Miért vet meg a lányom?
Én szeretnék megszólalni a másik oldalról, 23 éves lány vagyok, mondhatni sosem volt jó kapcsolatom az apámmal, rossz sem, mindig csak úgy elvoltunk egymás mellett, ő sosem kérdezte meg, mi van velem, vagy ha mégis, tudtam, nem érdekli igazán, sosem kérdezte ki a leckém, sosem vitt állatkertbe, semmi, csak egy háztartásban laktunk. 18 évesen megismertem a férjemet, ezt a kapcsolatot ő nagyon ellenezte. 19 évesen elköltöztem otthonról, még egyetemre jártam, kígyót békát kiabált rám. 4 év után vége lett a kapcsolatnak, tulajdonképpen igaza volt, ami az exemet illeti, de amilyen stílusban ezt minden alkalommal az orrom alá dörgölte, valami botrányos volt, ott voltam elválva, kisemmizve, összetörve, és ő minden alkalmat megragadott, hogy elmondja, bezzeg ha rá hallgattam volna.... Ezt ebben a formában nem bírtam megemészteni, rengeteget kritizált, pedig kijártam az egyetemet, lakást vettem, dolgozom jó helyen, 1 év alatt talpra álltam, de mindig csak a magáét fújta. Belátom, hogy akkor és ott jót akart, de nem megfelelően tálalta, és pláne nem volt buzalmam irányába, hogy elfogadjam... Egyszer bepipultam, és nagyon csúnyán elküldtem őt melegebb éghajlatra, elmondtam neki, tudálékos, érzéketlen, bunkó, nem mellesleg cseppet sem ismer. Erre e-mailben reagált 2 nap múlva... nagyon rondán összevesztünk, majd 1 hét múlva felhívtam, átmentem hozzá, és megbeszéltük, hogy többé nem beszélünk róla. Hibáztunk mindketten, túllépünk.
Azóta mondhatni normális minden. Ünnepekkor átmegyünk, cirka 2 hete beszélünk telefonon, és ennyi. Bizalom itt más sosem lesz, de legalább nem gyilkoljuk egymást, össze lehet minket ereszteni pl családi ünnepeken.
Azért írtam ezt le neked, gondold végig, nektek volt-e valami, ami évekig mérgezte a kapcsolatotokat? Volt-e bármi láthatatlan kiváltó ok?
Remélem, tudtam segíteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!