Szerintetek mit tegyek a közös házunkkal kapcsolatban?
Nyilván a ház a szülők közös tulajdona volt. Az apjuk után a gyerekek örököltek, ez a rész most a kérdező tulajdona. Mondjuk az érdekes, hogy nincs rajta haszonélvezet, de ha anyud is ugyanolyan tulajdonos, mint te, akkor nem nagyon ugrálhatsz. Én csak azt nem értem, hogyha eszed ágában sem volt ebben a házban lakni, akkor miért vásároltad ki a tesódat?
Azért a szülőket is meg lehet érteni szerintem. Jó eséllyel ez a ház volt életük munkája, lehet hogy ti is itt nőttetek fel (csak tipp, mert ugye erről nem volt szó), sokkal nagyobb az eszmei értéke anyukád számára, mint adott esetben az anyagi. Kötődik hozzá, nem akarja eladni, pont. Ha nem akarja eladni a házat és költözni sem akar, hogy csak ti lakhassatok ott, akkor a javaslatom, hogy hagyjátok rá, mást nem igen tehettek.
Hülyeség volt kifizetni a testvéredet, anyukád is megtehette volna, ha annyira kellett nekik a pénz, ezen felül pedig hülyeség az is, hogy ki akarod rakni anyukádat.
Mi is hasonló helyzetben vagyunk, csak mi tesómmal nem fizettük ki egymást. Anyukám lakik a családi házban, mi egyelőre nem gondolkodunk abban, hogy odaköltöznénk. Attól, hogy örököltem egy negyed házat (sajnos), nem érzem úgy, hogy ez engem illetne, avagy ki kellene követelnem bárkiből is ennek az árát. Ez a szüleim munkája, az ő életük, a pofámról sülne le a bőr, ha anyumat elakarná innen üldözni bárki is, nemhogy én... Szegényt így is éppen eléggé veri a sors mostanában, nem hiányzik neki az is, hogy kiköltöztessük közös erővel az otthonából. Saját lábra álltunk és próbálunk boldogulni. Segítjük anyukánkat, ha valamit fel kell újítani, hiszen a miénk is, de kivenni nem akarunk semmit abból a házból, amíg anyu él (és remélem minél tovább velünk lesz). Ez szerintem nem jogokon és kötelességeken múlik, megértelek titeket is, marha nehéz fiatalként a mai világban egyről a kettőre jutni, de ha van egy kis lelketek én azt mondom ne pereskedjetek családon belül! Költözzetek el, nagyobb hitellel (ha tudjátok majd fizetni), avagy gyűjtögessetek még egy kicsit, majd segítsetek anyudnak megőrizni a ház állagát, hogy az értéke ne csökkenjen rohamosan azzal, hogy ti elköltöztök. Amíg él, hagy éljen a megszokott helyén, ha ott szeretne! Ha csak rátok marad a ház és már eltudjátok adni majd, akkor is jól fog jönni az a kis plusz pénz, hidd el!
Bírom az ilyen kérdéseket... Tudod kedves kérdező hányan nem örökölnek semmit a szülőktől és nulláról kezdik és mégis megoldják? Te megörökölted apád részét de neken ez nem elég, nem bírod kivárni míg anyád is meghal, te már most kiraknád a saját házából csakhogy egyedül élhess. Menjél bakker szépen albérletbe és teremtsd meg magadnak a saját otthont ha ennyire nem tudsz együtt élni anyáddal.
Elárulom mi 9 évet éltünk együtt apósommal úgy hogy a párom megörökölte anyukájától a fele házat de sose jutott eszünkbe hogy a mi házunk és rakjuk ki belőle az öreget. Szánalmas vagy, sajnálom az olyan szülőket akiknek ilyen gyerek jutott.
szerintem nem szánalmas egyáltalán.
Itt sneki nem beszél a szülők ellen,de a legnormálisabb az lenne ha az anyuka elfogadná azt,hogy eladják a házat.az anyuka menjen el egy pici garzonba amit fenn tud tartani,és a saját önzősége miatt ne tegyen már tönkre egy 3-4 személyes családot.Az én szüleim erre sose lennének képesek,inkább eladnák a házat,csak h a gyerekeiknek jó legyen.ezzel nem szívná meg az anyuka,csak kisebb lakásba menne.De gondolom ő magasról tesz arra h van ott unoka stb...csak a saját érdekeit nézi.minek véditek bakker?????az meg h megörökölte az apjától feljogosítja arra,h követelje a saját részét,amiből aztán tudja építeni a saját életét tovább.Vagy szerintetek az apja azt szerette vna ha évekig csak nyomorog,meg felemészti a hitel?Meg szerintem nem véletlenül nem az anyuka örökölt mindent és aztán gyerekek...Keress egy nagyon jó ügyvédet Kérdező és ne nyugodj bele ebbe a helyzetbe.Ami jár az jár.A sok tirpákkal meg nem kell törődni. :)
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!