Hogyan dolgozzam fel, hogy a szüleim nem támogatják a jövőbeli terveimet?

19 éves vagyok, egyetemista. Egy olyan igazi lekorlátolt, alkesz faluból származom. Itt mindenki 20 évesen szül, csókolomozzuk a szülőket, nincs itt a világon semmi, egy utca az egész falu, egyik végén a kisbolt, másikon a temető. Mindig ki akartam törni innen és kezdeni valami magammal. Egy korombeli lány otthon már minimum 1 éve házas, terhes vagy már megszült, és rövid felnyírt hajjal, otthonkában ül otthon. A fiú gyerekek 8 általános után szereznek valami szakmát, ami jórészt lakatos, hegesztő, vagy valami agrármunka és ebből áll az életük. A lányok meg megtanulnak főzni, mosni, kapálni, kertet gondozni és gyereket nevelni. Na én ebből mindenképp ki akartam törni, így megszegtem a családi "hagyományt" és gimnáziumba mentem. Egy egész nyaram ráment, arra, hogy könyörögtem a szüleimnek, hogy jöjjenek írassanak be. "Jaj de akkor be kell menni a városba, a benzin, a kert jaj, oda a nap."

Egy falumbéli lány szülei vittek be reggelente a gimibe, cserébe én segítettem nekik a ház körül. Ez négy éven keresztül ment így, szerencsére a tankönyveket ingyen kaptam mert 5-en vagyunk testvérek és apukám a mamám házába van bejelentve, anyukám meg oda, amiben ténylegesen lakunk. 4 éven keresztül kaptam a savat, a kés-villával való evésért, hogy miért nem a kertet kapálom, hanem a könyveket bújom, mi ez az "úrizáló" beszéd. Beszédstílusban is változtatni szerettem volna, azon, ahogy itt beszélnek: dikk, mán, kolompír, sezlony, pilács, pulya és társai. Februárban le kellet adni a felsőoktatási jelentkezési lapokat. A faluban mindenki bámult mint rozi a moziban, hogy mit akarok én. A gyerekek gyúnyoltam, a boltban sutyorogtam a hátam mögött. Végül az említett család, aki a gimnáziumba is hordott, feladta nekem. Amikor közeledett az érettségi, el kellet kezdenem fűzni a szüleimet, hogy szükségem volna egy ünneplőruhára. "Jajj kislányom hagyjad mán' meg amúgyse tellik rá" Egy szakadt farmerban és a bátyám legkevésbé foltos "fehér" pólójában mentem be érettségizni. Csodával határos módon felvettek, tényleg keményen tanultam, de amennyire idegben telet az elmúlt 4 év egyszerűen még mindig nehezen fogom fel. Jelenleg egy kollégiumban lakom, vettem fel diákhitelt, az se volt egy egyszerű menet. Néha hazatelefonálok de csak kapom a savat. Cserben hagytam a családot, apád letagadott, rajtunk nevet az egész falu, megszégyenítettem a családot. Pár napja forgolódom anyukám mondatai miatt. Tényleg fura ez a város, de tetszik itt. Néha rácsodálkozom az árakra, arra, hogy milyen szépek a lányok, milyen szép ruháik vannak. A tananyag is iszonyat nehéz, de mivel még nincsenek itt barátaim, van időm tanulni. Néha megszakítanám velük a kapcsolatot, mert egy szóval nem gratuláltak, nem bíztattak és dühös leszek. Néha viszont sírok anyukám miatt. Úgy hazautaznék, de arra meg nincs pénzem. Csak örlődök. Nem akarom feladni az álmomat. De féltem anyukámat, rossz az egészségi állapota és sokat idegeskedik miattam. Mit tanácsoltok?