Volt-e valaki közöttetek, aki szülei hatására lépett valamilyen pályára és aztán megbánta vagy pont az ellenkezője? Illetve szülők kényszerítenétek-e a gyerekeiteket arra, hogy valamilyen pályára lépjen?

Színházrendező akartam lenni, de arra azt mondták, hogy nem. Teljesen jogos volt, vicces, mert a mostani barátom ilyesmivel foglalkozik.:)

Végül rendes munkám lett, amit szintén imádok, sőt, sikeres vagyok benne. (ezt is ugyanúgy akartam, mint az elsőt, tehát mindegy volt)

Az egyébként jellemző, hogy ha egy gyermek valamilyen környezetben nő fel, azt tartja természetesnek, szóval bennem pl. nem merült fel, hogy nem megyek egyetemre, őszintén szólva, eszembe sem jutott, hogy az nem olyan dolog mindenki számára, mint a levegővétel:)

27N

Az ő utasításukra végeztem - illetve majdnem - a védőnői képzést.

Mondanom sem kell, egyetlen másodpercet sem dolgoztam a szakmában, utálom, diplomám sincs belőle. Tök feleslegesen bsztam el 5 évet az életemből, inkább csináltam volna OKJ-s képzést, olyat, ami érdekel és keresni is lehet vele.

Igen, van egy ilyen ismerősöm, mondjuk az a család speciális eset...

Anyuka erősen kontrollmániás, a lány meg egy mártír. Közgazdász szakra küldték, szenvedett, 6 évig tartott neki a 4 éves kurzust elvégezni, úgy, hogy mellette dolgoznia se kellett, vagy ilyesmi.

Picit dolgozott a szakmában, de az a lány... hát, életképtelen, hogy nevén nevezzük a dolgot. Nem maradt meg egy munkahelyen se, annyira irreálisak az elvárásai.

Mivel ezek persze nem is teljesültek, ezért azóta is azzal vegzálja a szüleit hogy ők rontották el az életét (volt benne részük, mi tagadás), a szülők meg persze mindent megtesznek neki "engesztelésképp", így még jobban elkényeztetik.

Most ott tart a dolog hogy a lány majdnem 30, fogalma sincs, mit akar csinálni, ill. vannak alkalmi, szabadúszó munkái, de egzisztenciája nulla. Múltkor mondott nekem olyat hogy ő igazából gazdag pasihoz menne hozzá, mert hát ő nem fog ám akármit dolgozni, csak azt amit szeret, de az nem fizet jól.

Érdekes, mert egyébként a húgát szintén a szülők noszogatták, ő se volt annyira oda az egészért, de most fogta magát, talált egy tök jó állást amit szeret, félig szakmájába is vág, és mellette elkezdte az áhított szakát levelezőn.

Ez két ellentétes példa, de a dologhoz hozzátartozik az is, hogy mérlegelni kell, a szak(ma) amit a gyerek szeretne tanulni, legalább kicsit piacképes-e vagy aktívan hasznosítható-e az életben (pl. nyelvszakok igen, egyiptológia már nem feltétlen...)

Igen. A szakom nem ők választották, viszont elvárás volt, hogy mindenképpen menjek egyetemre és nehogy kihagyjak egy évet, mert akkor már nem fogok visszaülni az iskolapadba. Zeneakadémiára készültem, de betegség és sérülés miatt nem tudtam felvételizni, és értelme se lenne, mert fizikailag nem bírnám. Persze fogalmam sem volt, hogy mégis mit csinálhatnék, hiszen addig nem volt kérdés a zene. Elmentem hát egy kamu bölcsész szakra, mert nálunk olyan nincs, hogy valaki kihagy egy évet. A jelenlegi állás szerint 6 év alatt fogom befejezni a ba-t. Már most is fizetek, és egyértelmű, hogy ezután el kell mennem valami normális szakra is, amit szintén fizetősön, munka mellett kell elvégeznem. Persze túl sokat nem fog változtatni a helyzetemen, most is munka mellett tanulok.

Sokkal jobb lett volna mindenki számára, ha akkor, amikor épp kútba estek az álmaim és összeomlott minden tervem, megértik és engedik, hogy kihagyjak egy évet. Akkor biztos, hogy nem erre a szakra jövök, hanem olyanra, amihez van is affinitásom. De már mindegy, ez van, már nem is érdekel.

Egész biztos, hogy nem kényszeríteném a gyerekem, hanem meghallgatnám, és segíteném az útkeresésben. Ha anno a szüleim nem csak a saját igazukat mantrázzák (a sulit nem szabad félbehagyni, tisztességes ember bölcsész szakra megy), hanem megpróbálják megérteni, mi a problémám, és legalább annyit segítenek, hogy időt adnak, ma egész más lehetne az életem. Nem lett volna túl nagy áldozat.

Igen, én elkezdtem olyasvalamit, amire anyám azt mondta, hogy "ezt még te is el tudod végezni, mert annyira hülye vagy, hogy más komolyabb úgysem fog menni". 18 évesen nem volt választásom, nem hallgattak meg, egyébként sem tudtam, mit kezdjek magammal. Nagyon későn érő típus vagyok. Gyűlöltem anyámat. Muszáj volt mennem, amit ő választott. Abbahagytam néhány év után, de hogy én mit kaptam ezután, azt el lehet képzelni ("még erre sem vagy képes", gyökér idióta h.lye stb.). Köszönöm kedves anyám innen is, hogy mindig számíthattam az őszinteségedre.Ha nem ilyen se..fej k.cs.g állat lettél volna velem, most nem tudnám, hogy mit akarok csinálni :) Semmi útravalót nem kaptam anyáméktól, azt sem tudtam, mi van.

Jelenleg az ő tudta nélkül csinálok egy főiskolát, ami őszerinte nem az én súlycsoportom. Teljesen függetlenedtem az egész családtól, örülök, hogy nem közös levegőt szívok velük.