Hogy kezeljem a helyzetet?

A családommal és a munkahelyemmel van a gond. Diplomás fiatal vagyok, egyelőre a szüleimmel élek. A párom jól keres, úgy volt, hogy én is hozzájuk megyek dolgozni (fizikai munka, de sokkal jobban fizet), de sajnos a főnökének nem vagyok szimpatikus, ezért mindig "elsumákolja" a dolgot. Hónapokat várva, többtíz helyről elutasítva úgy döntöttem, megpróbálok az amúgy utált szakmámban elhelyezkedni (már az egyetemet is csak azért végeztem el, mert anyámék lelki terrorban tartottak és nem mertem miattuk otthagyni). Fel is vettek az első helyre (milyen érdekes, betanított munkásnak előtte hónapokig nem kellettem?!), de már most, pár nap után rühellem azt a helyet. Nem akarok ott dolgozni, nem szeretem az irodai munkát, az alacsony fizetést, és azt, hogy olyan a hangukat az irodában, mintha temetőben lennék. A munkatársaim ridegek velem, nem segítenek, sorolhatnám. Kb. már minden nap sírok az egész miatt, mert anyám meg nem engedi, hogy otthagyjam. A párommal teljesen máshogy dolgozunk, van, hogy napokig nem látom, és ez is kikészít. Mindenki azt hajtogatja nekem, hogy nyeljem le ezt a békát és viseljem el, és örüljek, hogy irodában dolgozhatok a szakmámban (""ücsöröghetek""), nem segédmunkásként, de én nem tudom, meddig mehet ez így. Anyám sakkban tart és nem érdekli, én hogy érzem magam, állandóan csak azt magyarázza, hogy jobb minél kevesebbet együtt lennünk a párommal, mert az a hosszú kapcsolat titka (csak nem számomra) meg hasonlók. Úgy nem merem otthagyni ezt a helyet, hogy nincs más munkalehetőség, de az eddigiekből ítélve (vidék, képzelhetitek, mennyi lehetőség van) nem fogom sokáig bírni, de anyám terrorizálása miatt még tűrök. Már ott tartok, hogy megvetem anyámat, amiért olyan munkába kényszerített, amit előre tudtam, hogy nem fogok szeretni. Inkább végzek segédmunkát (diákként többször volt benne részem), onnan legalább nem sírva jövök haza. Egyébként a pláne, hogy a párom annyit keres, amiből még egy család is megélhetne, így annyira nem kötelező nekem dolgoznom, ő nem kötelezett semmire. Csak anyámék nyomására mentem bele ebbe az egészbe, és már bánom az egészet, inkább keresgélnék még más munkát (bár valószínűleg a maradék kevés időmben folytatni fogom).

A kérdésem az, hogy hogy szereljem le anyámat? Hogy értessem meg vele, hogy tanítsam meg neki, hogy nem irányíthat és ott fogok dolgozni és akkor fogok, ahol és amikor nekem tetszik? Anyósék amúgy ugyanez a szisztéma, velük sem lehet ezt felfogatni, hogy nem fogom magam és a kapcsolatom tönkretenni egy olyan munkáért, amit utálok.