Az olyan szülők akiknek pszichés betegségük van miért nem szedik magukat össze?

Mert szerinted ő direkt csinálja?

Szándékosan beteg? Attól érzi jól magát, hogy mások terhére van esetleg?

Hány éves vagy?

Segítségre van szüksége, nem erre...

Bár persze, tudom. Aki depressziós, az csak unatkozik és hisztizik, aki öngyilkosságot próbált meg elkövetni, csak figyelemre vágyik.

Azért egy depressziósnak is van annyi józan esze,hogy a gyerekét ne tegye ki ilyesminek.Tudja nagyon jól,hogy ezzel mennyit árt egy gyereknek.Nehéz elfogadni a segítséget hát még kérni,de felelőtlenség más életét ezzel mérgezni.

És ne írjátok azt,hogy nem tudom miről van szó,mert nagyon is tudom.

Édesanyám 2 testvérét és az édesanyját veszítette el 1 éven belül,ráadásul az egyik testvérét megölték.

Én 12 éves voltam ekkor.Én kellett,hogy legyek a támasza.Mellette én voltam a bátor,a segítség a saját közösségemben meg féltem és visszahúzódtam mint egy kis nyuszi.

Évekig tartott mire kikecmeregtünk belőle.

Amúgy meg a pszichológus semmit nem segített.Havonta 1szer 45 perc?

Alkoholista férj.

Szóval én nagyonis megértem a kérdezőt.

Kedves 15!

Anyukád "szerencses", hiaba hangzik hülyén, mert nála volt kiváltó ok, igy kezelni is könnyebb, hiszen tulajdonképpen "csak" fel kell vele dolgozni az eseményeket. Az ilyen tipusú depresszio jol kezelhető, ehhez valoban elegendő, ha a beteg is akarja. A gond azzal van, amikor nincs kiváltó ok, egyszeruen az agy elkezd rosszul működni valami miatt. Van sima kémiai depresszio is, ami pont ugyanolyan tünetekkel jar, mint a "rendes", csak mivel kiváltó ok nincs, a beteg körül látszólag minden tökéletes, nehez felismerni. Ezt a legtöbb ember hisztinek könyveli el. Ezt a beteget hiaba viszed pszichoterapiara, loxart se er, hogy érthető legyek, neki antidepresszáns kell es az is lehet, hogy élete végéig gyogyszert kell szednie.

"Szerintem ez csak provokáló kérdés.

Akinek van mondjuk depressziós családtagja, ritkán nyilatkozik így, vagy akkor nagyon primitívnek kell lennie."

Én édesanyámmal álltam hasonló helyzetben, és nem, ilyenkor az ember nem úgy áll hozzá, hogy "szegény anyukám beteg". Nem, mert GYEREK vagy, fingod sincs az egészről, csak megmérgezi a mindennapjaid. Aztán mire felnősz, és felfogod, hogy miről van szó, akkor már annyira elmélyült a dolog, hogy nehéz segíteni. Igenis nyilatkozol így, ha mondjuk 17-18 éves vagy, és azt tapasztalod, hogy anyukád a világon semmit nem tesz a javulásért, inkább kb magával húz téged is.

Igazából gáz ez a dolog, de ez az igazság. Én is hihetetlen dühös voltam anyámra, mert ugye adott egy tizenéves gyerek, aki még nem bonyolítja túl az életet. Ha anyu azt mondja, szar a meló, a gyerek azt mondja váltson. Ha anyu azt mondja, fáj valami, a gyerek azt mondja, menjen orvoshoz. De anyu fél ezektől a dolgoktól, én meg kisfiúként megszenvedem a tehetetlenséget, és azt, hogy anyám szenved, de nem változtat, mert ezzel engem is kínoz, hiszen nekem kínzás anyám lelki nyomorát látni.

És ezek azért eléggé el tudnak mélyülni, ahogy telnek az évek. Én is üvöltözni akartam anyámmal, hogy szedje már magát össze. Hát, lehet jobb lett volna, mert azóta sajnos el kellett temetnem, és megszakad a szívem. Mostanra kezdem úgy igazán felfogni, hogy hol gyökerezett ez az egész dolog, és most érzem azt, hogy ezen lehetett volna segíteni, csak éppen úgy 15-17 évvel ezelőtt kellett volna, de akkor én még általános iskolás voltam. Aztán szép lassan és csendesen elmélyültek a problémái.

Szóval vegyes dolog ez, mert én beszéltem így anyámról, mint a kérdező. Most meg úgy érzem magam, mint akinek kitépték a szívét és szétturmixolták. Mindazonáltal ezt csak az érzi, aki megélte...

Súlyos PMD-s barátnőmtől elvált a férje, elperelte a gyerekeket. Nem "szép" dolog, de a két gyerek érdekében tette az asszonyt a veszteséglistára. Ez durva, de legalább a maga módján próbálkozott.A te egészségesebbik szülőd mit tett?

Az én történetemben a kisebbik gyerek rendben van, a nagyobb sajnos örökölte az anyától azt, amit ő a nagyitól: a depressziót.

A depresszió mint betegség nem azonos a depressziónak mondott reakcióval amit szörnyűségek hatására élünk át.

Egy film, ami elég sokat elmond a mentális betegségekről:

http://www.youtube.com/watch?v=XsvcI2Elq1w

Nem tehet róla, hogy beteg- arról valóban nem, tényleg. De a gyógyulásért már egészen sokat tehet, nem? Most nem leszek népszerű, de leírom a véleményemet. Szerintem az ilyen mentális betegségek, mint a depresszió csak a modern kor modern kifogása arra, hogy a gyenge embereknek ne kelljen szembenézniük a problémáikkal. Sokkal könnyebb a takaró alatt siránkozni, hogy jaj én szegény, mint felkelni, és megoldani a gondokat.

Édesapám bipoláris depressziós, az utóbbi 10 évben minden napom arról szólt, hogy az ő hangulatához igazodjak, ha olyanja volt az élő fába is belekötött, és a neveletlen háromévesek se vágnak le olyan hisztiket, mint néha ő. Kérleltük, könyörögtünk, fenyegettünk, zsaroltunk, sírtunk anyukámmal, hogy menjen orvoshoz, menjünk másik városba, és nem tudja meg senki, hogy pszichológushoz jár, csak mi hárman, de menjünk, mert ez nem állapot. S hogy mit mondott erre? Hogy ő nem beteg. Hát, köszi. Ki vagyok segítve azzal, hogy nem tehet róla, meg nem ő választotta. Valóban, erről tényleg nem tehet. De arról, hogy 10 év alatt egyszer se fordult meg a fejében, hogy orvoshoz kellene mennie, arról már igen, és ezért a döntéséért (hogy nem döntött) jogom van haragudni rá, és kész.

Kérdező: sajnálom, és megértelek.