Meg bírjátok állni, hogy ne szóljatok bele a másik fél nevelésébe?

Nincsenek ellentétes nevelési elveink,nem rángatjuk jobbra-balra a gyereket,mégis teljesen másként viszonyul apukához,mint hozzám.

Velem sem mindig angyalka,de hát bennem is van hiba,így azt kell,hogy mondjam jó a kapcsolatunk.

Apuka egyértelműen nem olyan cicázós mint én,keményebben beszél vele (egyébként viszont én vagyok a szigorúbb) és bizony sokszor elakad a lélegzetem a hangsúlyon,ahogy hozzá szól.Nem szidalmazza se szóval,se tettlegesen,de maga a hangsúly engem sokszor szíven üt.

A legtöbb hogyan neveljük jól a gyereket kézikönyvben az áll,hogy a gyerek előtt ne kritizáljuk a másik szülőt,de én ezt nem bírom megállni.Gondolhatjátok,ha nekem úgy esnek azok a szavak,akkor a 9 éves,az apját jobban imádó (mindennek ellenére tény és való,hogy apukát jobban szereti) kislánynak milyen fájdalmas lehet.

És persze meg is tanulja a stílust szépen.

A két számomra legfontosabb ember sokszor olyan stílusban beszél egymással,mintha bocs a kifejezésért,de szemközt tudnák hányni egymást a megvetéstől.Apuka egyenlőre jobban csinálja,a kislány még csak bontogatja a szárnyait,de nem akarom,hogy szárnyra is kapjon.

Én tajtékzok a dühtől,apuka meg nem is érzékeli a hangsúlyt.Nagyon le tudom szúrni érte,persze a lányom se kap dícséretet,de bármi van én szívem szerint neki adok igazat.

Tudom nem helyes se így-se úgy.

Hogyan tudnék én segíteni a helyzeten?

Vagy a ti kapcsolatotokban volt olyan,hogy bizonyos témákban nem értettetek egyet a gyerekneveleésben?Hogy sikerült megoldani?