A kamasz fiamnak családalapítási tervei vannak! Be vagyok pánikolva! Mit tennétek?

OFF: Nem nappalin, és mondjuk félig - 4 órás melója volt mellette...

Tudod, egyébként én magam is sokkal szívesebben és nyugodtabban függök a páromtól - volt már arra is példa - mint a szülőmtől - n.b. nem hiszi azt, hogy a függésért cserébe diktálhat is, és nem ejti ki a száján a világ legaljasabb, leggörényebb mondatát, az "amíg az ééééén kenyeremet eszed..." kezdetűt... és nem akar belenyomni mindenáron a saját értékrendjébe... ami egyébként is sokkal kompatibilisebb pedig, hisz az ember a saját párját maga választja, a szüleit meg a sors dobja...

Én nem a fiadon vagyok kiakadva, hanem a kislányon!

Jövőre még csak 17 lesz, és már odabútoroztatják hozzá a fiút?!

Hova rohan a világ?

Nem kell aggódni,az idő elrendezi .

Elég lesz majd ha elkezd munkát keresni egy nyomorult érettségivel .

A, 3-4 hónapig nem talál majd semmit,válaszra sem méltatják és sírva rohan haza,hogy fizessétek ki neki a technikumot .

B,Felveszik valami segédmunkára,vagy a tescoba 60-70 ezer forintért ,ebből majd 30at lead a kislány szüleinek ,aztán hamar rájön,hogy ennyiből nem hogy családot,de egy vadkempingezést sem lehet megtervezni .

A végkifejlet ugyanaz .

Illetve 17 évesen erősen kétlem,hogy sírig tartó lesz a szerelem a lánykával ,ha szakítanak,akkor is hazamegy.

Az óvszer miatt én nagyon komolyan elbeszélgetnék vele. Legalábbis arról,hogy a szemem elé ne merjen kerülni ha gyereket csinál a saját felelőtlenségéből egy 16 éves gimnazista csajnak.

#35, miért, a "vér szerinti családodról" nem derülhetnek ki bármikor hasonlók?

Tudod, a jó múltkor nézegettem a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények statisztikáját, és ha hiszed, ha nem, az ilyenek 80%-át a legszűkebb vér szerinti családja, az apja meg az anyja követi el... kb fele-fele arányban - a maradék 20%-on meg osztozik az egész világ többi része...

Kedves #38 (#25), ilyen szempontból csakugyan szerencsénk van, csak nem azért, amire gondolsz... n.b. ha jól visszaemlékszem, volt az egy fél év is, amíg a párom állást talált... ugye már 98-ban sem feltétlen kapkodtak egy frissen érettségizett 0 munkatapasztalatos emberért...

A szerencse inkább abban mutatkozik szerintem, hogy pont az általunk választott út miatt nem vált "csereszabatossá" a kapcsolatunk... ugyanis együtt, egymással hoztuk és hozzuk meg a fontos döntéseket, jártuk és járjuk az utat... lett érdemleges múltunk, ami egymáshoz köt, mint habarcs...

Tudod, arra gondolok, hogy itt egyre többen kapunk frászt, hogy milyen hülyeségekért képesek a másiknak azt mondani, hogy "válj el" - illetve lelépni, meg megkérdőjelezhetetlen evidenciaként kijelenteni, hogy "márpedig nekik a gyerek az első" - pedig hát ezek többnyire egyszerű következményei annak a gondolatmenetnek és útnak, amit itt leírsz. Csinálj egy tesztet magadnak, mondd el a szüleiddel való kapcsolatodra akár csak ugyanazt, amit az előbb a párodra, hogy "nem egyezik a véleményünk, és emiatt tönkremegy a kapcsolat, akkor nem kár érte"... csak hogy meggyőződj róla, hova sorolod te magad a párod...

Ez az egyik. A másik, hogy ennek kétfféle kifutása van az esetek nagyon nagy százalékában, az első, hogy mire összeköltöznek végül, addigra egyből jön a gyerek, ami selyempapírként tépi szét azt a kapcsolatot, ami mögött nincs kettesben élt közös élet, közös múlt, közös munka, ugye a válási csúcs... a másik, hogy erre rájönnek a felek, akarnak közös életet kettesben, és az első gyerek vállalása tolódik ki a harminconévek közepére...

Amit mi léptünk, ahhoz őszintén leginkább is egy dolog kell: az, hogy az embernek a párja legyen az első, egyértelműen a szülei előtt, és a saját karrierje előtt is... és ennyi. És valójában ebből jön a hosszú kapcsolat, nem valamiféle szerencséből...