Mit tennél, ha a 16 éves fiadat hajnali kettőig engedted volna el, és reggel 7-kor ér haza részegen?

Kedves #40, nem, nem az a jófejség tetőfoka, hogy "minél többet igyon és hemperegjen", hanem az, hogy ne én akadályozzam abban, hogy megtalálja a SAJÁT útját és értékrendjét... nem, nem azt, amiben én hiszek, hanem azt, amiben ő hisz.

Engem ugyanis ellenkezőleg, az a kérdés foglalkoztat régóta, hogy ha egy szülő tilt meg korlátoz "majd ha felnősz, majd hálás leszel" alapon, és a gyerek felnő, és valahogy mégse hálás ezekért, sőt, hogy tud a szülő elégtételt adni a gyereknek azért, hogy elvett tőle dolgokat? van erre valami ötleted? Mert tényleg érdekelne...

Az ajánlott könyvre:

[link]

Meg magán-megjegyzés, hogy ezek a könyvek általában amerikai művek magyar fordításai... az USA egy jó része ezekben a témákban meg a világ egyik legéjsötétebb területe a 18 éves szexuális beleegyezési korhatárával, 21 éves alkohol-fogyasztásival, és hasonlókkal... én a magam részéről simán emberiesség elleni bűntettnek vélem, amit ott ezekben a témákban művelnek...

Ez utóbbi hozzászólásodban immár eléggé eltértél az eredeti kérdéstől, de miután megszólítva érzem magam, nem tudok nem válaszolni, és ezzel a magam részéről le is zárnám ezt a vitát.

Tehát: a könyvet is olvastad, vagy csak a kritikát? Ez a kritika elég fellengzős nagyképűséggel rója fel a mű hibájaként, hogy laikusoknak szól, és ezen kívül nagyjából mást nem is állít róla. Nem látom be, hogy ez miért baj egy olyan világban, ahol a hétköznapi érdeklődés egyre inkább fordul a lélektan felé. Ranscburg, Popper, Bagdy és még jó néhányan szintén írtak/írnak bőséggel a laikus közönségnek, közérthetően, neadjisten „bulvárosan”. Ettől még nagyon is hasznos és értékes az ő munkásságuk, sőt!

„Engem ugyanis ellenkezőleg, az a kérdés foglalkoztat régóta, hogy ha egy szülő tilt meg korlátoz "majd ha felnősz, majd hálás leszel" alapon, és a gyerek felnő, és valahogy mégse hálás ezekért, sőt, hogy tud a szülő elégtételt adni a gyereknek azért, hogy elvett tőle dolgokat?” Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel a filozófiával, engem nem azért neveltek úgy ahogy, hogy aztán hálás legyek majd érte. Ezzel együtt van, amiért hálás vagyok, és van, amiért nem. Sőt, még olyan is, amiért neheztelek rájuk, de ezek a dolgok megkerülhetetlenek, hiszen különbözőek vagyunk, ők akkor, ott, annyi idősen azt látták jónak, nem tudtak kibújni a bőrükből, csak aszerint tudtak nevelni, amiben hittek. Mint ahogy te is aszerint neveled a gyereke(i)d, amiben hiszel. És ne gondold, hogy a te filozófiád mentén nem fordulhat elő, hogy a gyereked felnőtt korában a képedbe vágja, hogy „És miért nem szóltál? Mert megkímélhettél volna egy csomó mindentől…” Ugyanis nem tudhatod, hogy a gyerekednek nem erre lenne-e igénye, hiszen ő is egy különálló személyiség, egyáltalán nem biztos, hogy tud azonosulni a te létszemléleteddel. Azt gondolom, az, hogy ezért vagy azért a gyerekeink ne nehezteljenek ránk előbb vagy utóbb, az vagy csak egy tökéletes, vagy egy személyiség ill. érzelmek nélküli világban képzelhető el.

Szívből kívánok sok sikert a nevelési elveid megvalósításához, még akkor is, ha a legkevésbé sem tudok egyetérteni velük.