Kinek van igaza?
Tegnap összevesztem anyámmal, mert szerinte nem tisztelem a nevelőapámat.
Meg volt beszélve, hogy sulira apámhoz költözök, erre tegnap nevelőapám elkezdett pattogni, hogy csak gondot okoznék apának és maradjak itthon.
Mondtam neki, hogy ezt apám meg én már lerendeztük, ne szóljon már bele, még csak rokonok sem vagyunk, és kölcsönösen utáljuk egymást, ne nehezítsük meg egymás életét.
Erre ő azzal jött, hogy mindig apám helyett apám volt, persze ideges lettem, lökdösődtünk meg hasonlók.
Anyám emiatt pedig ilyen nevelős cuccba akar beíratni.
Hol normális ez?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha azt írod, hogy mindig azt szerette volna hogy elmenj onnan, akkor miért mondta most azt, hogy ne menj apádhoz inkább maradj otthon?
Ez nekem paradox.
Az a baj, hogy nem igazán írsz konkrét szituációkat, csak annyi jön le, hogy nem kedveled és hogy el akar üldözni, amit írtam, nem világos, hogy akkor miért marasztalna, de ezen kívül nincs sok konkrétum amiből eldönthető lenne, hogy most nevelőapád milyen ember, és ez a te érdeked, hogy leírd ha kíváncsi vagy az itt levők véleményére, mert amit eddig leírtál abból nem úgy világlik ki, hogy neked lenne igazad.
Te még gyerek vagy, erre megsértesz egy felnőttet, más gyerekét nevelni, más gyerekével egy fedél alatt élni nem egyszerű, utána még lökdösődés is, szóval nem állsz nyerésre szerintem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Mert van még 3 tesóm, akik vér szerinti testvéreim, őket mondjuk nevelőfaterom nem utálja.
És apámnak van új családja."
Értem, na akkor lassan körvonalazódik a dolog. Tehát mindenki jól el van mindenkivel csak éppen veled nincs jóban nevelőapád, akivel valami véletlen folytán te sem vagy jóban.
Mellkésesen megjegyezve, hogy 4 más embertől való gyereket bevállalni elég húzós.
Nem lehet, hogy azért van ez az egész, mert te magadban már 8 éve dühös vagy erre az egész helyzetre, anyukádra értelemszerűen nem haragudhatsz, mert az anyukád, apukádra sem, mert az apukád, így a leggyengébb láncszem, a nevelőapád az akin levezeted a frusztrációdat amiért ilyen helyzetbe kerültél családügyileg.
Nem haragszom rá, örülök, hogy anyámnak van valakije, de ez az ember tényleg egy idióta.
Van egy bátyám is, a 3 tesón kívül, Ő csak apám gyereke, velünk él, vele mégis rendes, csak engem gyűlöl.
Amikor kisebb voltam, akkor mindig úgy voltam vele, hogy majd elmúlik, biztos az a baja, hogy néha rossz vagyok. De ez a helyzet csak rosszabb és rosszabb lesz
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
nem a szülő döntése, hogy javítóintézetbe adják a gyereket!
az állam nem tart el téged csak úgy a szüleid helyett, arra indok kell.
szerintem a nevelőapádnak rosszul esett, hogy azt mondtad, hogy még csak rokonok se vagytok.
4 idegen gyereket bevállal, eltart... nem semmi. nem sok férfi lenne erre képes.
lehet, hogy ezt most nem így látod, de ha felnősz, megérted, ez mekkora frusztráció lehet neki. és ő mégis csinálja.
nyilván féltékeny az apukádra is.
ő tart el téged 8 éve, és akkor te ahhoz akarsz visszamenni, aki neki vetélytársa bizonyos értelemben: apukád termékenyítette meg a nőt, ő meg gondozza az utódokat. apukádnak lehet, kicsit a könnyebbik meg dicsőbb vége jutott a feladatoknak.
ezzel együtt, persze, szeresd az apukádat, de a nevelőapádat minimum tiszteld, ha már szeretni nem is tudod.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
De miből gondolod, hogy gyűlöl?
Mondta neked, vagy úgy rosszul bánik veled, negatívan kivételez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Megértem, hogy kiakadtak, hogy elkezdted lökdösni. Nem is kellett volna reagálni arra, amit mondott.
Ha apukáddal már megbeszélted, akkor apukádnak és anyukádnak kell megbeszélnie, hogy valóban költözhetsz-e apukádhoz és mikor, hogyan, stb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Záróakkordként annyit azért megemlítenék, hogy ha te úgy gondolod, hogy nincs közötök egymáshoz, és ne szóljon bele a dolgokba, akkor azt hiszem az az ő részéről teljesen korrekt, ha ezentúl egy szelet kenyeret nem vesz neked, amihez közöd van ahhoz hozzá sem nyúl, részt sem vesz benne, és teljesen levegőnek fog nézni.
Szóval ha egy tanácsot elfogadsz, bármilyen régen is húzódik ez a dolog, menj és kérj bocsánatot tőle, az apukádhoz való költözést pedig közösen, hármasban anyukáddal beszéljétek meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!