, nem érted, hogy tudunk így boldogulni külföldön.

2015. jan. 9. 22:37
 12/22 anonim ***** válasza:
72%

Szerintem egyelőre,amíg korlátoltak a lehetőségeid, próbálj meg önismereti és pszichológiai könyveket olvasni!


A neten sokat találsz, vagy ha már beszéled a lakhelyed nyelvét,akkor azon a nyelven is biztos lehetne könyvtárba menni.


Müller Péter könyveit ajánlom neked,Illetve Csernus dokiét is,meg még sok-sok más ember foglalkozott lelki-családi és egyéb problémákkal!



El kell fogadnod, hogy ma már felnőtt,önálló ember vagy,magadért felelsz,és a szüleid le kell zárnod.Ki kell zárnod magadból.Az a múlt.Most ott vagytok a pároddal.


Ami még segíthet egyelőre az az írás, írj naplót, illetve ha eszedbe jutnak rossz dolgod.


Megoldani úgy sem lehet a rossz kapcsolatot a szülőkkel, ha tényleg folyamatosan terrorban tartottak. Az, hogy beláttad, ennek milyen szövődményei vannak a mostani életedre( nem mersz köszönni,feloldódni társaságban stb), már egy jó kezdet arra, hogy "meggyógyulj" . Felismerted, hogy probléma van, amit kezelni, sőt megoldani kell. Hiába ám a pszichológus, v bárki más, tényleg te tudsz csak magadon segíteni.


A pszichológus is csak meghallgatni tudna.

2015. jan. 9. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
javítok: szóval ha eszedbe jutnak rossz dolgok na.
2015. jan. 9. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
93%
Milyen érdekes ráismerni a kérdezőkre korábbi kérdéseik alapján... Ha jól emlékszem, egy kérdésedben azt bizonygattad nem is olyan régen, talán csak néhány hete, hogy milyen nagyon boldogok vagytok a pároddal a mosógép nélkül, szegényes étkezéssel is. Most meg a depressziód közepén jársz. Tipikus bipoláris depis hullámvasút. Nehéz kiszállni belőle. De ki lehet. A traumák feldolgozhatók, kitartás. Nagy levegő, kis lépés, majd sok önismeretre fordított idő és energia, és apránként jobb lesz. De magától nem fog javulni az életed. Nem tehetsz róla, hogy olyan helyzetben vagy, amilyenben. Nem a te hibád. De csak te tudsz tenni érte, hogy jobb legyen. Első apró lépésnek például kiváló, ha elkezdesz beszélgetni emberekkel magadról, itt is többen felkínálták a virtuális csevej lehetőségét, élj vele.
2015. jan. 9. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%

én is olvastam a mosógépes kérdezőt, de ő Magyarországon él.


valaki írta, hogy a pszichológus csak meghallgat.

ez egyáltalán nem így van.

nem azért tanul hosszú évekig, hogy csak csendben üldögéljen. ezért nyilván senki sem fizetne.

2015. jan. 9. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
10%

Nekem is erőszakos, ordíbálos anyám volt, szegények is voltunk, stb...de az ember egyszer felnő, és eldöntheti, hogyan tovább. Én nagyon jól tudtam, tudom, hogy mi az amit nem akarok. 1-nek igaza van. Nem kétlem, hogy vannak durva szülők, szar gyerekkorok. De felnőttként te döntesz.

Azért, hogy szegénységben, mosógép meg egyebek nélkül élj, nem kell külföldön élni. Az engem is érdekelne, ha nem dolgoztok(miért is nem?), csak tanultok, miből éltek, miből fizeted a tanulmányaid? Milyen álampolgárok vagytok?

2015. jan. 10. 04:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
Theta healing módszerrel, vagy deekshával föl tudod mindezt oldani. De jó módszer még a családállítás, kinezológia. Nézz szét a neten, hogy milyen módszer lenne számodra szimpatikus és elérhető.
2015. jan. 10. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

A müller péter kábé olyan marhaságokat ír mint az 1. válaszoló.

sajnos én is így nőttem fel, sőt....amikor édesanyám nem bántott akkor a bátyám:(

18 évesen eljöttem, kimentem pár országba szerencsét próbálni, majd végül megállapodtam. Sajnos a pszichológus tényleg nem 2 ft, ám ha van rá keret, hatalmas segítség!

A párodnak pedig mondd csak el bátran az érzéseid! Azért a párod! :)

2015. jan. 10. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy ez már nem az első kérdése a kérdezőnek..

Az, hogy mi volt a múltban, azon már nem tudsz változtatni sajnos, azt el kell fogadnod. Tudom, hogy egyszerűbb leírni, mint ténylegesen elfogadni. Én is szegény családban nőttem fel, ráadásul én félvér (félnéger) is vagyok, szóval az iskolában rengetegszer csúfoltak, megaláztak, és én is hasonlóan bezárkóztam és nem mertem egy idő után beszélni emberekkel.

Nekem az iskolapszichológus segített, illetve az egyetemen voltak olyan tanárok, akikkel lehetett beszélgetni, mert hasonló szakterületen mozogtak. Meg persze az is motivált, hogy elhatároztam: megváltozok.

Sok sikert kívánok a továbbiakban! Ne hagyd, hogy a múltad irányítson! Koncentrálj inkább a jelenre és a jövőre, 21 éves vagy, ne tedd tönkre a legszebb éveidet.

2015. jan. 10. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

Hasonló családnak nevezett hulladékban nőttem fel én is, anyám vert erőből-idegből (gyűlölöm), apám csak simán nem foglalkozott velem. Mikor 16 lettem, előkerült ez a beteg aberrált állat, és bepróbálkozott a mostohalányánál! Mert ugye persze nem vér szerinti apám, anyám még rib..ckodott is a házasság alatt. Szépen kiderültek a dolgok. És ki szívott? A gyerek, természetesen.

Családállítást és kineziológust meleg szívvel tudom ajánlani. Fizetős sajnos, de legalább elindít az úton. Ajánlom a következő oldalakat még (sok ingyenes olvasnivalóval, megerősítő gondolattal, nem coelho jellegű):

Talentum, Lélekműhely, Kozma Alexandra weboldala, Szabadon ébredők.


Sok szülőnek fogalma sincs, mekkora terhet rak a gyerekére. Én mindent megteszek, hogy ne olyan anyja legyek a gyermekemnek, amilyen anyám nekem volt. Ilyet senki sem érdemel.

N 25

2015. jan. 10. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!