Szülők, ti visszatartjátok a gyerekeiteket attól, hogy külföldre menjenek?

Kérdező, nem érdemes foglalkozni az itteni szocreál maradványokkal. A nyolcvanezer igenis kevés, egy sori dobozhajtogatónak is, nemhogy egy diplomásnak. Nem lehet vele előrejutni, csak tengődni, napról napra. Nagyon jól teszed, ha most a saját utadra mégy, ahogy kivettem, erősen degradáló a közeg ahol vagy. Nincs mese, kerek perec ki kell jelenteni az állást, nekik két lehetőségük van: elfogadják, vagy nem fogadják el, de te akkor is a saját utadat járd, ne hagyd, hogy mások miatt kelljen végigkínlódnod az életedet!

Van tapasztalatom benne sajnos, hogy az ilyen családdal sose lesz egyszerű, és még akkor is a nyakadba fognak akaszkodni, amikor már sínen vagy. Nem fogják elfogadni, vissza fognak húzni, és ez sajnos akár olyan nehéz döntéseket is megkövetel, mint a kapcsolatok minimálisra vagy nullára redukálása, minimum átmenetileg, amíg nem kapnak a víztoronyhoz.

Hajrá!

Ebben az esetben pláne... El kell fogadni, hogy a család egy adott kötelék, de ha rombol, muszáj elvágni, még mindig kisebb veszteség, mint szenvedni benne... Elsőre nem gondoltam, hogy ilyen erős a helyzet, de így sokkal tisztább, és a helyedben nem sokat vacillálnék. Ha tippelnem kellene, akkor a lelki terror és az anyagi ellehetetlenítés lenne a következő lépésük.

(Egyébként a családod leírása meglepően hasonlít az enyémre, én már elvágtam a szálakat, bár itt több is volt ennél. Ha gondolod, szívesen segítek, van benne tapasztalatom sajnos).

Én a diplomámmal 94 ezer forint nettót kereshettem volna otthon. Köszöntem szépen, nem kértem. Nem azért tanultam x évig, hogy hó végén a szüleimtől kérjek pénzt kajára.

Jöttem külföldre "aljamunkát" végezni (Ausztriába). (Az aljamunka kifejezést pedig nem is igazán értem! A kétkezi munkás talán kevesebbet ér, mint egy irodai melós? Ezt hol tanítják? Nekem diplomával sem derogál a fizikai munka. Pénzt kapok érte, nem is keveset!) Szellemi kihívást ugyan nem jelent, de én tényleg szeretem csinálni. Felszolgáló vagyok. Jól keresek, évente kétszer nyaralni megyek, jól élek, és milliós megtakarításom van. Nem hiszem, hogy otthon boldogabb lennék jobb munkával, de pénz nélkül. Munka mellett suliba járok idekint, hogy előrébb tudjak lépni.

A családom pedig maximálisan támogatott, ők annak örülnek, hogy boldogulok, önálló vagyok, és megvan mindenem.

Kérdező 23:21: mondtam, hogy a családodtól menekülsz.

ha szerető emberek vennének körül, nem akarnál minél messzebb lenni tőlük, max. ideiglenesen: hiszen pár év alatt összegyűjtitek a lakásravalót, otthon meg már el tudsz helyezkedni: pl. multiban a nyelvtudásoddal nem 80-at keresnél, hanem minimum 3x annyit (dolgoztam multiban, így tudom): csak a nyelvtudás kell, meg egy akármilyen diploma. ebből már boldogan megélsz, ha a lakásod megvan, és arra nem kell spórolni.

Engem szerető, támogató család vett körül mindig is. Szakmám van, és másik területen diplomám is. Otthon esetleg protekcióval tudtam volna elhelyezkedni, a fizetésem is egész jó lett volna, 150 000 körül, napi kb 10 óra "irodai" munkáért, olyanért, ami stresszel, felelősséggel jár. Ehelyett mondtam, hogy köszönöm, nem, kijöttem külföldre a párommal. Ő fizikai munkát végez, de otthon is ezen a vonalon mozgott, vendéglátás, gyári munkák, mert hiába intelligens, nem tanult tovább, érettségije van, és nincs is affinitása irodai melóhoz. Ellenben én egészségügyi okokból nem végezhetek komoly fizikai munkát, így a gyárak többsége kizárva. Sebaj, a jég hátán is, elvégre magyar vagyok, találtam nekem megfelelő munkát, 4 órát dolgozom naponta, céges autóm van, A pontból B pontba megyek fix beosztás szerint, fuvarozok (személygépkocsit kell vezetni, nem nagy kunszt), és pontosan ugyanannyit keresek vele, mint otthon kerestem volna a napi 8-10 órás protekciós állásommal. Párom jóval többet keres fizikai munkáért, az én keresetemet el tudjuk rakni. Szépen élünk, legfőképp nyugalomban, mert itt nem túlélünk. Jut szórakozásra, ruhákra, minőségi kajákra (speciális étrendem van). Ez az egyik része.

A másik, hogy 800 km-re kellett eljönnünk otthonról, és anyukámnak ezt nem veszi be a gyomra. Igen, támogat, igen, tudja, hogy jobb nekem itt, nyugodt vagyok, mióta kint vagyok egy éve kb 2-3x voltam rosszul (betegségem miatt), míg otthon a stresszes, negatív környezet miatt heti 2-3x. Mégis, neki szívfájdalma, hogy mi sose megyünk majd haza, skype nagymama lesz, az unokája nem fogja ismerni, és hogy megfosztom ettől. Persze, tudja, hogy nem szólhat bele, de ha hallgatnék az érzelmi zsarolásra, akkor nem hogy nem jöttem volna ki, de már lenne 2 gyerekem az előző páromtól (akivel nem véletlen szakítottam, hiába kardoskodott mellette édesanyám. Utólag látta be, hogy igazam volt.).

Szóval őt soha nem fogom érzelmileg meggyőzni, hogy nekem jobb itt. Bármi munkát találok, bármit mesélek neki, csak a rosszat látja benne. (Miért csak 4 órás, miért csak ennyi órabér, ott mindig csak ilyen alja munkát tudsz majd végezni, soha nem dolgozol a szakmádban, miért nem jöttök haza, itt is meg lehet élni szépen, miért miért miért.) Elhatárolódom ezektől a megnyilvánulásaitól. Az én életem, én élem, a támogatásért hálás vagyok, őket szeretem, de magamat, a saját életemet nem áldozom fel azért, hogy neki jó legyen. Szerencsére egészséges, bőven "fiatal" még, el tudja látni magát és a párját, gondoskodik a párja gyerekeiről is (az egyik még velük él), dolgozik, aktív. Csak fáj neki, hogy nem Magyarországon dolgozom, és hiába magyarázom neki, hogy ha otthon a szakmámban elhelyezkedem, és mondjuk elkerülök recepciósként teszem azt Hévízre, akkor sem tudok csak 3 havonta haza autózni, mert életem nekem is van, és az utazás se kevés pénz, szóval nem látna többet akkor se, ha otthon maradok. :) Az anyukák, azt hiszem, ilyenek. :) Én ettől szeretem.